Képviselőházi napló, 1896. II. kötet • 1897. január 11–január 25.

Ülésnapok - 1896-23

23. országos ülés 1897. január 13-án, szerdán. g| könnyelműnek lennie, hanem a legszorgalmasabb embernek is tönkre kell mennie az ilyen állapotok mellett. (Igás! Úgy van! a szélső baloldalon.) De már most vegyük a másik osztályt. (Halljuk! Halljuk!) A nagybirtokos osztályról nem szólok, nagybirtokos mindössze is nem sok van az országban és könnyebben segíthet a maga baján. Hanem, a mint szóltam elébb a középosztályról, úgy szólok most a népről is. (Halljuk! Halljuk!) A mi illeti a mi szegény népünk helyzetét, az bizony nem kedvező; mert a mi szegény népünk is, épúgy, mint a középosztály, túl van terhelve ezekkel a fizetésekkel, még avval a különbséggel, hogy míg a középosztály jelzálogos tartozásait illetőleg birtokára mégis jutányosabb és olcsóbb hitelre tehet szert, addig a szegény földmíves, a kisbirtokos a takarékpénztári hitelre van szorulva, az pedig — szétnézhetünk az országban — »est medicina peior morbo«, az felmegy a váltóbéiyegekkel és kezelési költségekkel együtt 8—12°/o ra is. {Igaz! Úgy van! a szélső haloldalon.) Én nem akarom, t. ház, ezeket a takarékpénztárakat vádolni, habár ezek nyerészkedő részvénytársaságok ; ámde maguk e takarékpénztárak is nagy kamatot fizetnek attól a pénztől, a melyet azután nyereséggel tovább adnak. Hiszen ezek is ezt a pénzt másod-, harmadkézből kapják; az a pénzintézet, a mely ezt a pénzt első kézből kapja, maga is kiveszi hasznát, kiveszi a második kéz a hasznát, a harmadik kéz is, és mire a szegény földmíves kölesönhöz jut, felmegy a kamatja 10— 12°/o-ra. (Igás! Úgy van! a szélső baloldalon.) Hogy nagy nyomorúság van az országban, arról meggyőződhetik mindenki, a ki azt a csekély fáradságot veszi magának, hogy elmegy a vidékre. Nem is szükséges a szűk vidékekre menni, hanem menjen az úgynevezett gazdag Alföldre, érintkezzék a néppel bizalmasan és meg fog győződni annak sanyarú helyzetéről. Ha annak a panasznak hitelt adui nem akar, menjen el a takarékpénztárakhoz és nézze meg a váitótárczát: majd lesz neki alkalma az általam felhozottak valódiságáról sajnos meggyőződést szerezni. Hogy a mi népünk is nagyon nyomorult helyzetben van, és hogy terheknek semmiféle felemelését tovább el nem bírja, azt fényeseu igazolja azon sajnos körülmény is, hogy Magyarország gyér népességű ország lévén, míg ezelőtt Magyarországba vándoroltak idegen népek, most megfordított a koczka: Magyarországból kivándorolnak. A mi a kivándorlást illeti, néhány évvel ezelőtt csakis a Felvidékről vándorolt ki a népesség, mert az nyomorúságos vidék, ott a föld rossz, ott munka nincs, s a népesség elég süríí. De már most azt is látjuk, hogy még a hires Dunántálról az egykor gazdag dunántúli nép is, Tolnából, Baranyából tömegesen vándorol ki Amerikába. De ha még át sem megyünk a Dunán, hanem itt maradunk Pestmegyében, sajnos, már itt is lábra kapott a kivándorlás. Ez világos bizonyítéka annak, hogy a helyzet igazán súlyos; mert bizonyos, hogy valaki magát egy ilyen végzetteljes lépésre nem száuja rá könynyen, mert hogy valaki elhagyja faluját, a hol született, elhagyja házát, családját, hogy kezébe véve a vándorbotot, tálmenjeu az Oczeánon, idegen világrészbe, hogy ott új hazát alapítson magának, bogy ott megélhessen : annak bizony idehaza nagyon rosszul kell, hogy menjen a dolga. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) Nagy szerencse, hogy a mi derék magyar népünknek szívébe mélyen be van vésve a hazaszeretet, de túlfeszíteni az ívet nem szabad. S gondoljuk meg azt is, hogy Magyarországon idegen ajkúak is laknak; s meg lehet győződve a tisztelt kormány és a t. ház, hogy kedvező anyagi helyzet mellett nemzetiségi kérdésünk nem volna. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) E kérdés létezését én tagadom. Jártam az ország minden végén, tanulmányoztam ezen úgynevezett kérdést, érintkeztem bizalmasan a különféle ajkú népekkel, de olyan nem akadt köztük, ki államunkat a magyar nyelv miatt szidta, gyalázta volna. Ellenkezőleg, a kik magyarul tudtak, örültek ezen, a kik nem tudtak, sajnálták, hogy nem adatott nekik alkalom a magyar nyelv megtanulására. Azt mondották azok az emberek: Nekünk a magyar nyelv ellen semmi kifogásunk, hiszen a mi nyelvünket korlátlanul használhatjuk a családban, községben, egyházban, a magyar nyelvet senkisem erőszakolja reánk; de igenis, van kifogásunk az úgynevezett magyar állam ellen. Miért, kérdeztem, mikor a nyelv ellen nincs kifogásuk? Azt mondották erre ezek a szegény emberek — idegen ajkú polgártársaink, a kik anyagilag sokkal rosaabbúl vannak szituálva, mint a mi népünk, mert terméketlen vidékeken laknak — azt mondották : Az a kifogásunk, az a panaszunk, hogy agyon vagyunk sújtva adókkal. Kimutatták szerény jövedelmüket és azt mondották: Hiszen mi csak azért élünk, hogy az államot tartsuk fenn. És mit kapunk ezért cserébe? Nagyon gyarló közigazgatást és nagyon késedelmes és költséges igazságszolgáltatást. (Úgy van! a szélső baloldalon.) Mi tehát ezen államért nem lelkesedhetünk, sőt gyűlöljük és gyűlölni fogjuk. (Mozgás.) Már most sorra nézve, hogy Magyarországon kedvezőbb anyagi viszonyok mellett csakugyan nem léteznék nemzetiségi kérdés, ne menjünk ugyan át Amerikába, mert ott a viszonyok egészen mások, de nézzünk szét Európában. (Halljuk!) Ott van a kis Svájcz, hol három nemzetiség van: német, olasz és franczia. Miért