Képviselőházi napló, 1896. III. kötet • 1897. január 26–február 13.

Ülésnapok - 1896-34

M. országos ülés 1897. január 26-án, kedden. |5 történt, a hol a választási helyiség előtt egy nagy négyszegletű piacz van, a választási elnök rendeletére az ezen piaczra befolyó utczák torkolatát a kapitány kordonnal vonta körűi és katonasággal rakta tele. Úgy tizenegy óra tájban kijön a szavazási helyiségből a választási elnök, oda megy a kapitányhoz, azt moudván neki: Kapitány úr, még diagonaliter, a piaczon keresztül is tessék sort vonatni. Azt mondja a kapitány : »Erre nincs szükség, semmi baj nincs.« »Kérem, én választási elnök vagyok, én kívánom ezt.« Erre azt mondotta a kapitány: »Nekem egyedül az ezredes parancsol, én az úrtól parancsolatot nem fogadok el« — és azzal elfordult. (Zaj a jobbo''dalon.) A felsővidéken történt az egyik választásnál, hogy midőn látták a katonák, hogy mennyire önkényíüeg és igaztalanul bánnak el az ellenzék embereivel, szóba állottak az ellenzéki választókkal és egy alkalommal délután egy csoport ellenzéki ember bemegy a jelölthöz és azt mondja neki: »Nagyságos úr! engedje meg, hogy megrohanhassuk azt a másik tábort, mi a katonákkal már kicsináltuk a dolgot, azok nem fognak bennünket bántani.« Nem borzasztó-e ez, t. ház ? méltóztassanak meggondolni, micsoda iszonyú hatással van az a katonaság szellemére, midőn oly igazságtalanságokat lát, melyeket tűrni nem lehet? Már most ilyen katonasággal hogyan vívhatunk ki háború idején győzelmet? (Derültség a jobboldalon.) Hogyha a katonaság szelleme meg van romolva, akkor azt nevetéssel, t. képviselő urak, nem lehet megjavítani. Nemcsak a néppárti, hanem a liberális lapok is megbotránkoztak a választási igaztalanságokon. Itt van egy liberális lap a kezemben, mely a választások után így kiáltott fel: »Hiszen a király megesküszik arra, hogy a törvényt megtartja; a miniszterelnök is megesküszik a törvényre, a főispán is megeszküszik, az alispán is megeszküszik; a felesküdt hatóságok rendelnek ki választási elnököt, ki azután még külön megesküszik. És az eskük e hosszú lánczolatának végén ott van az a választás, a mely nem egyéb, mint a törvény kijátszása, kipellengérezése, a polgárok jogainak elkobzása, szóval: hűtlenség az eskühöz«. Hát nem borzasztó az (Derültség a jobboldalon), mikor így kell írni? T. képviselő urak, ez nem nevetni való dolog, ezen elszomorodni kell, és csak a kebel fásultságáról tesz tanúbizonyságot az, ki nevetni tud oly dolog felett, mikor ime magának a felséges királynak személyét is belevonják. Hiába mentegeti magát a t. miniszterelnök úr azzal, hogy hiszen az ellenzéken is követnek el visszaélést. Nagyon csudálkozom, hogy oly jól iskolázott agy, mint a miniszterelnök úré, mely Plató logikája szerint szokott gondolkozni, nem látja be az óriási különbséget a két dolog közöt*\ Nagy különbség van ebben, mert egyenlőtlenek a fegyverek, melyekkel az ellenzék a kormánynyal küzd. Hiszen a kormány hivatalos apparátusában, nem akarom mondani kortes-, hanem segítőcsapattal rendelkezik, míg az ellenzék ezzel szemben nem tud elegendő erőt szembeállítani. Tehát hogyha az ellenzék ily körülmények között néha egy kissé erélyesebb lépésre ragadtatja magát, bizony az igazság szempontjából birálva a dolgot, ezt nem is lehet rossz néven venni. Azután, t. képviselő urak, a kormány a törvénynek nemcsak megtartója, hanem őre is volna. Én engedelmeskedni tartozom a törvénynek, de arra felvigyázni nem vagyok köteles. A kormánynak mind a kettőt meg kell tennie; kettős kötelesség hárul rá, míg a többi polgárra csak egy. Neki tehát kétszeresen kell a törvényt megtartania, mert őrködnie is kell, hogy mások megtartsák. Ha maga a kormány nem tartja meg a törvényt, hogyan parancsolhatja ezt a polgároknak? Hiszen akkor azt mondhatják neki: előbb magadat gyógyítsd meg, orvos, és te mutass nekünk jó példát. A felirati vitában azt mondta az akkori előadó úr: Magyarország a jogok országa, s alig van ország, a hol a jogok annyira biztosítva volnának, mint nálunk. Ha körülnézünk az állami életben, nem igen fogjuk megtalálni ennek bizonyítékait. Láttunk gyűléseket, melyeket maga a hatóság igyekezett megakadályozni Midőn egyes néppárti gyűlésekről referáltak a lapok, nem egy szolgabiróról azt irták, hogy az rendezte az ellentüutetést. De akadt-e szdgabíró, a ki e miatt sajtópört indított volna? Pedifí ezt kellett volna tennie, ha az állítás rágalom lett volna. De egy sem merte tenni, hanem zsebre vágta a sértést. Emlékezzünk arra a gyűlésre, a melyet az általános választói jog mellett tartottak a vásártéren. A rendőrség, tudjuk, feloszlatta a gyűlést, s véresre verte az ott megjelentek egy részét. Ép itt voltak a külföldi újságírók és azok is megbotránkoztak azokon a jeleneteken, melyeket a rendőrség produkált. Aztán a sajtószabadság! Ez év elején kiadtam egy könyvet: »Zsidó bérgyilkosságok« czímmel. E könyv fordítás; pörbe fogtak érte és az esküdtszék fölmentett. Eredetileg Németországban jelent meg, s el van terjedve Ausztriában is, de sehol sem fogták perbe sem az Íróját, sem a terjesztőjét, csak nálunk, a jogok hazájában. A sajtószabadság egyik bizonyítéka az az üldözés is, a melyet az államügyész úr a néppárti lapokkal szemben folytat. Egyre-másra perli őket, s az esküdtszék, mely pedig nem