Képviselőházi napló, 1896. III. kötet • 1897. január 26–február 13.

Ülésnapok - 1896-39

130 89. országos ülés 1897. február 8-án, szerdán. mondja, hogy adtunk ezekre ösztöndíjakat három évig és nem lett semmi látszólagos haszon. Hiszen kérem, egy gazdaságban, ha rendszert változtatnak, három év alatt látoak már eredményt ? (Egy hang jóbbfelől: Igen!) Nem bizony, három év alatt nem láthat. Három év alatt egy rendszer-változtatásnál a gazdaságban sem lehet fényes eredményt látni, mennyivel nehezebben egy ilyen kultúrintézménynél. T. kormánybiztos úr! (Felkiáltások: Intendáns!) Igaz, most már intendáns, tévedtem, így czímezték. Ma már mindenki fő, hát főintendáns úr, vagyok bátor figyelmét felhívni egy körülményre, a mi talán jó volna, ha nem kerülné el figyelmét, tudniillik arra, hogy tetszett észlelni, midőn az operát átvette, hogy abban a ruhatár nagyon szomorú állapotban volt. Javítottak rajta, tetemes költségeket is használtak fel e czélból. Jól tették! De nézzük meg a nemzeti színházat. Milyen remekül játszanak ebben a színházban, a mely ma már, de hála Istennek, évek óta egy nivón áll a Théätre frangaise ée a bécsi Burgszinházzal! Oly elhagyatott állapotban van a kellékek szerkezete ebben a színházban, a melynek minden tagja egy érdemjelt érdemel, mert úgy teljesíti kötelességét, azt a mint csak egyáltalában várni lehet tőle, ez a színház oly elhagyatott kellékeiben, hogy szomorú azt nézni. Igen, nézzük itt a kellékeket! Mit adtak ezekre? Semmit sem. Lekoptatták, elpusztították. De hiszen nem erről akarok szólni! Az operában a művészeti fejlesztés szempontjából az összehasonlítás igenis kívánatos és szükséges. Igaza van annak a főigazgatónak, úgy kell lenni, mert a nélkül haladás nem is képzelhető, de mi, hála Istennek, haladást igenis bírunk feltüntetni. Ezen kulturális momentumok igeu nagyok és ez azon erőknek tulajdonítható, a kik külföldön járva, egy — mondjuk a brüsszeli vagy más konzervatóriumban, mint vezetők, keresztülmenve már a generál-basszuson, képesek voltak olyan operákat megteremteni, u melyeket ma az egész művelt világon megbámulnak. Karolja azokat fel és a mennyire lehetséges, ne fukarkodtasson a miniszterrel ott, a hol ösztöndíjakról van szó. Igenis áll, a mit Visontai barátom és képviselőtársam mondott, hogy csodálatos, hogy minden oldalról jönnek az emberek segélyért, azzal: hogy nekem ilyen hangom van, én így tudnék játszani, én bennem színész képesség van stb. Az ember nem tudja őket a nyakáról lerázni. (Derültség.) Most a főintetidáns visszafelé csinálja az eddig megállapított ösztöndíjakat. Ez kár. Az operánál nem szabad fukarkodni, mert ez oly kultúrintézmény, mely szükséges egy fővárosban, ha az meg akar felelni a 19-ik századnak, és a világváros és székes főváros czímére nemcsak aspirál, de valóban az is, annak meg is akar felelni. Kell tehát, hogy az operaház a világoperák nívóján álljon. Itt, t. miniszter úr, nem szabad, de nem is lehet fukarkodni, megmondom, hogy miért ? A mily kitűnő ez a színház az énekesekre, oly rossz a kasszára. Ez az opera kitűnően van építve, gyönyörűen adja vissza a hangot, de kicsiny. És akármit fogunk csinálni, mindig szemben fogunk állani igen tetemes defíczittel. Ebbe bele kell nyugodnunk. De ón viszont ennek épen útját sohasem vágnám, annak az elvnek — tessék idehallgatni, főigazgató úr! (Derültség.) — a melyet tetszett felállítani, hogy az összehasonlítás elősegíti a helyes kiképzést, ha elsőrangú idegen erőket szerződtetünk, de jókat, elsőrendűeket ám. Emlékezzünk vissza arra az epochára, midőn báró Podmaniczky Frigyes volt az- intendáns, midőn Turolla, Perotti, Ney és egyéb hatalmas művészek voltak az operánál. Merem állítani, hogy ma talán az opera még jobb, mint akkor az egyöntetűségében a főalakoktól eltekintve. És én egészben véve örömmel kijelenthetem, hogy a főintendáns úrnál tapasztalt szakképzettség és ügybuzgalom engem teljesen megnyugtat. A tételt tehát megszavazom s többet nem kívánok mondani. (Helyeslés a jobboldalon.) Lehoczky Vilmos jegyző: Fenyvessy Ferencz ! Fenyvessy Ferencz: T. ház! Meszlény Lajos: Kontra-intendáns! (Nagy derültség. Halljuk ! Halljuk!) Fenyvessy Ferencz: Követni akarom a parlamenti helyes szokást, a nélkül, hogy a színházi vitának továbbhuzását akarnám provokálni, csak azokra kívánok a t. ház kegyes engedelméből reflektálni, a melyek az imént elmondattak. Teszem ezt azért is, hogy legalább ezen oldalról necsak hivatalos alakban legyen a kérdés megvilágítva. Előttem szólott t. képviselőtársaim egyikmásika, köztük gr. Benyovszky, kifogásolta a budgetben az operára fölvett szubveneziót, melyhez a logikának csodás szabályai szerint még azon törlesztési részt is fölvette, mely tulajdonképen nem a szinház művészeti feladataira, hanem az operaház építési költségére vonatkozik. Tehát sem a logika, sem a parlamenti vitatkozás méltányossági szabályai nem engedték volna meg t. képviselőtársamnak, hogy az operaház építési kölcsönének tőketörlesztési annuitását mint szorosan művészi czélokra szántat vegye fel. De maradjunk azon szubvencziónál, mely tényleg kiadatik és most megszavazásra vár. Ez a szubvenczió 215.000 frt. Ezt t. képviselőtársam kifogásolja és sokalja. Bocsásson meg, t. képviselőtársam, a nélkül, hogy sérteni akarnám, de úgy veszem észre,