Képviselőházi napló, 1896. IV. kötet • 1897. február 15–márczius 10.

Ülésnapok - 1896-54

138 54. országos ülés 1897. február 20-án, szombaton. aknabiztosítási munka rovására.« (Felkiáltások jobbról: Elég! Elég! Zaj.) Elnök (csenget): Nem akarom kétségbe vonni a t. képviselő úrnak azt a jogát, hogy ha be akarja bizonyítani, hogy ilyen és hasonló nyilatkozatokat már régebben méltóztatott tenni, akkor olvasnia is lehet. De figyelmeztetem, talán saját érdekében is, hogy ha igen sokat méltóztatik olvasni, a háznak nem lesz elég türelme azt meghallgatni. (Helyeslés jobbfelöl. Mozgás és felkiáltások a baloldal hátsó padjain: De less!) Asbóth János: Csak a befejező sorokat olvasom. (Olvassa:) »Eltekintve az emberiségi és erkölcsi tekintetektől, melyek nem mindenki előtt birnak súlylyal, a legelső véletlen összeütközés, vagy üzleti válág oda vezethet, hogy ezek a munkástömegek megtagadják nem csak a szavazatokat hanem a közönséges fegyelmet is, ha létfeltételeik méltányos javításával senkisem gondol. Mert a jogosult aszpirácziók mellőzése szüli a jogosulatlanok erejét. De ki gondoljon vele? A megyei közegek, elfoglalva a folyó adininisztráczió által, utalva a társulattal való kölcsönös támogatásra, nem lehetnek hivatva az ilyen társadalmi problémák felvételére. A kormány, a törvényhozás pedig nem is értesül ez állapotokról, míg egy nehéz válság be nem áll.« No hát, a nehéz válság beállott és az egész országot fölzaklatta. Hogy védekezzem a t. miniszter úr vádja ellen, fölhozhatom azt is, ho^ry ugyanazon társulati munkások érdekében még Baross Gábor miniszter úrhoz is intéztem itt interpellácziót. A baj az, t. ház, hogy a kormányokban hiányzott az előrelátás, és daczára annak, hogy ismételve és ismételve föl voltak híva a miniszter urak, hogy ez ügyekkel foglalkozzanak, a munkáskérdést tétlenül hagyták fejlődni és elfajulni. 1888. deczember 15-ikén tárgyalta a t. ház a munkások kérvényét. Akkor a munkások Magyarországon — hisz annak is tíz esztendeje — nem állottak még a internaczionális szoczializmus befolyása alatt. Felhozatott itt, hogy a t. ház nem foglalkozott eleget a munkáskérdésekkel. Igenis foglalkoztunk ezzel, én azon alkalommal is beszéltem a munkásviszonyokról és a munkáskérdésről és figyelmeztettem a kormányt akkor, hogy azért mivel még nem az internaczionális szoczializmus alapján áll a munkásmozgalom, nem érdemli meg, hogy közönynyel és mellőzéssel viseltessünk irántuk, hanem ellenkezőleg, foglalkoznunk, kel] ügyükkel, hogy az internaczionális szoczializmus befolyása alá ne jussanak. Ea akkor, t. ház, utaltam arra, hogy azon mértékben, a mint újabb fontos érdekek merülnek fel, a mint a lakosság újabb kategóriái fokozottabb jelentőségre emelkednek, a lakosság bizonyos rétegei anyagilag és szellemileg fejlődnek és az állam konszolidálódik, fokról-fokra lépést tartva a gyakorlati élettel: a választói jogot is ki kell ter jesztenk hogy a munkások ne panaszolhassák azt, hogy: de nobis sine nobis, hogy ők képviselve a képviselőválasztásban való részvét által nincsenek, és hogy minden kortes-azempontból döntetvén el, azon osztályokra, a melyeknek képviselőválasztási joguk nincsen, semmi tekintet nincs. Már akkor mondottam, hogy a munkások és gyermekek védelme nem kielégítő. Hangoztattam már akkor, hogy a munkaadót anyagi felelősségre kell vonni és hatályosan biztosítani e felelősséget az általa elkövetett mulasztás által előidézett balesetnél. Azon beszédemből kitűnik, t. ház, hogy én már tíz esztendővel ezelőtt egészben és nagyban és gyakran szószerint is egyetértettem azokkal, a miket a kereskedelmi tárcza feletti vitában gróf Tisza István t. képviselő úr mondott. És miután mi hangsúlyoztuk itt ismételve, hogy a mi politikánk nem személyes és nem hatalmi politika, hanem hazafias meggyőződésünkért harczolunk, csak örülni fognak annak, ha konstatálhatjuk , hogy valamely fontos kérdésben nézeteink t. ellenfeleinkéivel találkoznak, a mi nem akadályozza azt, hogy ott, a hol nem találkoznak meggyőződéseink, továbbra is politikai ellenfelek maradjunk. Teljesen helyeslem, a mit a képviselő' úr mondott arról, hogy az iparfelügyelet nálunk hiányos, hogy a sztrájk a munkásnak jogos önvédelmi eszköze, s legitim addig, míg az erőszakos rendbontásra és mások intimidálására nem irányúi, és a legnagyobb mértékben örülök annak, mert a bajok orvoslását én is attól várom nagy mértékben, a mit gróf Tisza István kifejtett arra nézve, hogy a foglalkozások, illetőleg iparágak szerint csoportosult munkás korporácziók bizonyos autonóm jogkörrel ellátva fogják nevelni a munkásokat oda. hogy saját ügyeikkel gyakorlati irányban foglalkozhassanak, és fel fogja őket nevelni a politikai életre. És én nagyon kérem, és nagyon kívánom és nagyon óhaj tandónak tartom, hogy ha a mi szavunknak nincs is befolyása a kormányra, de gróf Tisza István képviselő úrnak ezen fejtegetései, melyeket szebben és pregnánsabban és helyesebben kifejteni nem lehet, hassanak oda a mi államférfi ainkra, — állam férfiút mondok abban az értelemben, hogy »Wem G-ott ein Amt gibt, dem gibt er aucli Verstand«, — hogy a munkáskérdést ne úgy, a mint eddig történt, egy országos főzsandár-káplár szellemi látkörével és nívójáról kontemplálják.