Képviselőházi napló, 1896. III. kötet • 1897. január 26–február 13.

Ülésnapok - 1896-43

48. országos ülés 1897. február 8-án, hétfőn. 223 litikai szempontokból nem érintem, mert úgy gondolom és úgy hiszem, hogy e tekintetben sokkal hivatottabb, sokkal avatottabb férfiak fognak majd síkra szállani. Nem akarok a t. ház kegyes szine előtt mint valami új nagy felfedező tűnni fel azon kijelentésem által, miszerint hazánkban a legutóbbi évtizedek folyamán a kisipar helyzete felette válságossá vált. Ez, fájdalom, nem újság, de nem is régi keletű valóság. A ki a kisipar helyzetével és a kisiyarosokkal a gyakorlati élet mezején csak futólag is foglalkozott és párhuzamba állítja, ennek nem is oly régeni múltját újabbkori jelenével, már az első pillanatra kénytelen beismerni, hogy a kis ipar több azelőtt nagyon is jelentékeny iparág terén esaknem a teljes elkallódás, az elzüllés lejtőjéhez jutott. Ennek okát igen sokan a megfelelő ipari protekczió hiányában és a nálunk sajátszerűen fenforgó kettős forrású merkantilizmus tényében és hatásában keresik. És valóban oktalan, sőt egyenesen kár )s önámítás volna tagadni, miszerint adott viszonyaink közt ez ideig az ipari protekczió nem érvényesülhetett hazánkban oly mértékben, mint a minő mértékben érvényesülve az ipari érdekeknek megfelelt volna. Nem vitatom bővebben a megfelelő iparvédelem hiányára fektetett vád alapos vagy alaptalan voltát; egyet azonban teljes bizonyossággal vélek állíthatni, és ez az, hogy a kisipar hanyatlásának az iparvédelem hiányán kívül még oly forrása és okai is vannak, melyek tisztán nemzetközi természetűek. Ilyen a villany és a gőz egyfelől és a tőke összpontosúlása meg annak domináló hatalma másfelől. A mi a villanyt és gőzt illeti, az ma már világuralomra jutott, annak domináló hatalma alól magunkat többé ki nem vonhatjuk. Másképen áll a dolog a tőkével ; mert habár azt nemzetgazdasági szempontból mindnyájan nagy örömmel és szívesen látjuk, a nélkül azonban, hogy abba egyoldalú, abszorbeáló hatása folytán a kisipar érdekei szempontjából túlságosan szerelmesek lehetnénk, mert kétségtelen tény, hogy az a. kisiparnak ma a legnagyobb ellenlábasa, mit a féltékenység és az önzés alapján csak oly ember tagadhat, a ki maga is valamely nagy tőkének szerencsés birtokosa, vagy legalább is uszályhordozója. A tagadással pedig az ügynek szolgálatot nem teszünk, mert a baj, ha van, nyíltan és őszintén fel kell tárni s a diagnózist ehhez képest őszintén megállapítani, hogy azután a megfelelő gyógyszert annál sikeresebben lehessen alkalmazni. A tőkeösszpontosúlás szülte mizériákon társadalmi életünk jelen alakzata mellett destruktív rendszerrel természetesen nem segíthetünk, mert hála a jó istennek, Proudhon, Engels, Marx, Lassalle s a többi szoczialisták és kommunisták álmainak megvalósításától még távol állunk, de korlátolhatjuk annak visszásságait megfelelő reakczionárius rendszerrel vagyis azon rendszerrel, mely azon tételben nyer kifejezést, hogy: szeget szeggel. Ezen szempontból csak a leghálásabb érzelmekkel fordulok a miniszter úr személye felé, a ki a kisiparosok táborába szállott akkor, midőn a kisipari asszocziácziók eszméjét felkarolva az eszmének állami támogatás mellett is érzékelhető alakot adni igyekszik, ambiezióját és termivágyását nem is érvényesítheti szebb, illőbb és megfelelőbb helyen, mint azon, a melyen jelenleg a kisiparos áll. Kettős hasznot tesz ezzel a hazának : anyagi és erkölcsi értelemben. Anyagi értelemben támaszt nyújt egy csak nem is oly régen hatalmas, ma azonban már komoly veszélyben forgó nagy társadalmi osztály lételének ; erkölcsi értelemben pedig magának a hazafiság eszményének, mert akárki akármit is mondjon, de csekélységem, a ki értéktelen életemet, habár szerény eredménynyel itt is, ott is különböző iparegyesületek szervezése és vezetése körűi töltöttem el, azt tapasztaltam, hogy az iparososztály a hazafias érzelmeknek leglelkesebb, legönfeláldozóbb, mondhatnám sokszor fanatikus ápolója s hogy e téren még a földmíves osztálynak is ő a vezércsiílaga. Hogy a hazafias érzelmeknek fanatikus ápolója, a hazafias érzelem értékéből mit sem von le, mert úgy tudom, hogy a hazafias érzelem azon érzelmek körébe tartozik, a melyben még a tálcsapongás is, ha némely esetben nem is opportunus, de mindenesetre tiszteletre méltó és nagyértékű dolog. A magyar társadalmi élet ezen nagy és komoly veszedelemben forgó osztálya magasabb ethikai szempontokból is megérdemli azt, hogy a törvényhozó testület minden egyes tényezője mint egy test és lélek tegye helyzetét magáévá, már csak azért is, mert megdönthetetlen igazság, hogy az erkölcsi és anyagi elzüllés egymással ikertestvérek, hogy az erkölcsi elzüllés, rendszerint a legnemesebb emberi érzelmeket és ezek közt a hazafiság érzelmét is zsákmányul szokta ejteni, a mi oly veszedelem, a mely ellen kellő erővel és elég éles fegyverekkel nem is küzdhetünk. Utóvégre is ezen társadalmi osztály megérdemli ezt egyéb szempontból is, mert nem saját hibája és mulasztása következtében jutott a pusztulás lejtőjére, hanem egy valóban korszakot alkotó nagy közgazdasági és társadalmi átalakulás következtében, a melynek devasztáló hatását egyedül az államhatalom van hivatva paralizálni, mely irány és feladat ellen talán nem volna okos dolog azon fegyverrel vágni vissza, hogy as államhatalom nem lehet hivatott mindenféle elzüllött vagy fenyegetett exisztencziát támogatni, mert az iparososztály a. maga jelentőségénél fogva az álladalom fogalmának köz-