Képviselőházi napló, 1896. III. kötet • 1897. január 26–február 13.

Ülésnapok - 1896-36

56 36. országos ülés 1897. január 28-án, csütörtökön. ügyi és igazságügyi miniszter urakhoz utasíttatik. Kossuth Ferencz képviselő úr következik. Kossuth Ferencz: T. ház! Az idő előre haladott volta miatt, nagyou röviden fogom interpellácziómat indokolni. Köztudomású dolog, hogy az orosz nagykanezellár, urának, az orosz czárnak rendelete folytán Parisba megy azért, hogy ott a köztársaság elnökének bemutatkozzék és a köztársaság minisztereivel érintkezésbe lépjen. Az is hírlik, hogy Berlinbe is el fog utazni, ámbár már oda nem olyan határozott és tüntető megbízással, mint a milyennel Parisba utazik. A ki a diplomáeziai szokásokat ismeri, az tudni fogja, hogy ily megbízást nagyon ritkán szoktak uralkodók adni újonnan kinevezett minisztereiknek. Én részemről nem is emlékezem arra, hogy ily megbízást orosz kanczellár ezelőtt kapott volna. A tény, melyet röviden előadni szerencsém volt, oly nagy fontosságú, hogy erre nézve az országgyűlésnek tájékozást kellene szerezni, mert Magyarország érdekei bizonyos körülmények közt igen kompromittálva lehetnek az orosz politika vezérszereplése által. (Élénk helyeslés a szélső haloldalon.) Mindenki tudja azt, hogy Francziaország és a német birodalom közt nagy ellentétek vannak és voltak azóta, a mióta 1870-ben a németek a francziák felett diadalmaskodtak. Mindenki tudja azt is, hogy a hármas szövetség tulajdonképen azért köttetett meg, hogy a fraucziáknak azt a hajlamát, hogy nagyobb háborút indítsanak Németország ellen Elszász és Lotharingia visszaszerzéseért, korlátozza, és igy Európa békéjét biztosítsa. Azt is tudja mindenki, hogy az egyetlen kérdés, a melyben Francziaország Németországgal egy úton halad, és jól vagy rosszul felfogott érdekeik találkoznak, az a keleti kérdés, Itt Németország szabadkezet adott Oroszországnak azért, hogy oda irányuljon és ott legyen lekötve az orosz nagyhatalom, és a franczia vágyakat kevésbbé istápolja ; Francziaország pedig azért támogatja Oroszországot, mert a nagy köztársaság Európa legnagyobb kényurában keresi főtámaszát, és a támogatás reményeért megváltoztatta a Keleten folytatott hagyományos politikáját és hozzá csatlakozott az orosz politikai czélok elősegítéséhez, így lévén a dolog, érdekel minket megtudni, hogy az a politika, a melynek érvényesítésére nézve valószínűleg most igen fontos elhatározások fognak létrejönni, mikor Oroszország ezárjának kanezellárja Parisban és Berlinben látogatást tesz, vájjon milyen irányban fog haladni, abban az iránybau-e, hogy Törökországban a török alattvalók állapotát javítsa és jogait védje, a mi a török kény uralommal szemben csak s szabadság átültetésével lehetséges, és ép ezért ez irányt nem tartom valószínűnek, mert ellenkezik Oroszország hagyományaival; vagy pedig azon irányban, hogy Oroszország hatalma terjeszkedjék a Balkán-félszigeten, és átalában a Keleten, a mi az orosz politikának százados hagyománya. Mindenki emlékezik azon nagy mészárlásokra, melyek Törökország területét vérrel borították el, és hogy e mészárlásokat az európai diplomáczia alkalmul használta fel arra, hogy Konstantinápolyban egyetértőleg igyekezzék oda hatni, hogy Törökországban reformok létesíttessenek. De azt nem tudja senki, hogy milyen irányban akarják Törökországban a reformokat létesíteni, illetőleg oly irányban-e, hogy csak a keresztény lakosok helyzete javuljon, vagy olyanban, hogy Törökország összes lakosainak helyzete javíttassák. Mindenesetre az utóbbi volna a helyes dolog, minthogy még a keresztény fogalmak szerint sem helyes az, hogy csak a keresztények részesüljenek oltalomban, s ugyanazon ország más vallású lakosai tovább is ki legyenek szolgáltatva a kényuralom legmesszebb menő visszaéléseinek. Emlékezni fognak a t. ház tagjai közül többen arra, hogy Törökországnak egykor volt alkotmánya, akkor, a mikor Midhát basa volt a nagyvezér. Midhát basa hozta be az alkotmányt, mely két évig fuukczionált és feltehető, hogy a török viszonyoknak megfelelő volt, mert Midhát basa a török államférfiak legnagyobbika volt, hosszú szolgálati éveiben egymásután csaknem minden vilajetnek kormányzója lévén, Törökországnak helyzetét, a lakosság szellemét és képességeit tökéletesen jól ismerte; ha tehát alkotmánytervezetet készített, azt behozta és fentarthatónak vélte, a helyes feltevés az, hogy oly alkotmány gyakorlatilag megfelelt a törökországi helyzetnek és csakugyan kivihető és fentarthaíó volt; de mert a szultán hatalmát korlátolta, a kényszer megsemmisítette azt és magának Midhát basa hatalmának is véget vetett s talán mint némelyek mondják, életének is erőszakkal veUttek véget. Ha tehát a hatalmak működése Konstantinápolyban oda irányúi, hogy valami alkotmányosság jöjjön létre Törökországban, a melynek szárnyai alá húzódhassék Törökország minden lakossága, valláskülönbség nélkül, akkor mi ezt a törekvést Magyarországon teljes erőnkkel támogathatnék, mint a hogy támogathatnék azt is, ha a Balkán-félszigeten létrejött államok szabadsága és megerősödése irányában érvényesülne a hatalmak együttes működése. De meg vagyok arról is győződve, hogy, ha ellenkező irányban működnének a nagyhatalmak, ha tudniillik az orosz hatalom terjeszke-