Képviselőházi napló, 1896. III. kötet • 1897. január 26–február 13.
Ülésnapok - 1896-35
36. országos ülés 1897. január 27-én, szerdán. m közú'l a legtöbb gazdasági munkás volt, a ki fiatal korában nem volt képes megszerezni öreg napjaira a megélhetést, vagy esetleg nem részesült oltalomban akkor, midőn valamely szerencsétlenség folytán munkaképtelenné vált. Áttérek, t. ház, a nyilvános betegápolás kérdésére. (Halljuk! Halljuk!) A felső-magyarországi vármegyék évek hosszú során át megismételten kérelmezik a betegápolási póladónak állami kézbe vételét. Tudjuk azt, t. ház, hogy Felső-Magyarországon a betegápolási pótadó felemelkedik egészeu 6°/o-ra, míg van sok törvényhatóság ez országban, hol ez az adó talán 1 /2°/o-ot tesz ki. Az arány tehát az, hogy minél szegényebb a vidék, annál nagyobb a betegápolási pótadó (Úgy van! Ügy van.) és minél gazdagabb a vidék, ezen pótadó terhét annál kevésbbé érzi a nép. (Úgy van! Úgy van!) Mi az oka ennek ? Ennek az oka az, hogy azon szegény vidékek lakója nem bírván az anyaföldből előteremteni mindennapi kenyerét, ennek megkeresésére a nyári munkanapokon az Alföldre vagy Budapestre vonul s ott keresi meg a kenyerét. Bekövetkezik azután az, hogy megbetegszik, a közeli kórházba kerül, ott meg is gyógyul és a kórház számlája az illető törvényhatóságnak megküldetik. A budapesti kórházakban ápolt idegen betegek a betegek átlagának 45°/o-át képezik. Ha a betegápolási költségeket figyelemmel kísérjük, hogy ebből mennyi esik magánfelekre, az 1885. évi III. törvényczikk alapján, mennyi a törvényhatóságokra és mennyi az államra, azt tapasztaljuk, hogy magánfelek vagy hozzátartozóik ezen költségekhez mintegy 20°/o-kal járulnak, a többi azután megoszlik a törvényhatóságok és az állam közt. Már ezen költségvetésünkben is a betegápolási költségek ezímén a tavalyi tétel 26.000 forinttal emeltetett Daczára annak, hogy a felsőmagyaiországi vármegyékben a betegápolási pótadó oly magas, a felsőmagyarországi vármegyék annyira el vannak adósodva, hogy sohasem lesznek képesek a főváros és az alföldi városok kórházai irányában fennálló tartozásokat kiegyenlíteni. E tekintetben, t. ház, csak annyit vagyok bátor megjegyezni, hogy azok 1,200.000 forinttal tartoznak a budapesti kórházaknak. De ez nem a legnagyobb baj. A legnagyobb baj az, hogy a betegápolási pótadónak a jelenleg dívó rendszere mellett a felsővidéki kórházak exisztencziája van veszélyeztetve, mert azok a saját betegkoníingensük után a betegápolási költségeket el nem nyerhetik. E tekintetben, t. ház, elég, ha bemutatom Munkács város közkórházának működéséről felvett évi jelentését, a melynek bevezető soraiban a következők foglaltatnak: »Elmúlt év elején mutatkozott követelésünk a beregmegyei betegápolási alappal szemben az év utoljáig 17.102 forinttal emelkedett. Ha megyénk kormányzata egyszerűen s közönyösen napirendre tér ezen nehéz kérdés fölött, akkor intézetünk fennállása — szemben a szállítókkal szemben fennálló tartozásainkkal — egyszerűen lehetetlenné van téve.« En tehát, t. ház, abban a tudatban, hogy az igen tisztelt belügyminiszter úrnak rendelkezése folytán az országos közegészségügyi tanács a betegápolási pótadónak államivá tétele tárgyában tanácskozást folytat, kérem az igen tisztelt belügyminiszter urat, hogy a vonatkozó tövényjavaslatot tekintettel az ügy sürgősségére FelsőMagyarország összes vármegyéi által e tekintetben hozzá intézett felterjesztéseknek figyelembe vételével a ház elé terjeszteni szíveskedjék. (Helyeslés.) Ezzel kapcsolatosan, t. képviselőház, bátor vagyok a hevenyfertőző kórok elleni védelem szempontjából rövid előterjesztésemet megtenni. Az igen tisztelt belügyminiszter úr pár nappal ezelőtt egy interpeiláczióra adott válaszában nagyon helyesen konstatálta azt, bogy a heveny-fertőző kórok elleni védekezés a bakteriológiai tudománynak kifejlődése által teljesen át van alakítva, és hogy ily értelemben a védelmi rendszer is átalakíttatott. E tekintetben, igen tisztelt képviselőház, tudomásom van arról is, hogy a heveny-fertőző kórok elleni védekezést czélzó törvényjavaslat elő van készítve. Csak annyit vagyok bátor megjegyezni, hogy a statisztika adatai szerint (Halljuk! Halljuk!) 1893-ban 7-7%-ot, 1894-ben 10'2°/o-ot, 1895-ben 9'9°/o ot tett ki a heveny-fertőző kórokban történt betegülési eset ezer lélekszám után. Tudatában vagyok annak, hogy a belügyminisztérium oly szakavatott vezérkarral rendelkezik, a mely összes közegészségügyeink szempontjából teljes gyakorlati és theoretikai ismeretekkel bír és én teljesen meg vagyok nyugtatva, . . . Thaly Kálmán: Majd a pestis mutatja meg! Ruffy Pál: . . • meg vagyok nyugtatva, hogy a t. belügyminiszter úr e tekintetben legvérmesebb igényeinket is kielégíteni fogja; csupán csak azt vagyok bátor javaslatba hozni a t. háznak, hogy a heveny-fertőző kórok elleni védekezésnél szakítanunk kell az eddigi rendszerrel. Az eddigi rendszer az volt, hogy ha heveny-fertőző kór, vagy mondjuk, a mint annak idejében nevezték, járvány üt ki valamely községben, maguk a községek kötelesek annak elfojtása iránt intézkedni. Ha a község nem bírja, fordul a vármegyéhez ; ha a vármegye nem bírja, fordul a kormányhoz, de míg az a község kimerül, míg a vármegye nem bírja tovább a segélyezést folytatni, s az állami ingerenczia előtérbe lép: a járványt széthurczolják a községből az egész vidékre. A hevenyfertőző kórok
