Képviselőházi napló, 1896. III. kötet • 1897. január 26–február 13.
Ülésnapok - 1896-41
41. országos ülés 1897. február 5-én, pénteken. 179 újra visszatérjek azokra. (Halljuk!) Azon kész törvényjavaslatok közül, a melyek a közegészségügyre vonatkoznak, az első és mindenesetre nagyfontosságú a betegápolási alapra vonatkozó, az 1875: III. törvényczikk módosítását ozélzó törvényjavaslat. Ez készen áll és legközelebb a háznak is be fogom mutatni. E tekintetben ismét meg kell gyengítenem az előttem szólott képviselő urak azon kifogását, midőn felpanaszolják, hogy az a 20.000 forint, a mely már csökkentett mérvben még az 1896. évi budgetben a szegények részére a közalap nevében kiszolgáltatott gyógyszerárúknak költségei czímén beállíttatott, hogy az töröltetett. T. ház! Volt alkalmam ebben a kérdésben már ismételten kinyilatkoztatni, hogy az az állapot, a mely itt fennállott s a mely országszerte dívott, sem a törvénynek meg nem felelt, sem az ügynek magának szolgálatára nem volt. Az 1875 : III. törvényczikk világosan kimondja azt, hogy a község tartozik az ő szegényeinek ápoltatási, gyógykezelési költségeit viselni; de nemcsak ez a törvény mondja ezt, hanem ott van az 1871 : XVIII. törvényczikk; a régibb községi törvény, valamint az 1886 : XXII. törvényczikk az újabb községi törvény, mely szintén egész kategoricze ezt az alaptételt mondja ki. És itt ismét nincs igaza Buzáth t. képviselő úrnak, ha azt mondja, hogy bármilyen a községbe jövőnek költségeit is a község tartozik viselni, mert az 1875 : III. törvényczikk 7. §-a egész határozott világossággal azt mondja, hogy a község saját kebelében az ott illetékes vagyontalan betegeket, tehát nem olyanokat tartozik ápoltatni, a kik ott mint átutazók vagy ideiglenesen tartózkodók megbetegszenek. De, t. ház, szükségessé tette ezt nemcsak a törvény határozott rendelkezése, hanem az a tapasztalat is, a melyet szereztünk, mert méltóztassék a zárszámadásokat felütni és mindenki látni fogja, hogy mennyire — nem mennyivel, de mennyire — túlhaladott az az összeg, a mely e tekintetben ekkoráig a budgetbe mindig beillesztve volt. Az a lax praxis, a mi a szegénységi bizonyítványoknak kiállításánál a községekben egyaránt dívott, (Ügy van! jobbfelöl.) egyenesen kötelességemmé tette azt, hogy e tekintetben, ezzel a múlttal, a mely amúgy sem felelt meg a törvénynek, szakítsak, és látjuk, hogy a községek most már a saját érdeküknek is tesznek eleget, a mikor teljes lelkiismeretességgel és szabatossággal csak ott állítják ki a szegénységi bizonyítványt, a hol az illető csakugyan teljesen vagyontalan és szegény. Ez már igen előnyösen fog nyilvánulni a legközelebbi jövőben is. Én tehát ezt nemcsak czélszerű, de egyenesen törvényes és igazságos intézkedésnek tartom, a melyet, azt hiszem, senki joffosan meg nem támadhat. (Helyeslés a jobboldalon.) A második törvényjavaslat, a mely a közegészségügy tekintetében itt szóba került, az orvosi kamarák kérdésére vonatkozik. (Halljuk! Halljuk!) Méltóztatik jól tudni, hogy az orvosi kamarák intézményének eszméje minálunk legelőször a magyar orvosok és természetvizsgálók 1889-ben Tátrafüreden megtartott vándorgyűlése alkalmával vettetett fel. Ezen vándorgyűlés megbízta az állandó bizottságot, hogy készítsen egy tervezetet és memorandumot nyújtson be a belügyminisztériumnak. Ez meg is történt. A kérdés tanulmány tárgyává tétetett; ezen memorandum és ezen szervezeti dolgozat — nem mondom, hogy törvényjavaslat, mert ez csak egy olyan általános kísérlet volt — alapján a belügyminisztériumban korábban készült egy törvényjavaslat, ez közölve lett az érdekelt körökkel; azok erre nézve részint megegyező, részint ellentétes álláspontot foglaltak el. Legutóbb a millenium alkalmával tartott országos orvosi kongresszus szintén arra az álláspontra helyezkedett, hogy nem kivánja az orvosi kamarák intézményének életbeléptetését. Thaly Kálmán: Csak néhány többséggel! Perczel Dezső belügyminiszter: T. ház, most az orvosi kamarákról egy újabban átdolgozott törvényjavaslatot adtam ki esak a legközelebbi napokban, egyrészt az országos közegészségügyi tanácsnak, másrészt az ország valamennyi orvos-egyesülete elnökeinek, azzal, hogy véleményeiket lehetőleg a tavasz folyamán, május hó elejéig velem közöljék. Én azt hiszem, hogy ezen intézkedések, a melyek e dologban történtek, nem azt jelentik, hogy a belügyminisztérium e kérdéssel nem foglalkozik, vagy azt prokrasztinálni akarja; azt sem jelentik, mint hogyha az lenne az álláspontja, hogy nem kívánja életbeléptetni, de igenis ma is azt mondja, hogy a kérdésnek teljesen tisztázottnak kell lennie. Mert ez a kérdés oly közelről érdekli először az általános közegészségügynek közügyét, másodszor az ezzel foglalkozó orvosoknak személyes érdekeit, hogy teljesen szükséges, hogy minden tekintetben megvitattassék és az érdekelt köröknek véleménye is meghallgattassák, ily stádiumban vau a dolog. Mihelyt úgy az országos közegészségügyi tanács, valamint az orvos-egyletek véleményei előttem feküsznek, abban a helyzetben leszek, hogy én is végleges álláspontot foglalhatok e kérdésben és a t. ház elé talán ó'szszel törvényjavaslatot terjeszthetek. (Helyeslés jobbfelöl.) A harmadik ügy, t. ház, melyről törvényjavaslatot készítettem a közegészségügygyei kapcsolatos kérdésekben, a gyógyszertárakra vonatkozik. Méltóztatnak tudni, hogy e részben is 23*