Képviselőházi napló, 1896. III. kötet • 1897. január 26–február 13.
Ülésnapok - 1896-41
188 ál. országos illés 1897. február 5-én, pénteken. okvetlenül újabb pótadóemelést okozna az illető községekben, melyek a terhek alatt amúgy is roskadoznak. Ez köti meg tudtommal a t. belügyminiszter úrnak azon jó szándékát, hogy behajtsa ezen kórházi díjakat. De, t. ház, van egy más baj is. Az elmebetegekről szóló 1876 : XIV. törvényczikk kimondja, hogy az elmebetegekről az államnak kell gondoskodnia. Nagyon természetes, hozzá van téve, hogy elmegyógyintézetbe nem jöhet az, ki előzetesen megfigyelés alatt nem volt. Tehát impliczite az van a törvényben, hogyha az elmebeteg-kórházakról az államnak kell gondoskodnia, a megfigyelő-osztályokról szintén neki kell gondoskodnia. Ez a fővárosban nem létezik, hanem a Szent János-kórházban köteles a főváros megfigyelő-intézetet fentartani, hol a kimutatások szerint alig 8°/o budapesti illetőségű, a többi mind vidéki szegény ember, ki feljött a fővárosba. így a szent János-kórháznál, melynek feutartása 183.000 forint költséget okoz a fővárosnak, 85.000 forintba kerül a megfigyelő-osztály. Mit kér a főváros? Azt, hogy ne újra százezer forintot sózzanak a nyakába, a jövő évben újabb 200.000 forintot s a harmadik évben újabb 300.000 forintot, mert midőn az államrendőrségről fogok szólani, be fogom igazolni, hogy a mai állapot lehetetlen, ott fejleszteni, szervezni kell, mely szervezés és fejlesztés pénzbe kerül; nem is kevésbe, hanem nagyon sok pénzbe. Ezt mindig a főváros fizesse évről-évre? Nézzük a külföldet: Bécsben az állam óriási kórházat tart fenn; Berlinben két, Parisban három állami kórház fogadja be az országból odacsődülő betegeket. Mind e helyeken beismerte tehát az állam, hogy kórházak létesítése a fővárosban az ő kötelessége. Nálunk egyetlen állami kórház sincs Budapesten, s ha a főváros nem akarja, hogy a betegek az utczán heverjenek, évről-évre szaporítania kell a kórházakat. Van egy más dolog is. Van egy xigynevezett kisajátítási alap. A főváros a telekeladásokból származó jövedelem 20°/o-át ez alapra adja, a mely külön áll a közmunkák tanácsának alapjától. És íme a fővárosnak e kisajátítási alapjából 700.000 forint deficzitje vau, mert a minisztérium a főváros nyakába sózza a közmunkatanács egyes köteles munkálatait. A fővárosnak szüksége van utczák nyitására, terekre, s ha a közmunkatanács azt mondja, nincs pénz, a főváros kényszerülve van előlegezni a kisajátítási alapból. Ily módon a kisajátítási alap már 700.000 forinttal apasztatott. Itt vannak a hídépítések, a melyekre először 2 milliót, újabban 2 x /2 milliót kértek a várostól. Persze a fővárosnak semmi joga sincs a hidvám-szedésre, kezelésre, •— a főváros csak fizessen. Hogy a főváros anyagi válságának maga a belügyminisztérium is mennyire tudatában van, azt az ő saját leiratából fogom igazolni. A belügyminiszter úr ellátva a főváros költségvetését a jóváhagyó klauzulával és reflektálva a tervbevett 50 milliós kölcsönre, ezt mondja (olvassa): »Ha pedig tekintetbe veszszük, hogy a fővárosra a terheknek egész sorozata nehezedik és sok millió forintra tehetők a további kiadások, a melyek a függelékben nem fordulnak elő, a főváros jövendőbeli pénzügyi helyzete oly sötét színezetben tűnik föl, mely méltán megköveteli a főváros részéről az azzal való komoly és beható foglalkozást, mert ezen nehézségek szerencsés leküzdésétől függ nagyrészben a főváros gazdasági jövője.« Ez igenis így van; szórói-szóra aláírom. A belügyminisztérium épen nem méltányos a fővárossal szemben; lépten-nyomon sérti annak autonómiáját; egyes vállalatok kiadásánál a főváros nem a maga belátása, hanem a belügyminiszter úr utasítása szerint kénytelen eljárni, és csak a fővárosi törvényhatóság tespedtségén múlik, hogy teljes határozottsággal és erélylyel fel nem lép a belügyminisztérium túlkapásai ellen. Ezeket nagyon ajánlom a t. belügyminiszter ár figyelmébe. (Helyeslés a szélső baloldalon.) T. ház! Az állami rendőrség költségeinek tételéről van szó. Érdekes dolog ez az állami rendőrség, mert ez az állami közigazgatásnak első intézménye, a melyet mintaképen kellett volna a belügyminisztériumnak, illetőleg a jelenlegi kormánynak odaállítania, a melynek egész törekvése oda irányúi, hogy az állami közigazgatást az egész vonalon keresztülvigye és a régi megyei közigazgatást eltörölje. Lássuk már most, hogy az államrendőrség, a mely a fővárosban államosítva van, mily eredményeket mutat fel. Erről szólva, t. ház, nem akarok személyeket támadni, beszédemben egyáltalában minden személyes él hiányzik; csak arra kérem az igen t. belügyminiszter urat, hogy a mennyiben pozitív dolgokat mondok el, szíveskedjék azokat vagy itt a házban, vagy pedig a hivatalában kegyes figyelmére méltatni. Én arra kérem a t. belügyminiszter urat, ha az állami rendőrségszervezete szívén fekszik, szíveskedjék az államrendőrségnél alkalmazott, szerencsétlen tisztviselőknek — hogy így fejezzem ki magamat — a fizetési ívét megtekinteni. De ne azt nézze meg, hogy a fizetési ív helyesen van-e kiállítva a költségvetés alapján, hanem, hogy azon szerencsétlen embereknek, a kiknek hivatalukban napról-napra, óráról-órára, sőt pillanatról-pillanatra ott van a kísértés, és a kiknek jellemszilárdságra vau szükségük, hogy ezen különböző kísértéseknek ellenállhassanak, a fizetésük mennyire van lefoglalva. De méltóztassék
