Képviselőházi napló, 1896. III. kötet • 1897. január 26–február 13.

Ülésnapok - 1896-37

87. országos fllés 1897. január 29-én, pénteken. 9Í rényekben 10—20—30 halom régi irást, a melyek Erdély legelőkelőbb családait érdeklik. Senkisem őrzötte; sem iktatva, sem kezelve, sem garantálva nincsenek senki által. Itt van a kúriának és a budapesti királyi ítélőtáblának levéltára, semmi különösebb ellenőrzés alatt nincsen. Pedig mi volna hát a teendő? Hiszen mindenki előtt, a ki egy pillanatig gondolkodik a tárgyról, tisztán áll, hogy a végezel az volna, hogy mindezen iratok a tudomány mai állása szerint bírálatilag megállapítva sajtó írtján a nemzetnek, sőt az emberiségnek közkincsévé tétessenek. De a míg ezt a nagy czélt elérjük, addig múlhatatlanul el kell érni mielőbb azt, hogy ezek legalább regesztával láttassanak el s az iratok mellett annak borítékán mindenütt rajta legyen az iratok regesztája. De ha ezt sem érhetjük el, oda kell törekednünk, hogy legalább még a mi életünkben az országban létező összes iratokról egy egyetemes, összhangzó katalógus készíttessék és az a sajtó útján nyilvánosságra hozassék, hogy a tudománynak úgy hazai, mint külföldi buvárlói tudomással bírjanak arról, hogy ezen iratokban mily kincsek rejlenek a nemzeti és egyetemes történelemre nézve. De azzal az erővel, — igen kérem a t. miniszter urat, fordítsa figyelmét erre a kérdésre, — azzal az erővel, a melylyel most rendelkezünk úgy az országos levéltárban, mint a nemzeti múzeumban, még a tökéletes katalogizálás czélját sem érhetjük el vele. De ott vannak a vármegyék, törvényhatóságok és városok levéltárai. Valóban kötelességemnek tartom, de nagyon kedves kötelességemnek tartom, mint e parlament tagja, elismerésemet kifejezni azon ősaládok iránt, a melyek áldozatot és munkát nem kiméivé, levéltáraik gazdag tartalmát a sajtó útján a hazai és külföldi tudós világnak részint már rendelkezésére bocsátották, részint most bocsátják. Itt vannak a Zichy és Károlyi gróf famíliák és legújabban értesültem a Teleki- és a Sztäray-családok, ott vannak a Palásthy- és Nedeczky-családok s talán van még egy pár több is. De én meg vagyok arról győződve, hogy ha a t. kabinet tagjaiban érdeklődés volna ezen nagy nemzeti ügy iránt, és ha azok a főispán és alispán urak nagyobb súlyt fektetnének erre, mint a mandátum-szerzésre, hát akkor minden vármegye meghozná azt az áldozatot munkában és pénzben, hogy a maga levéltárának gazdag tartalmát a tudományos világ rendelkezésére bocsássa. Minden vármegye és minden város; csak egy lelkes vezető, egy lelkes hang, a nemzeti érdekek iránt érzékkel biró, kötelességet ismerő, lelkes államférfiú kellene, s mindez megtörténnék néhány év alatt. (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) Akkor azután a tudomány hivatott bajnokai képesek lennének arra, hogy egyetemes áttekintést nyújtó katalógus állíttassák össze legalább a tartalmáról ezeknek az okiratoknak évszám szerint, tárgy- és abc-rendben. Ez a legkevesebb, a mit a történetírás tárgyát képező oklevelekre nézve el kell érnünk. És erre legalább az eszközöket meg kell szereznünk; de azon 10 — 12, vagy nem tudom hány ezer forinttal, a mely most a költségvetésbe fel van véve, ismételten és ismételten kijelentem, ezt a czélt meg nem közelítjük soha. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) Ma például a nemzeti múzeumban azon örvendetes mozgalom után, hogy egyes kiváló családok levéltáraikat ott helyezik el, a melyeket még rendezni kell, a nemzeti muzeuni szakszemélyzetének tetemes idejét erre kellvén fordítani, még a folyó ügyeket uem képesek elvégezni, úgy hogy részemről szükségesnek tartom — határozati javaslatot sem adok be e tárgyban, mert attól félek, hogy a t. többség leszavazza — felhívni a t. belügyminiszter úr figyelmét két dologra. (Halljuk! Halljuk!) Az egyik az, hogy a mennyiben az országos levéltár mai helyiségei megengedik, a szakerők ott annyi fogalmozó gyakornokkal szaporíttassanak,amennyi találkozik, s a levéltári fogalmozói és országos allevéltárnoki teendők végzésével megbízott férfiak száma még legalább 10-zel szaporíttassék, s valamennyi tisztességges fizetéssel legyen ellátva. Csak magában az országos levéltárban kell ekkora szaporítás, tekintettel arra, hogy a mint hallatszik, a bécsi császári királyi udvari kamara magyar iratai is ide mihamarább visszajönnek. Minthogy pedig előmenetel, előmozdítás ebben a hivatalban nincs, mert hiszen egy főlevéltárnok van, az pedig — ha az isteni gondviselés úgy akarja — még 30 évig is élni és dolgozni fog, tehát az a levéltárnoki gyakornok oda fel nem juthat, sőt még az a két allevéltárnok is még, ha az Isten egészségüknek kedvez, legalább annyi ideig él, hát előmozdításra kilátás itt nincs, úgy hogy azok a tudományos képzettséggel biró fiatal emberek megőszülhetnek, megkopaszodhatnak, életük minden örömét és virágát elhullathatják abban a nyomorúságos fogalmozói vagy titkári fizetésben, annálfogva legalább azon skála szerint, a mely skála szerint egyéb közigazgatási szakokban az előmozdítás történik, ezen férfiak fketése javíttassák. (Élénk helyeslés a szélsőbalon.) Hiszen nem közönséges tisztviselők, nem közönséges hivatalnokok ezek ; ők a tudomány bajnokai, a kik a tudomány érdekében napról-napra nehéz harczot folytatnak, nehéz csatákat vívnak, egészségük és életük örömeinek rovására. (Igaz! Úgy van! balfelöl.) Nem egyetemes tudományosság! ezélért, —• Í5ä*