Képviselőházi napló, 1896. III. kötet • 1897. január 26–február 13.
Ülésnapok - 1896-48
352 * 8> országos ölés 1897. február 13-án, szombaton. Ausztria és Magyarországra akkor, hogy ha a monarchia nem azt a politikát folytatta volna ott, a melyet "folytatott és illetőleg, ha a monarchia a Balkán-félszigeten a délszláv államoknak függetlenségét és szabadságát támogatta volna a helyett, hogy mint osztozkodó fél lépett volna fel Boszniában, mert a történelem azt bizonyítja, hogy midőn valamely nemzet független és szabad bír lenni, akkor megszűnik a faji vonzalom bizonyos nagyobb fajrokonok iránt és így a délszlávokban is a panszlavisztikus eszme mindenesetre kevesebb hódítást tehet, ha független államok lehetnek, mint tehetne, ha állami létük nem lenne biztosítva. De a mint a helyzet alakúit, az orosz befolyás óriásilag növekednék a Balkán-félszigeten egy háború következtében, még akkor is, ha Oroszország tényleges hódításokat nem eszközölne. Monarchiánk érdekei még akkor is nagy mérvben lennének koczkáztatva, mert monarchiánk nagyobb részben szláv állam, tekintve, hogy lakosságának körülbelül fele szláv és csak egy harmada német és csak egy negyedrésze magyar; lehetetlen lenne tehát egykedvűen nézni azt az óriási szláv áramlatot, a mely monarchiánkat körülövezné, s a mely szláv lakosaira mély hatással lehetne. T. ház ! A keleti politikában az utolsó időkben óriási változás állott be. Eddig keleten Törökországot mindig Anglia támogatta és Anglia ez akczióját Francziaország is követte ; Oroszország pedig folyton támadta Törökországot; egy idő óta Anglia támadja és Oroszország védi a törököt. Vájjon ez látszólagos helyzet-e, vagy valódi ? Anglia álláspontjának indokai a következők. A keleti kérdés az utóbbi időkben nagy vérengzések közt nyilvánult, így az örmények mészárlásában. Angliában pedig a vallásosság igen nagy fokra van kifejlődve, minek következtében a közvélemény nagyon felháborodott ezen mészárlások felett. Igen fejlett továbbá a humanizmus érzete is Angliában és ez is vezette a közvéleményt abban az iránybau, hogy Törökországgal szemben állást foglaljon Anglia; végre meggyőződött Anglia arról, (Halljuk! Halljuk!) hogy Törökországnak, mint államnak, fennállása csak akkor lehetséges, ha gyökeres reformok fognak létesíttetni, melyek a szultán teljhatalmát korlátoznák. Épen ennek következtében ezen reformokat a szultán nem szívesen létesíti. Lássuk, mi az állása Oroszországnak és miért lett Oroszoiszág egyszerre Törökországnak támogatója. Oroszország azt jelentette ki és erre nézve kétség nem lehet, mert a félhivatalos »Nord«-ban olvastuk, hogy csak azon feltétel alatt követeli a török reformok létesítését, ha ahhoz a szultán szabad akaratából hozzájárul, már pedig az nehezen lesz elérhető, hogy a szultán hozzájáruljon szabad akaratából oly reformokhoz, melyek az ő autokrát teljhatalmát korlátozzák. Minthogy pedig Oroszország jól tudja azt, hogy ha ezen reformok nem létesíttetnek Törökországban, akkor az állam darabokra fog széthallani és az orosz politika fog diadalmaskodni, tehát világos az, hogy miért támogatja most Törökországot az orosz. A törökök fatalisták, azt tartják, hogy Allah majd gondoskodni fog a jövőről s egyelőre hasznát húzzák annak, hogy Oroszország őket támogatja. De Oroszországnak ez a magatartása előbb-utóbb háborúra fog vezetni a Keleten, mert a török állapotok tűrhetetlenekké lesznek, és ép ezért rejt veszélyt méhében az orosz politika jelen iránya, különösen monarchiánkra nézve azért, mert az egyetlen kérdés, melyben Francziaország és Németország egyetértenek, ép a keleti kérdés és ebben a kérdésben az egyetértést Muravievnek látogatásai még teljesebbé tették; pedig, hogyha Németország támogatja Oroszországnak politikáját a Keleten, mint a hogy az kétségl el ennek látszik, akkor háború esetén az fog történni, hogy egyik szövetségesünk, még pedig a leghatalmasabb, ép abban a kérdésben, mely aktuális, nem mellettünk lesz, hanem ellenünk, vagy legalább is semlegessége nem nekünk kedvező módon fog érvényesülni, hanem úgy, hogy kedvezzen ellenfeleinknek T. ház! Oly kérdésekről van szó, melyek monarchiánkat háborúba sodorhatják, és minthogy a delegácziók nem üléseznek, az országnak nincsen módja hiteles értesítést nyerhetni a külpolitikáról ; ez a körülmény kétszeresen kötelességévé teszi a magyar országgyűlésnek, hogy érdeklődjék a felmerült nagyfontosságú kérdések iránt és kétszeresen ösztönözheti a t. miniszterelnök urat, hogy kérdéseimre, melyeket felolvasok, tüzetesen feleljen. Kérdéseim a következők: (Halljuk! Halljuk! a szélső haloldalon.} »Kérdések a miniszterelnökhöz. Közölte-e a görög kormány a hatalmasságokkal, mely utasítást adott volna hajórajának ? Ha igen, miben áll ez utasítás? Egyetértés és egyöntetűség van-e a hatalmasságoknál, a krétai események által teremtett helyzetre nézve? Ha van egyetértés, az európai béke biztosítása irányában íétesűlt-e ? Ha nincs egyetértés, monarchiánk mily állást foglal el ?« (Helyeslés a szélső baloldalon.) Kérem a t. miniszterelnök urat, hogy ha lehetséges, feleljen kérdésemre. B. Bánffy Dezső miniszterelnök: T. ház ! (Halljuk! Halljuk / jobbfelöl.) Méltóztassék nekem megengedni, hogy a Kossuth Ferencz képviselő úr által elmondott beszédnek részleteire, annak fejtegetéseire ki ne terjeszkedjem,
