Képviselőházi napló, 1896. III. kötet • 1897. január 26–február 13.

Ülésnapok - 1896-39

39. országos ülés 1897. február 3-án, szerdán. 123 fenyegetve vannak, kénytelenek bejelentési útjukat nem egyszer, de kétszer, sőt háromszor is megtenni és akkor még várakozni hosszú ideig, a mi természetesen őket munkájukban akadályozza és kénytelenek — a mint tapasztaltam — elmenni vagy valami privát házba, vagy, ha ismerősök nincsen, korcsmába és ott költekezni és boros pohár mellett szidják, átkozzák még azt is, a ki ezen intézményt még valamikor kigondolta. Már rámut ttam ezen intézmény egy másik oldalára: arra, hogy mennyire költséges ez és hogy ez folyton többe és többe fog kerülni az államnak. Hiszen már az előttünk fekvő jelenlegi költségvetés is bizonyítja, hogy a tavalyihoz képest 101 ezer forintnyi emelkedés van csupán ennél a czímnél előirányozva és hogy összesen 979.354 forint szükséges e czélra, a mi körülbelől 20 ezer forinttal kevesebb, mint egy millió. Felemlítem azok kedvéért, a kik nem szeretnek számolgatni és talán apróbb ezrekkel bíbelődni, a kik előtt csak a milliók határoznak, hogy az én tudomásommal a belügyminisztérium kebelében van egy osztály, a mely kizárólag anyakönyvi ügyekkel foglalkozik, de ennek költségei bizonyára nincsenek ebbe belefoglalva, mert nincsenek is kitüntetve, — éu legalább nem találom. Már pedig ezen osztálynak mindenesetre szintén vannak úgy személyi, mint dologi kiadásai, a melyeket csak úgy kombinálva 10—15 ezer forintra lehet tenni. Itt fölemlítem mellékesen azt, hogy az előttünk fekvő belügyminiszteri kimutatásokból az anyakönyvi kiadásokról látjuk, hogy a városi és vármegyei törvényhatóságok az anyakönyvek vezetésére mintegy 545 ezer forintot fordítanak évenkint. Ha tehát összeveszszük ezen adatokat, a melyek szerintem csakis hozzávetőlegesek, már is egy horribilis összeggel találkozunk, mely 1,600.000 forintot képvisel. Ennélfogva mondhatjuk, hogy épen a duplájában van már az államnak és a községeknek ez az anyakönyvvezetés, mint a mennyiről akkoriban szólottak. Hogy milyen nagy összeg ez, kitűnik még abból is, ha ezen visszatérő összeget kamatoknak veszszük, mert az ennek megfelelő tőke körülbelül 40 millió forint. Ennyi anyagi erő van mintegy lekötve ezen anyakönyvi intézmény következtében. Megígértem, hogy felszólalásom rövid lesz, be is fejezem tehát azt. A t. belügyminiszter úr azt mondotta a múltkor, hogy ez az anyakönyvi intézmény bevált. Ha úgy értette, hogy bevált, mert nem következett semmi rezoluczió, akkor elhiszem, megengedem, hogy bevált. De tekintve azt, hogy ez az intézmény, a mint említettem és röviden rámutattam, teljesen felesleges ; tekintve azt, hogy ez az intézmény jóval alantabb áll a réginél és nagyon, de nagyon meg fogja magát egykor boszúlni; tekintve azt, hogy ez az intézmény az illető anyakönyvvezetőket is igazán megakadályozza többi kötelességeik teljesítésében és rájuk nézve is nagy vexákkal van összeköttetésben, de tekintettel arra is, hogy különösen a közönség nagy mértékben igazán zaklatásnak van kitéve, a miről én, a ki a nép között élek, sokkal jobban meg vagyok győződve, mint a t. belügyminiszter úr: mindezeket a dolgokat összevéve én viszont azt állítom, hogy ez az intézmény semmiképen sem vált be, pénzügyi tekintetben sem, mert, mint látjuk, még egyszer annyiba került, mint a hogy kezdettől fogva kontemplálva volt. És azért, t. ház, képviselői kötelességemet és lelkiismeretes kötelességet teljesítek, a midőn kérve kérem a t. kormányt, hogy könyörüljön meg a szegény sanyargatott állampolgárokon és kímélje meg az állampénztárt, szabadítson meg bennünket és szabadítsa meg az állampolgárokat ettől az intézménytől. Ne mondja azt, a mint sokszor mondják manapság, hogy ez meghátrálás. Mert a közmondás azt tartja : Sapientis est mutare consilium in melius. Sohasem meghátrálás az, ha az ember belátja, hogy valami rosszul volt téve s azt megszünteti. Ne mondja a t. kormány, az én sürgető kérésemre, hogy ez az állam tekintélyét csökkenti; korántsem, mert legyenek meggyőződve, hogy az állampolgárok nem akkor tisztelik és becsülik az államot és az állam kormányzatát, hogy ha az állampolgárokat vesálják, szekírozzák, ha büntetéssel és szuronynyal fenyegetik őket, hanem az állampolgárok akkor becsülik meg az államot és kormányát, ha azt tapasztalják, hogy a kormány őket kíméli, hogy terheiken könnyít, hogy az állampénztár, az állam pénzét, azt a keserves adópénzt a kormányzat nem fordítja szükségtelen kiadásokra, hanem csak az okvetlenül szükséges, vagy legalább is nem felesleges kiadásokra. Mindazon kiadásokat, a melyek a különböző tételekben fel vannak sorolva, nem szavazom meg. (Helyeslés a baloldal hátsó padjain.) Elnök: Kivan még valaki szólani ? Senkisem kivan. Az előadó úr fog szólani. Gajári Ödön előadó: T. ház! (Halljuk! Halljuk!) Az előttem szólt t. képviselő úr előadására csak néhány megjegyzést teszek. (Halljuk/ Halljuk!) Nem áll az a tétel szerintem, a mely oly gyakori megvitatás tárgya volt, mintha az állami anyakönyvek életbeléptetése kizárólag az egyházpolitikával függött volna össze. Igaz, — ezt konczedálnom kell — hogy az állam nem lehet közömbös az iránt, hogy az anyakönyvekben mily tételek vezettetnek be, hogy vájjon a valóságnak teljesen megfelelö-e