Képviselőházi napló, 1896. III. kötet • 1897. január 26–február 13.

Ülésnapok - 1896-38

i> 38, országos ülés 1897. január 80-án, szombaton. hogy ezeknek a nagy kincseknek a mivoltát, nagy értékét ismerve, nem tud megnyugodni mint az archívum főnöke abban, hogy hivatali esküt nem tett emberek kezelésére bízassék a rendezés, bánni szigorú felügyelet alatt is, mert igen könnyen megtörténhetik, hogy egyes óvatlan pillanatban mégis csak el fognak egyes fontos akták tűnni. Igaza volt; én azonban ezen ügygyei azóta is foglalkoztam, hogy mi módon lehetne mégis segíteni a bajon? Tehát most már más, czélszerűbb módot ajánlok a t. belügyminiszter urnak. Ez a mód pedig az

s hogy miután az archívum tisztviselői azon órákban tartoznak dolgozni, melyben a minisztérium többi tisztviselői vannak elfoglalva s a melyekben azok meg is teszik kötelességüket, s miután az előléptetés ott a szakma szűk voltánál és a személyzet csekélységénél fogva mégis nagyon lassú •— a mint Eötvös Károly t. barátom nagyon helyesen hangsúlyozta, — minél fogva a tisztviselők kénytelenek szabad óráikban az akadémia által kiadandó, díjazott történeti munkákkal foglalkozni, a mit helyesen cselekszenek, szólíttassanak fel, hogy illő külön díjazás mellett szabad óráikat az archivum javára töltsék el. így Pauler skrupulusának is elég lesz téve, ha felesküdött hivatalnokok járnak be délután 3-tól 6-ig, hogy a limbus katalógusát elkészítsék külön átalány mellett, melyre pár ezer forintot évenkint szívesen megszavazhatnánk. Ezáltal az archivum szakszerűen fel lesz dolgozva és a hivatalnokok a történetírás és az archivum rendezése javára tölthetik azt az időt, melyet különben másutt kénytelenek tölteni. így 5—6 év alatt a limbus katalogizáltatnék. Eötvös Károly t. képviselőtársam és a t. államtitkár ár is említették a hiteles helyek és a bécsi udvari kamara levéltárának lehozatalát — a mennyiben minket illet —- és a nemzeti múzeum levéltárát. Ezekről is szólanunk kell, mert kapcsolatban vannak az országos levéltár ügyével. A hiteles helyekre nézve igaza van Eötvös Károly t. képviselőtársamnak. Azoknak iratai kétfélék. Azokat, a melyek birtokaikra vagy egyéb ügyeikre vonatkoznak, tőlük elvonni nem lehet, mert magántulajdont képeznek, de a mint az állam felügyel arra, hogy birtokaikat ne devasztálják, épúgy joga van felügyelni közérdekű irataikra is. A locus credibiíisek némelyikében vannak, most is a kik értenek hozzá, így Esztergomban, Pannonhalmán. Szombathelyen tudomásom szerint nincs, onnan tehát kopizálni lehetetlen. Hogy Veszprémben van-e, azt nem tudom. Váradon van, de ott meg okirat nincs, a sok háború következtében a régiebbek elpusztultak. Leleszen ágyúfojtásnak használták az okmányokat, gróf Bercsényi Miklós, a nagy kuruczvezér vette el a tüzérektől s ő küldte vissza Leleszre. Ma is acta Bercsényianáknak nevezik azokat, melyek legjobban érdeklik az Alföldet, mert az Alföldre vonatkozó iratokat Lelesz őrizte. Itt sincs senki, a ki képes volna lemásolni a régi okmányokat. Nyitrán van ugyan egy kanonok, de az sem a hiteles hely levéltárával, hanem csak a káptalanival foglalkozik. Ismerem a nyitrai levéltárat. Magamnak is majdnem áldozatul esett egyik szemem, oly nyomorúltan van elhelyezve a levéltár a vártoronyban, Ezekre a kincsekre teljes joga van az országnak. Azt mondja a t. államtitkár úr, hogy nézetkülönbségek forognak fenn az átvételre nézve. Engedelmet kérek, itt nézetkülönbség nem foroghat fenn. A birtokaikra vonatkozó levéltár kétségtelenül a káptalané vagy a konventé. A többire az országnak kétségtelenül joga van, ha az illető káptalan vagy konvent nem akar gondoskodni arról, hogy mindenütt egy vagy — hogy a helyettesítés eszközölhető legyen — két, a paleográfiai szakvizsgát letett egyén alkalmaztassék, hogy a szokásos taksa mellett, akárminő korbeli okmány másolatát ki lehessen adni a feleknek, ha nem akarják, kényszeríteni kell őket arra, hogy a hiteles helyek úgy kezeltessenek, mint az országos levéltár. Ez a legegyszerűbb megoldási mód. Nagyon kérem a t. miniszter urat, ne pro'.rasztináljuk ezt a dolgot sokáig, mert még úgy jáihatunk, mint a gyulafehérvári levéltár, melynek nagy része az újabb időben semmisült meg. Kolozsmonostorról is felhoztuk a levéltárat és ott hagytuk a kolostorra magára vonatkozó magánlevéltári;; az ott, helyben van, de a közlevéltárt baj nélkül ide lehetett hozni. Ha például valaki, mint az egri érsek, vagy mint a pannonhalmi főapát ragaszkodik ahhoz, hogy tovább is ott kezeltessék a hiteleshelyi archivum, tartson mindig kéznél képzett paleográfusokat, mert telik a tudós papokból és Benediktinus-szerzetesekből elég. Ily feltétel alatt ott lehet hagyni, de reverzälist kell venni a főpaptól, hogy tőlük bizonyos taksáért kikaphassa akármely fél pragmatikus hiteles másolatát valamely okmánynak. Mert Esztergomban például nem lehet követelni Pór Antal kanonoktól, hogy két forintért másolja le nekem azt az okmányt, a mit keresek, vagy nem lehet kívánni Knauz Nándor préposttól sem, hogy tegye meg ugyanezt a pozsonyi káptalan archívumára nézve. Ezek tudják az okmányokat olvasni, más ott alig képes erre. De ezen urak két vagy öt forint, vagy nem tudom mennyi taksáért nem fognak bárkinek is okmányokat másolni. Ezeken a helyeken tehát annak, a ki meg akarja tartani a hiteles helyet, tessék csak személyzetet is tar-