Képviselőházi napló, 1896. III. kötet • 1897. január 26–február 13.

Ülésnapok - 1896-37

37. országos ülés 1897. január 29-én, pénteken. 71 nagyon süppedékes volt a nemrég lefolyt esőzések folytán, ágy, hogy a fél útról vissza kellett neki térnie, és neki vágnia annak az útnak, a melyről azt mondta az anyóka: hogy »hamarabb«. Mi is így csinálunk, t. ház, nem a közelebbi, hanem a hamarabbi utat választjuk. És hogy ez csakugyan így van, ezt csakhamar meg fogom bizonyítani. íme az m méltányosság, t. képviselőház, hogy egy tősgyökeres tót helységbe — nem egybe, hanem százba — odaállítanak egy tősgyökeres magyar tanítót, ki egy árva hangot sem ért azon nép nyelvéből, a melynek gyermekeit tanítja? (Felkiáltások jobbról: Hol?) De hány helyütt! Mikor nálunk a Bach-rendszer alatt germanizálni akartak, akkor sem küldtek a népiskolákba német tanítókat, hanem csak a középiskolákba, és úgy-e bár méltán felháborodtunk ez ellen? És ime most odamegy a magyar tanító a tót népiskolába és azt a tót gyermeket magyarul kezdi tanítani. És mi ennek következése ? Az a gyerek felnő, és sem magyarul, sem tótul nem tud tisztességesen. A néppárt nem igy magyarosít. Kivált mi katholikus papok büszkén hivatkozhatunk arra, hogy hányan vannak közöttünk, kik már egész tót helységeket megmagyarosíttottak — de nem a liberális rendszer szerint — elannyira, hogy ott már a tót prédikáczió is feleslegessé vált. (Úgy van! a baloldal hátsó padjain.) Smialovszky képviselő úrra hivatkozom, tessék például megnézni Zsolnát. Ott apáezák vannak; 10-20 év előtt az egész lakosság tót volt és magyar hangot alig lehetett hallani. De a kik kikerültek abból az iskolából, a hol tótul is tudnak és magyarul is tanítanak, nemcsak gyönyörűen beszélik a magyar nyelvet, hanem nem is akarnak másként beszélni. Midőn tehát mi is azt akarjuk, hogy egész nemzedékek tanuljanak magyarul, de nem oly erőszakosan, nem oly hamar, mint a t. túloldal óhajtaná: ezért bizonyára nem érdemeljük meg a hazaárulás vádját! (Úgy van! a baloldal hátulsó padjain.) Akárhányszor megtörténik az is, hogy olyan tisztviselőt tesznek nemzetiségi vidékekre, kivált a Felvidékre, a kik semmit sem értenek azon nép nyelvén, & mely között működnek. Hát ez méltányosság? És midőn mi ennek ellenkezőjét kivánjuk, hazaárulók vagyunk? Azt mondja a nemzetiségi törvény: »Az ország minden lakosa azon esetekben, a melyekben ügyvéd közbejötte nélkül akár felperesi, akár alperesi, akár folyamodó minőségben, személyesen vagy meghízott által veszi és veheti igénybe a törvény oltalmát és a bíró segélyét: saját községi bírósága előtt anyanyelvét használhatja.* És ime már nem egyszer jött panasz, hogy ha egy felvidéki tót ember tót nyelven folyamodványt írt a szolgabíróhoz, 5 — 10 forintra megbírságolták. (Ellenmondás jobhfelől.) Hát ez méltányosság? Azt is mondja a nemzetiségi törvény: »Az idézési végzés a megidézendő fél érdekében, ha rögtön kitudható, annak anyanyelvén, különben pedig azon községnek, a melyben a megidézendő fél lakik, jegyzőkönyvi nyelvén stb fogalmazandó.« S mit látunk? Azt. hogy a szegény tót nép megkapja a magyar idézést, holott nemcsak maga nem tud magyarul, de az egész kis községben sem senki. Es mi történik? Nem jelenik meg az idézésre, mert nem tudja, hogy mikorra és mire idézték, és el makacsolják. Vagy kap egy ítéletet, egy végnem élhet ellene jogorvoslattal, mert nem érti, és e miatt anyagi kárt is szenved, s akárhányszor súlyosat Hát ez méltányosság? És ha mi ennek ellenkezőjét sürgetjük, akkor hazaárulók és nemzetellenesek vagyunk? Azt méltóztatott továbbá Ruffy Pál képviselő úrnak felhozni, hogy mi katholikus körökét igyekszünk alkotni, s hogy azok a pánszlávizmusnak góczpontjaivá lesznek, mert ott mást mint tótnyelvű müvet nem olvasnak. Hát, t. ház, én úgy vélem, hogy épúgy, a mint a ki nem tud arabsul, az ne beszéljen arabsul: azon szerint a ki nem tud magyarul, az nem olvashat magyarul. Hiszen majd meg fognak magyarosodni azok is, de addig, a míg ezt nem tehetik, vagy a mennyiben már azt nem tehetnék, mert idősek, addig olyan nyelven fognak a szellemi táplálékkal élni, a milyen nyelvet tanultak és a melyet apáiktól örököltek. Azt a »Krestyán«-t pedig bátran olvashatják; mert kérdezem úgy Ruffy képviselő urat, mint a t. házat, hogy mikor vádolta azt a kir. ügyész pánszlávizmussal, pedig ugyancsak vigyáz és vadász reá?! Két-három ízben állították már a czikk-irókat és a szerkesztőt a vádbiróság elé, de sohasem pánszlávizmus czímén és azokat is, a kiket más alapon vádoltak, egytől egyig felmentette az esküdtszék. Ruffy Pál t. képviselő ár azt, a mi ebben, vagy más újságunkban van, gyöngéden bolondos mérges gombának nevezte. Én azt hiszem, hogy ellene elég, ha azt mondom, hogy még az Árgus-szemű államügyészek sem találtak azokat mérges- vagy bolondgombáknak. (Helyeslés balfelöl) És most végűi azt kérdezem, hogy a felvidéki választásoknál ugyan méltányossággal jártak-e el ezekkel a szegény tót emberekkel? Én tudok esetet, t. képviselőház, és szivemből, lelkemből sajnálom hogy megtörtént, hogy a választás után ezek a szegény tót emberek letérdeltek és azt mondták, hogy jöjjön inkább az orosz, mert annak a kancsukája sokkal enyhébb és szelídebb, mint ez a választási eljárás. (Mozgás és ellenmondás jobbfelől.) Azt mondották,