Képviselőházi napló, 1896. III. kötet • 1897. január 26–február 13.

Ülésnapok - 1896-39

126 3». országos ülés 1897 . február 3-án, szerdán. körülmények közt az operaháznak privát kézbe való átadásáról gondoskodni. Két okból találnám ezt czélszerúnek. Először, mert az államnak nem is hivatása az operaházat kezelni, de másrészről azt gondolom, hogy az állami kezelés mindig többe kerül. A mi a nemzeti színházat illeti, itt az a megjegyzésem, hogy ezen — különben igen kitűnően vezetett szinház nem igen felel meg czéljának és rendeltetésének, annyiban tudniillik, hogy nem nagyon nemzeti. Ha példának okáért a nemzeti szinház műsorát nézzük, azt látjuk, hogy ott jobbára külföldi és különösen franczia vígjátékokat adnak elő. Én nem állítom azt . . . Elnök (csenget): Figyelmeztetem a képviselő urat, hogy most az operaház tételeit tárgyaljuk; a nemzeti színházról külön szólhat. Gr. Benyovszky Sándor: Akkor később leszek bátor felszólalni. Elnök : Kiván-e még valaki az operaház költségeihez hozzászólani? Mert ezek a tételek mind külön jönnek vit i és szavazás alá. Visontai képviselő úr kivan szólani. Visontai Soma: T. ház! Az én felszólalásom ugyan akként volt tervezve, hogy a színészetről együttesen beszélj'ek; minthogy azonban a t. elnök úr megkívánja, hogy nagyon szorosan ragaszkodjunk a tételekhez, már ennél a tételnél is bátor vagyok szóba hozni egy különös jelenséget, melyről a költségvetés tanúskodik. Ez az, hogy itt a költségvetésbe be van állítva 5000 forint áron énekesek és énekesnők kiképzésére, a kik azután az operaházba volnának alkalmazandók. Csodálatos módon azt látjuk az indokolásban, hogy ez az 5000 forint azt a 8000 forintot helyettesítené, melyet a múlt évben állítottak be erre a czélra és az indokolás azt mondja, hogy most csak azért vétetik fel 5000 forint, mert nem akad elég énekes és énekesnő, a ki az ország által ezen czélra felajánlott ösztöndíjat igénybe venné. Ez oly különös jelenség, hogy mindenesetre bizonyos aggodalmakat kelt, vájjon nem a vezetőségben van-e valami hiba; nincs-e talán helytelen irányban létesítve vagy vezetve ezen intézmény? Nagyon lekötelezné a képviselőházat az operaháznak t. vezetője, a ki ennek a háznak is tagja, ha némileg megmagyarázná, hogyan lehetséges az, hogy ha az ország Ösztöndíjakat tűz ki, még pedig a múlt évben 8000 forintig, akkor, mikor azt látjuk, hogy különösen azok, kik a művészi pályára képezik ki magukat, segélyért folyamodnak, hogy támogassák őket törekvésükben, a mely törekvés nélkülöz minden anyagi jövedelmezőséget : ükkor előfordulhasson egy országban az, hogy a törvényhozásnak le kell szállítani az ösztöndíjak összegét 8000 forintról 5000 forintra azon a czímen, mert nem akad az egész országban elég énekes és énekesnő, a ki ezen ösztöndíjat igénybe venné? A törvényhozásnak bizonyára az volt a czélja, hogy a mtívészanyagot fejleszsze és az operaház számára oly énekeseket és énekesnőket készítsen elő, a kik magyarok, és a kik hivatva volnának azután a jövőben ezen műintézetből az idegen elemeket kiszorítani és némileg azt a műintézetet arra a nivóra emelni, a mely már régóta czéloztatik, hogy úgy művészeti tárgyai, mint személyzete tekintetében is magyar nemzeti opera legyen, és azt a nagy szubvencziót, melyet az ország ad, — gondolom 215.000 forintot — eltekintve azoktól az összegektől, melyeket a törvényhozás a törlesztésre felvett, kiérdemelje alkotásai által. Ezt voltam bátor ebben az irányban megjegyezni. Azonban még egy-két észrevételem van, mely szintén összefügg ezzel a tétellel, arra a 174.159 forintnyi összegre, mely mintátmeneti kiadás vau felvéve, és melyből fedeztetnének azok a túlkiadások, melyek úgy a nemzeti szinháznál, mint az operaháznál a milleniumi előkészületek és szükségletek következtében előállottak. Hát, t. ház, nagyon különösnek találom azt, hogy a törvényhozás elé sohasem terjesztett sem a nemzeti szinház, sem az operaház olyan jelentést, melyből a törvényhozás azt a megnyugtatást merítené, hogy úgy az előadott daraboknak művészi becse, valamint az ottan meghonosítandó irányzat alkalmas arra, hogy ezen, a törvényhozás által megszavazott összegekre nézve azt a meggyőződést merítse a törvényhozás, hogy valóságos, helyes, nemzeti és művészi czélokra szolgálnak ezen összegek. Tudniillik azt látjuk, hogy az operaháznak a törvényhozás minden esztendőben nagyobb, százezrekre menő összegeket szavaz meg s a nemzeti színháznak is. Hallunk ezzel szemben különböző panaszokat, a mint az előttem szólott képviselő úr is ki»yilatkoztatta, hogy ezen intézetek nem felelnek meg művészi, illetve nemzeti feladataiknak. Mindenesetre nagyon megnyugtató volna, ha az opera és a nemzeti szinház vezetősége, a mely a kormánybiztos úr személyében összpontosul, kötelességszerűen a törvényhozást évrőlévre tájékoztatná az előadott darabokról és arról, hogy mennyiben karolja fel mindkét intézet a hazai művészetet. A mi még az operaházzal és a nemzeti színházzal összefüggőleg mondani valóm volna, minthogy ez mégis szorosabban a vidéki színészet szervezésével függ össze, fentartom, hogy erre nézve azon tételnél fogok nyilatkozni. Elnök: Kivan még valaki szólni? Lehoczky Vilmos jegyző: Báró Nopcsa Elek! B. Nopcsa Elek: T. ház! (Halljuk! Hall-