Képviselőházi napló, 1896. III. kötet • 1897. január 26–február 13.

Ülésnapok - 1896-37

70 87. országos fllés 1897. január 29-én, pénteken. nek orvoslását e háztól vagy a t. kormánytól remélem. De nem azért akartam felszólalni, hanem másért és pedig a következőkért. Igen örvendek, hogy midőn a minap a politikai jósok sorába léptem, se Falbfaá, se Gassandrává nem lettem. Mert ime mit mondtam ? Azt, hogy a t. túloldal végigskálázván a néppárt ellen való vádak egész nótáját, egynél megakadt, megállt s egész vehemencziájával azt fogja folytonosan a néppárt fejére zúdítani, azt vélvén, hogy ez lesz leginkább alkalmas a közvélemény lelkét-szivét a néppárt ellen hangolni. És ez az az úgynevezett nemzetiségi kérdés, illetőleg az a vád, a mely szerint a néppárt a nemzetiségekkel paktálna, velük'szövetkeznék. Alig hogy e jóslat elhangzott ajkaimról, ime Euffy Pál képviselő úr már tegnapelőtt előállt azzal, sőt már gruppirozza is a vádat, territorizálja, mert azt mondotta, hogy főleg a Felvidék pánszlávizmusával kaczérkodunk, szövetkezünk, paktálunk. Először is, t. ház, midőn valamiről beszélünk, tudnunk kell, hogy mi az, a miről beszélünk. Mi tehát az a pánszlávizmus? Az én felfogásom szerint és — azt hiszem — ez találkozni fog a t. ház meggyőződésével és véleményével is, a pánszlávizmus egy kinövése a kornak, egy elitélendő, egy rosszalandó, megrovandó, szigorúan büntetendő törekvés, a mely megtagadván az egységes magyar állameszmét, kifelé gravitál; a mely egy nagy szláv birodalomnak szervezésérői álmodozik és kiszakadván a magyar nemzeti testből, oda akar tartozni. Azt hiszem, helyesen definiáltam így a pánszlávizmust. Ha ez áll, — a mint kell, hogy álljon, — akkor úgy vélem, hogy azon két millió lakos kö.íü, adiik ott vannak, az igen tisztelt Ruffy Pál képviselő úr állítása szerint száz ember is alig találkozik, a ki ezen általam jelzett pánszlávizmusnak volna híve. (Mozgás jobbfelől.) És feltéve, hogy több van száznál, azokkal soha szóba nem áll a néppárt, hanem indignáczióval visszautasítja még a közeledést is. És ha akármennyi van is közöttük, nem ott kell keresni, a kiknek jobbot nyújtott a néppárt, tudniillik a nép között, mert az a szegény felvidéki tót nép fogalommal sem bír a pánszlávizmusról, azt sem tudja, milyen fán terem az. Annak a szegény, jó népnek csak három kívánsága van, először, hogy megvédelmezze és folyton ápolja hitét, másodszor, hogy legyen kenyere és harmadszor, hogy méltányos eljárásban részesüljön azok részéről, kik feljebbvalói. (Igaz! Ügy van! bálfelöl.) Én nem tagadom, hogy mi azokat a felvidéki tótokot, épugy, mint bármily nemzetiséget e törekvéseiben támogattuk, támogatjuk és fogjak is támogatni örökre. (Igás! Ügy van! balfdol.) Először is támogatjuk őt az 8 vallásos meggyőződése és vallásának megóvásában. Azonban soha nem mondtuk azt, a mit a t. képviselő úr állít, hogy őrizzék hitüket és védelmezzék a magyarok ellen. Soha egy sort erre nézve bizonyítékul nem tud nekünk felmutatni, egy hangot, mely a mi ajkainkról elröppent volna, fölkapni. (Igaz! Úgy van! balfdol.) Mi soha nem mondtuk, hogy őrizzék az ő hitüket a magyaroktól, hanem azt mondtuk, őrizzék vallásukat a liberalizmustól. {Igaz! Úgy van! balfdol.) Ezt mondtuk és fogjuk is mondani, mert hogy oka van annak a népnek ettől vallását félteni, bizonyítj a az, hogy épen a liberalizmus az, mely megszavazta az úgynevezett felekezetlenséget, mely semmi egyéb, mint nyilt és leplezetlen, vagy ha jobban tetszik, burkolt és leplezett vallástalanság. (Igaz! Úgy van! bálfelől.) Azután törekedni fogunk arra, hogy annak a népnek kenyere, megélhetési módja legyen. Nem szégyenlem, hogy én írtam nemrég az »Alkotmány«-ban azt a vezérezikket, a melyre Euffy képviselő úr hivatkozott, hol szintén felhívtak elvtársainkat, igyekezzenek mindenütt hitelszövetkezetek és fogyasztási szövetkezetek« erigálására, hogy ezáltal kiemeljük azt a szegény népet az uzsorások karmai közül, (Élénk hdyeslés bál felől.) melyek már majdnem egészen megfojtották. És azután igyekszünk arra, hogy méltányos eljárásban részesüljenek azok a szegény tót emberek. Azt hiszem, t. ház, hogy nem kételkedik senki abban, hogy én testtel-lélekkel, szivem egész hevével tősgyökeres magyar vagyok. Magyar az egész családom, nincs senki közöttünk, ki még csak értene is tótul. Nevemet sem vettem 50 krajezárért, hanem azt magával hozta a világra apám, és nem tudom hányadik dódapám. Azt hiszem, senki sem kételkedik tehát abban, hogy igazán teljes szívvel és lélekkel magyar vagyok. S ép azért, mert az vagyok, kívánom, hogy minden polgára e hazának megtanulja a magyar nyelvet. Csakhogy itt ; nem egyezik meg a mi pártunk a túloldallal. Ok is akarnak magyarosítani, mi is akarunk magyarosítani, de más módon. Meg is írtam, de ha a t. ház, szíves türelme megengedi, el is mondom azt a kis anekdotát, történetkét, mely nagyon idevágó. Egy futár érkezett egy helyiségbe, s egy nem messze levő pusztára kellett volna vinnie levelet. Találkozik egy anyókával a falu végén, és azt kérdezi tőle, merre van az a puszta, illetve, hogy merre kell odamenni? Az az anyóka két útra mutatott, mondván: Erre közelebb, de arra hamarabb. Nem értette az illető az utasítást, és neki vágott az úgynevezett közelebbi útnak. De ime, mit tapasztalt? Azt, hogy lapos, posványos vidék van arra, mely