Képviselőházi napló, 1896. III. kötet • 1897. január 26–február 13.

Ülésnapok - 1896-39

124 39. országos ülés 1897. február 8-áii, szerdán. az az anyakönyv és úgy foganatosítja-e a magánjogi és közjogi viszonyokra nézve döntő fontosságú anyakönyvi előadást, hogy az a tényeknek megfelelő legyen. Az anyakönyveknek az egyházi közegek kezéből való kivétele rögtön be kellett hogy álljon, mihelyt az egyház anyakönyvi kezelői kijelentették, hogy bizonyos tételeket semmi körülmények között nem vezetnek be, mert azok lelkiismereti meggyőződésükkel ellentétben állanak. Utóvégre is többszörösen ráutaltak itt e házban arra az igazságra, hogy az egyházi közegek az anyakönyvvezetést csakis mint állami funkczionáriusok teljesítették, és mihelyt az egyházi közegek nem kizárólag az állami törvények szem előtt tartásával vezették az anyakönyveket, rögtön beállott annak feltétlen szüksége, hogy az anyakönyvezésről maga az állam gondoskodjék. (Helyeslés jobbfélől.) E tekintetben tehát az előttem szólott t. képviselő úrnak nincs igaza, midőn azt mondja, hogy az anyakönyvek államosítása kizárólag az egyházpolitika következménye lett volna. Az állami anyakönyvek behozatalára szükség lett volna az egyházpolitika megoldása nélkül is, (Igás! Úgy van.' jobbfelöl.) mert egy jogállamban nem tűrhető, hogy az illetőségre, az egyének magánés közjogi viszonyaira vonatkozó legfontosabb dokumentumok kezelése ne állami közegek által történjék. A mi már most azt a megjegyzést illeti, mintha az állami anyakönyvvezetők nem bírnának azzal az egyéni qualifikáczióval, a melylyel a felekezeti anyakönyvvezetők bírtak : igen nagy tévedésben van az előttem szólott tisztelt képviselő úr. Mert a jegyzői kar úgy általában, mint egyénenkint tekintve, sokkal magasabb intelligeneziával bir, mint azok közegek, melyek ezelőtt a felekezeti anyakönyveket vezették. (Zaj. Élénk mozgás és ellenmondás a baloldal hátsó padjain.) Nem beszélek itt kizárólag a római katkolikus klérus igen tisztelt tagjairól. Megengedem, hogy vannak azok közt egyesek, a kinek intelligencziája talán (Felkiáltások a baloldal liétsó padjain: Talán?) felér a jegyzői kar intelligencziájával, általában véve azonban azt a vádat, mintha az állami anyakönyvvezetők nem bírnának a régi felekezeti anyakönyvvezetők intelligencziájával, egyszerűen visszautasítom. Elnök: Kivan még valaki szólani? Senkisem. A vitát bezárom. Perczel Dezső belügyminiszter: T. ház! (Halljuk! Halljuk!) Engedje meg a t. ház, hogy azok után, a miket a szóban forgó tétel tekintetében Páder Rezső t. képviselő úr részéről felhozottakra nézve az előadói székből hallottunk, teljes rövidséggel én is pár megjegyzést tehessek. (Halljuk! Halljuk!) Azt hiszem, t. ház, hogy az állapotoknak az a festése, melyet Páder Rezső képviselő úr az imént előadott, talán nem egészen objektív alapokon nyugszik, és talán nem is egészen elfogulatlan; s így nem áll meg az a kijelentése, melylyel minap az első tételnél elmondott beszédemnek azon tételét, hogy az anyakönyvi intézmény, mint azt most már a gyakorlat ötnegyed év után tényleg igazolta, bevált, — kétségbevonhatni vélte. (Helyeslés jobbfélől.) T. ház? Ismétlem, hogy igenis bevált, és pedig nemcsak abban a mértékben, hogy forradalmat nem idézett elő, mert ettől Magyarországon senkisem íélt, a ki a viszonyokat ismerte, hanem bevált azon két legfontosabb objekczió megczáfolásával is, hogy először találtattak oly elemek, melyekre az anyakönyvek vezetését teljes megnyugvással bízni lehetett, és pedig elegendő számmal és mindenütt; másodszor abban a tekintetben is, hogy a nép érzelmeiben nemcsak forradalmat nem idézett elő, hanem még a kedélyeknek azt a forrongását sem, melyet az intézmény ellenzői hangoztattak. És itt, t. ház, hivatkoztam köztudomású tényekre, hogy pár igen csekély, alárendelt exczesszuson kivűl semmisem adta magát elő. És azt hiszem, a t. képviselő úr nincs abban a helyzetben, hogy állítását az enyémmel szemben bizonyítékokkal igazolhatná. De még hozzátehetem azt is, t. ház, hogy azok az apró, úgyszólván minden kezdeményezés után felmerülni szokott, elkerülhetetlen akadályok is a belügyminisztérium által a lehető legelőzékenyebben és legkiméletesebben eltávolíttattak az útból, a mire nézve a belügyminisztérium abban a helyzetben van, hogy akárhány egyházmegyei főhatóság részéről köszönő és elismerő leveleket is kapott. Ezek, azt hiszem, érnek annyit, mint a t. képviselő úrnak ellenkező állítása. (Helyeslés jobbfelöl,) A qualifikácziő kérdésére nem kívánok kiterjeszkedni, mivel erre az előadó úr már megtette észrevételeit; de hangsúlyozni kívánom, hogy azzal a qualifikáczióval mindenesetre az állami anyakönyvvezetőknek legutolsója is bir, mely ezen teendők ellátására az élet által, de mely az előírt szabályok által is megkívántatik, tehát e tekintetben senkinek a legkisebb aggálya nem lehet. Az összehasonlítás a qualifikáczió tekintetében teljesen czéltalan; el kell ismerni, hogy egyik részről is megvolt, másik részről is megvan a helyes qualifikáczió, s a hol nem volt meg, az csak igen kivételes eset lehetett. Felhozza a t. képviselő úr megint a koszorú kérdését, hogy egyes helyeken megkívánták. Hiszen magam is kijelentettem és beismertem, hogy a belügyminisztérium indíttatva érezte magát, hogy e kérdés szabályozására általános körrendeletet bocsásson ki, a melynek következtében a panaszok mindenütt megszűntek, vala-