Képviselőházi napló, 1896. III. kötet • 1897. január 26–február 13.

Ülésnapok - 1896-37

37. országos ülés 1897. január 29-én, pénteken. r Eötvös Károly: T. képviselőház ! Az országos levéltár rovatánál óhajtok felszólalni és levéltáraink országos ügyét akarom én annak a t. kabinetnek a figyelmébe ajánlani, a mely néhány perczczel ezelőtt még létezett, most azonban, úgy látom, már nem létezik. (Derültség a szélső baloldalon.) Mielőtt azonban erre térnék, a t. ház,kegyes engedelmével néhány megjegyzést akarok, tenni a t. belügyminiszter urnak épen az imént tett előterjesztésére, melyben szives volt néhány állításommal foglalkozni, és a melyben arra törekedett, hogy az általa érintett állításaim erősségét meggyöngítse. A t. belügyminiszter úr — se tekintetben némi személyes megjegyzésre is jogom van — kifejtette, hogy az autonóm közigazgatás egyik gyöngesége, hogy a közigazgatási szakmára a vármegyékben elegendő számban és minőségben kellő erők nem jelentkeznek. Erre nézve engem is például hozott fel, hogy én is a vármegyének alügyésze voltam valamikor, de a mikor az igazságszolgáltatás elkülöníttetett és államosíttatott, magam is átmentem az állami tisztviselők sorába. Az igaz, hogy átmentem; az isigaz, hogy nem sokáig maradtam ott, mert épen azon kormányzat helytelenségei, a melyek azóta még nagyobb tömegességgel és még nagyobb rendszerben jöttek létre, az az ezerféle, sohasem összhangzó, mindig pótlóutasítások, azoknak tömkelege, a közigazgatásnak a rovatos ívek gyártására való átjátszása azok, a mik velem különösen niegunatták az igazságszolgáltatást, a melyre pedig különös hajlamot, éreztem. Nem is átmenés volt az, mint inkább az igazságügy terén való megmaradás. De ott hagytam; ott hagyta a t. miniszter úr is megyei állását. Meszlény Lajos: De jól jött ki vele! (Derültség.) Eötvös Károly: A különbség kettőnk között az, hogy ő meg nem állt addig, mig miniszterré nem lett, és a mig azt az autonómiát elrontani nem törekszik, a mely az ő politikai és általam igazán becsült erkölcsi lényének táplálója, emelője és felnevelöje volt. Én az én őseimet, az én politikai nézetemnek törekvéseimnek és erköcseimnek szülő dajkáit a megyét és önkormányzatot ilyen kegyetlenül nem törekszem elpusztítani, mint a masszagéták, a kik az ő saját öregapjukat, anyjukat megették, hogy ne legyenek a világon. Én ott hagytam az állami szolgálatot és megmaradtain régi meggyőződésem mellett. A t. miniszter úr is ott hagyta sokkal jelentékenyebb megyei állását, hogy az összes megyei állások kivégeztetésére a kellő hatalmat nyerje kezébe. De abban mégis igazat adok a t. minsizter úrnak, hogy elegendő minőségben kellő számú erők a vármegyei közigazgatási szakmára most nem vállalkoznak. De hát olyan-e most az a vármegyei élet, mint akkor volt, a mikor én ig szolgáltam azt ? De olyan, e most az a vármegyei élet, hogy arra önérzettel, hivatással és nagy tanulmánynyal biró fiatalságunk szívesen vállalkozhatnék? Tudom én, hogy az állami sem olyan, a melyre szívesen vállalkozhatók, de az legalább, a mi a legkevesebb, a megélhetés módjait, eszközeit nagyon szoros, szűk mértékben ugyan, mégis biztosítja. Az önérzetet kiöli az egyik is, a másik is; a megyei rendszer is úgy, a hogy most az önök kezében fennáll de az egyik biztosít legalább valami kis megélhetést és valami titulust, a másik még azt sem. De még nem is ez az egyedüli, a mi visszatartja az én tapasztalatom szerint a tanúit, önérzetes és hivatását felismerő fiatalságot, hanem visszatartja az, a mit a t. miniszter úr említett; az a kandidaczionális rendszer, a mely ma fennáll s a melyre nézve mindenki biztosan tudja a vármegyéken, hogy nem az lesz tisztviselő, a ki alkalmasabb, képzettebb és nemesebb nagyravágyástól telve akar odajutni, hanem az, a kit a főispán oda enged jutni. (Helyeslés a szélső baloldalon,) Egy felelősség nélküli hatalom parancsszavának, eltiltó hatalmának vagy " erejének a hivatását érző és kellő tanulmányokkal biró fiatalság nem akarja magát kitenni. (Igaz! Úgy van! a szélső haloldalon.) Ez az egyik főok, a mely miatt a megyei autonóm igazgatási szolgál itra fiatalságunk nagy része nem vállalkozik. (Úgy van! a szélső baloldalon.) De mellékesen meg kell jegyeznem azt is, hogy fiatalságunk, a mai ifjú nemzedék egyáltalán nem felel meg annak a magas czélnak, mely nemzetünk fenséges feladatainak elérésében áll, melyekre nézve én szeretném, hogy teljesen alkalmas legyen; de ebben vétkes a t. kormány is, és ha lesz időm és módom, majd ezért az ő tárezájánál fogom a kultuszminiszter urat is felelősségre vonni, mert neki és elődjeinek is vétke az, hogy fiatalságunk akként nevelődik, hogy belőle a lelkesedés az önkormányzati működés iránt kihalóban van. (Úgy van! a szélső baloldalon.) Azt mondja a t. miniszter úr, s ez valóban kétségbe ejt engem, ezentúli javaslatainak alaposságára, helyességére gyakorlati voltára nézve azt mondja : elismeri, hogy vannak bajok, hiányok, hézagok a közigazgatásban de hát ennek egyik oka, az, mert nem egyöntetű és nem összhangzatos a vármegyei közigazgatás. De hát t. belügyminiszter úr, lehet az ország minden területe és minden vármegyéje egyöntetű ? Hát Csongrád vármegyét, melyben van 10 —12 község a városokkal együtt, Csongrád vármegye közigazgatását az Ő készülő törvényjavaslatban egyöntetűvé akarja tenni, például Vas vármegyével, melyben van