Képviselőházi napló, 1896. IV. kötet • 1897. február 15–márczius 10.
Ülésnapok - 1896-49
49. országos ülés 1897. február 15-én, hétfőn. y magánszerződött fél a gazdával szemben. Sem a gazdának jogai és kötelezettségei, sem a kertésznek jogai és kötelezettségei megállapítva egyáltalában nincsenek. Ebből aztán a gazdának számtalan súrlódásai és kellemetlenségei következnek, mivel sokszor a kertész a gazdáját még fel is jelenti, és a gazdát a beváltó hivatal főnökei nem átallják beidézgetni és egy rosszakaratú kertész hazugságai után felelősségre vonni. Mindez igen helytelen dolog. De továbbá, t. ház, épen most a mezőgazdaság rendkívül sanyarú körülményei között és épen akkor, mikor a kormány a termelő gazdákkal szemben mindig nagyobb-nagyobb követeléseket támasztott és új dohánypajtáknak a felállítását követelte, mikor alig 6—8 esztendő alatt óriási befektetéseket tettünk a dohánypajták, simítóházak és egyéb épületek felállítására, akkor eszébe jut a pénzügyminiszternek és elkezdi az engedélyeket apasztani. Egy szóval a pénzügyminiszter nagy mértékben lefőzi a földmívelésügyi minisztert, (Úgy van! a szélső baloldalon.) a földmívelésügyi miniszter pedig ós együttesen az egész kormány atyáskodó jóakarata lefőzi a termelő közönséget. Hogy mibe kerül a dohánytermeléshez megkívántató épületeknek a felállítása és fentartása, azt gyakorlatból kell tudni. Csak például egy olyan kis területen, a milyen az én gazdálkodásom, melyben 45 hold termelési engedély van: 8.000 forint fekszik az épületekben, de m ég így sincs valami urasán berendezve a felíílvizsgálókuak a véleménye szerint. És egyszer csak arra ébredünk, hogy elkezdik az engedélyeket apasztani, mert azt mondja a kormány, hogy nem tudja eladni a dohányt; Í00.QOO vagy nem tndom hány mázsa dohány ott fekszik, nincs reá vevő; szóval a kormány mindig bebizonyítja a maga élhetetlenségét, hogy a hol baj van, a hol segíteni kellene, nem talál kisegítő expedienst. Hát miért nem keres reá vevőt? Hát nekünk kell meginni a levét és megadni az árát, nekünk kell elszenvedni a következményeit, hogyha a kormány élhetetlen és nem tud a gazdák szabadítására, oltalmára jó módot találni? (Úgy van! a szélső baloldalon.) T. képviselőház! Azzal az állítással szemben, hogy nem tudja eladni a dohányt, hivatkozom arra, hogy mégis Oroszországból állítólag több millió értékű" kapadohányt vásárol a magyar kormány és behozza fogyasztani a magyar közönségnek. Nem lehetne azt mondani a kapadobáuykedvelőknek: itt a jó magyar dohány, olcsóbban adom, szívjátok ezt, a helyett, hogy más álladalomnak adjuk a milliókat? A kincstárnak még mindig 30 millió pengő forint tiszta haszna van a dohányjövedékből. KÉPVH. NAPLÓ. 1896—1901. IV. KÖTET. Tessék lemondani egynéhány millióról és szenvedje inkább a köz, de ne az a száz egynéhány dohánytermelő gazda. Legyen elóg 20 millió bevétel a kincstár javára, de bennünket gazdákat ily jogtalan módon támadni és a pusztítás munkáját velünk szemben elősegíteni legalább is könnyelmű és helytelen eljárás. (Igazi Úgy van! a szélső oaloldalon.) És az a csodálatos dolog, t. ház, hogy ugyanakkor, a mikor a kisebb gazdáktói az engedélyeket így elvonogatják, a honvédelmi miniszter úr veje 50 holdra dohány termelési engedélyt kapott, s a mint hallottam, a gróf Csákyuradalom bérlői szintén a múlt esztendőben termelési terület-szaporítást nyertek. Hát hogyan egyeztethető ez össze az igazsággal és méltányossággal? Mennyivel különb az álladalom egyik polgára a másiknál? Mennyivel becsesebb az álladalom előtt a honvédelmi miniszter úr veje vagy a Csáky-uradalom, mint akár én vagy akár egy másik mezőgazda? Az állampolgárnak érdeme abból áll, hogy becsületesen és lelkiismeretesen teljesítse kötelességét, bárki legyen is, személyválogatásnak itt nincs helye. Az egyik állampolgár époly méltánylásban és jogélvezetben részegítendő, mint a másik. (Helyeslés a S0élső baloldalon.) Ezek ellenében kezd lenni a magyar mezőgazdának egy másik ellensége, az agrár- szoczializmus. A t. előadó úr hazulról tapasztalhatta az agrár-szoczializmus terjedését, mert épen az ő vármegyéjében tilán legelőször ütötte fel fejét; mégis sajnálom, hogy itt meg sem említette. Én nem azért hozom elő, mintha valami rettenetes veszedelmet látnék már most benne, hanem mert a legszegényebb, legalsóbb néposztály panasza figyelmet érdemel, s ha igazságos és jogos a követelése, azt meghallgatni és orvosolni kell; ha pedig téves irányban halad, mindnyájunk kötelessége felvilágosítani, észjárását, munkásságát helyes irányba terelni. Én ezen szempontból kívánok az agrár-szoczializmussal foglalkozni. Kétféle okból nyilvánul ezen embereknek az elégedetlensége. Az egyik a politikai szempont, a másik a megélhetési szempont az anyagi kérdések tekintetében. Ok azt panaszolják, hogy gyülekezésre össze nem jöhetnek, mert a szolgabírák elfogdossák őket, mindenféle kívánságaikat megakadályozzák, s ha panaszszal mennek a bíróságok elé, a szolgabírákhoz, a községi bírákhoz, elutasítják őket s mindig a bérlőnek, a munkaadónak adnak igazat. Meglehet, hogy ebben a tekintetben ezen embereknek igazuk van; de hogy mennyiben van igazuk, azt meg nem ítélhetem, mert, hála Istennek, a mi vidékünktől távol áll ezen mozgalom. És én hiszem, — nem azért, mintha egynéhány ember mükö2