Képviselőházi napló, 1896. III. kötet • 1897. január 26–február 13.

Ülésnapok - 1896-38

38. országos ülés 1897. január 30-án, szombaton. 97 utána a lelkem. Én abban a bűnben leiedzettem harmincz évvel ezelőtt, a miben t. kollégám, Molnár János apát úr, csakhogy én csak egyszer cselekedtem meg, ő pedig nagyon sokszor, tudniillik én is elkereszteltem, úgymint a limbust. (Derültség.) Ez a limbus be volt dobálva zsúfolva a szekrények fölé, a szekrények alá, a zugokba, folyosókra stb. Porolták is ezeket súlyos vesszőkkel, hogy szétszakadtak az okmányok, minden évben kétszer. Ez iratoknak nem volt nevök; olyanok voltak, a melyek Rákóczi, Bercsényi és más kibujdosott jó hazafiak lefoglalt levéltáraikból kerültek ide. A rengeteg jószágaikat elkobozó kamarai hivatalnokok ezen iratok közül a birtokokra és jogokra vonatkozókat regesztálták, hanem a művelődés történeti adatokkal telt nagybecsű diplomácziai és hadi leveleket,^ mint semmit érőket inutiliákat félredobták. És még az is csak megjárta volna, de tettek egyebet is. (Halljuk! Halljuk') Volt az egyetemnek egy papiros-malma Körmöezön és nyomdája Budán. Midőn a nagy tót szekerek a kész papirost hozták Budára, hogy üresen vissza ne térjenek, a kamarai arehivumból megrakták azokat kiselejtezett aktákkal, sókönyvekkel, melyek iszonyú nagy protokollumok voltak. Ilyenkor a limbusból, a nullius valoris inutiliákból, vagyis a XVI., a XVII. és a XVIII-ik századbeli nem regesztált okmányokból annyit raktak a tót szekerekre, a mennyi rájuk fért. Azokat elvitték Körmöczre, hol sokat áldoztak Neptuunak, mert mint anyagot beáztatták a papiros-malomban. Ha azonban valaki ezen okmányokért valamivel többet igért, mint a mennyit a papiros megért, vehetett annyit, a mennyi neki tetszett. Ekképen mentették meg az aktáknak egy kis részét, a melyek közül azok, a melyeket a tudós Jerney vett meg, jelenleg Kecskeméten a kollégium könyvtárában őriztetnek. Szerencse, t. ház, hogy ezekből az iratokból általában valami megmaradt, de még ezt is nagy veszedelem fenyegette 1866-ban, mikor az akkori nagyhatalmú kamarai elnök, Marcher, a helyiségeket a szerencsétlen hadjárat után a sebesültek kórházává akarta átalakítani. Az akkori archívum direktora azonban, a ki egy becsületes kamarai tanácsos volt, a kinek szakképzettsége nem volt, az archívumokhoz nem igen értett, jó magyar ember lévén, hogy a kapott utasításnak megfelelhessen és a kórodat berendezhesse, inkább felrakatta a szekrények tetejére, azok alá, a folyosókra, a fűtő-lyukakba és oda, a hol csak helyet kapott, ezen limbus aktáit, csakhogy ne kelljen azokat megsemmisítés végett Körmöczre küldeni. Ez a derék ember G-ervay Károly volt. Hálásan ejtem ki nevét, mert közvetve neki köszönhetem, hogy KÉPVH. NAPLÓ. 1896—1901. III. KÖTET. ottan tiz évig dolgozhattam s mert, ha ő nem így jár el: ma nem volna semmink e nevezetes limbusból. így menekült meg, t. ház, a miről Eötvös Károly t. képviselőtársam tegnap tett szót és a mi legnagyobb kincse levéltárunknak. Igaz ugyan, hogy ez még rendezve nincs és hogy csak nagy faszczikulusokban van elhelyezve. Mikor én ott dolgoztam, számuk »No. 903«, vagy pedig »Ad Num. 903« volt. Ebből sohasem jöttem én ki nyolcz esztendeig, még mindig 903 volt a kezemben, némelyikben 5—6 száz, a másikban 40 — 45 darab. Az egyik aktának eleje hiányzott az egyik csomagban, a másik aktának a vége a másikban; sem számozva, sem rendezve nem volt semmi. E tekintetben utóbb annyira mentünk épen az akkori felszólalásom következtében, mikor még Tisza Kálmán volt a belügyminiszter, hogy Pauler úr, az országos levéltárnok, a személyzet egy részét azzal bizta meg, hogy ezen limbust legalább évek és napok szerint rendezze. A mi az említett elkereszteíést illeti, nem azért neveztem én azt el limbusnak, mert olyan zsombékos, süppedékes mocsár, a milyenek Tolnában is vannak, és a mint az Eötvös barátom mondta, hanem azért, mert mint a limbusban várják az elkárhozott lelkek a felszabadulást: úgy itten az akták. Ez az én elkeresztelésem és ebben a bűnben leledzem én együtt Molnár János t. képviselő úrral. Ezt az elnevezést azután továbbra is megtartották. Pauler levéltárnok úr és a személyzet buzgalmából most már legalább faszczikulusokba vannak rakva napok és évek szerint, a mennyire lehetséges volt. Katalógusok azonban még nincs, mert arra nem értek még rá; azonban meg kell adni, a tisztviselők annyira lelkiismeretes pontossággal jártak el a rendezésnél, hogy ha például a Rákóczi-korból egy csonka akta került elő dátum nélkül, akkor hozzám jöttek, mint a ki évekig dolgoztam e között s kértek, hogy segítsem meghatározni az akták idejét és én lehetőleg a pontos, vagy legalább megközelítő dátummal láttam el valamennyit. A hivatalnokok elkövettek mindent, a mi lehető volt és erejüktől tellett, de nagyobb rendet ennél létrehozni nem birtak. Ez azonban nem elégséges, mert iudex nincs s mert ezek a mísszilis levelek tartalmazzák: a hadi, diplomácziai és belügyi aktákat és leveleket. Ezekre nézve én akkori beszédemben azt a módot ajánlottam Tisza Kálmán belügyminisztersége alatt, hogy miután a személyzet elégtelen volt, megbízható idősebb embereket, latin nyelvet értő nyugdíjazott tanárokat és papokat kérjenek fel, kik állásuknak megfelelő 3, 4, 5, 6 forint napidíj mellett dolgozzák fel az anyagot. Ezen eszme ellen Paulernek skrupulusa volt és az mondotta, 13