Képviselőházi napló, 1896. IV. kötet • 1897. február 15–márczius 10.

Ülésnapok - 1896-55

55. országos ülés 1897. február 22-én, hétfőn. 147 zás utján megakadályozni nem birtuk volna, mert a Nyugattól saját fejlődésünk és közigazgatási érdekeinknél fogva magunkat el nem választhattuk volna. Meg lehetett volna azokat akadályozni a szocziális agitátorok elnémítása útján. Ma már az eszmék odafejlődtek, hogy a mozgolódó földmíves nép követeket küld, a kik nyíltan hangoztatják az ő állítólagos nyomorukat és kizsaroltatásukat. Nyíltan merem állítani, hogy nyomor és kizsaroltatás azon néposztályokban nem igen van, a melyek most küldötteket menesztenek. Mert az igazi nyomor néma, az nem ad magáról hangot attól való félelmében, hogy talán azt is elveszti, a mije van. A szegény embernek nincsenek fillérei, hogy nagy városokba menjen ünnepelni és dőzsölni. Denique az eszmék oda fejlődtek ma, hogy tovaterjesztésiik esetén nagy veszedelmet rejtenek magukban, úgy a társadalomra, mint az egész országra nézve. Gondoskodnunk kell tehát egyes gyógyszerekről, a melyek ezt meggátolnák. (Zaj. Elnök csenget.) Egy nagyon alapos és gyökeres orvoslás volna a szocziálizmus terjedése ellen a közvagyon, a földbirtok egyenlő elosztása. De mielőtt ezt elfogadnók, vissza kell térnünk gondolatunkban az ősidőkre, midőn még az emberiségnek szabad rendelkezésére állottak a területek és mindenki annyit foglalhatott el, a mennyit akart. És mégis azt látjuk, hogy a birtokviszonyok mai stádiumába jutottunk. A társadalomnak mindig vannak szorgalmas és renyhe, takarékos és tékozló elemei. Egyformán csak az egyforma erősek haladnak, a gyengébb elmarad, az erősebb jut mindig előre. Ezekben az egyéni tulajdonokban kell keresni a mai birtokviszonyok alapját. Magában a földmívelő munkás népben is észlelhetjük azon jellemvonást, hogy midőn munkáscsoportokká verődik össze, azon csoportokat úgy alkotja, hogy az egyes egyedek szorgalmára, erejére és tehetségére tekintettel van, nem akarva a közös keresményt tehetetlen emberrel is megosztani. Azon kívül maguk a földbirtokkal biró alantabb osztályok ragaszkodnak legjobban azon földhöz, melynek egyszer tulajdonába jutottak. Ezért a vagyon elosztását a bajok eltüntetésére ajánlani nem lehetne. Van egy másik kérdés, a melyet hangoztatni szoktak; ez a telepítés, melyről, ha elismerem is, hogy a bajokat orvosolná, de ez csak egy osztály, a már földbirtokkal bíró földmíves osztály keretén belül történhetnék. Mert feltéve, hogy kellő földterületekkel diszponálnánk egyes munkáscsoportok telepítésére, az még nem volna elég; azoknak rendelkezésükre kellene adnunk a megfelelő anyagi eszközöket, szerszámokat és pénzt, hogy a közttik kiosztott birtokokat megtarthassák. A telepítés helyes irányát ott keressük, ha oly helyen alkalmazzuk, a hol megtaláljuk a kellő anyagi és erkölcsi garancziát arra nézve, hogy az illető a neki juttatott földterület értékét meg is tudja téríteni, mert fel kell tételeznünk, hogy annak a földnek valaki birtokában van, a ki annak az értéknek a megtérítésére jogos igényt tarhat. Erkölcsi garancziát látunk benne, hogy ez a föld osztályrészükül jutván, képes azt meg is tartani. A latifundiumok és a községi birtokok felosztása, a mely hangoztatva volt, orvosszeríü nem ajánlható. Ezek jogos tulajdonát képezvén azoknak, kiknek birtokában vannak, a ki ezeknek elvételét orvosszerül ajánlja, a szoczializmus vádját vonja magára, sőt egyenesen vagyonmegfosztásnak lehetne nevezni azok erőszakos elvételét. A hitbizományok megszüntetésére vagy korlátozására csak annyit mondok, hogy a kié a föld, azé a haza. A magyar nemzetiségnek létérdeke, hogy minél több földbirtoknak a tulajdonában maradjon. Minél több földbirtok van magyar kézen, a magyar nemzet is annál erőseim, fölénye a körülötte levő nemzetiségekre annál nagyobb, s jövője annál inkább van biztosítva, minél több földbirtok tulajdonába jut. Sajnos, hogy úgy a múltban, mint az újabb időkben Magyarországon nagyon sok földbirtok idegen kézre került. Ezt a magyar nemzeti lét érdekében meg kellene gátolni és így a hitbizományokat nem megszüntetni, hanem ellenkezőleg a vármegyék területének arányában szaporítani volna czélszerű. (Mozgás.) Nem saját kívánságom ez, hanem a magyar nemzetiség létkérdése, a magyar nemzeti konszolidáczió érdeke és ez indokból a hitbizományok megszüntetését, még ha orvosszer volna is a szocziális bajokra, erre felhasználnunk nem volna szabad. Hangoztatják a munkaidő fixirozását, a munkaárak készpénzben való kiosztását. A ki a gazdálkodási viszonyokat, a gazdálkodás természetét ismeri, mindkét kívánságot abszurdumnak kell, hogy kijelentse. A mezőgazdaság nem gyár, a hol a munkát tetszés szerint kezdhetjük és végezhetjük; ott akkor kell teljesíteni a munkát, mikor a természet, az időjárás parancsolja. A munkabérek készpénzben való kiosztása épen a munkásokra nézve a leghátrányosabb. A készpénz a népnek életmódját inkább megdrágítaná, mert drágábban kellene megszereznie azokat az életczik keket, melyeket jelenleg természetben élvez, (Ügy van! jobbfelöí.) és általában sokkal könnyebben elbánik a pénzzel; de magára a gazdára is nehéz viszonyokat idézne elő a fizetésnek készpénzben 19*