Képviselőházi napló, 1896. II. kötet • 1897. január 11–január 25.
Ülésnapok - 1896-23
gO 23 ' országos ülés 1897. január 13-án, szerdán. quóta-emelés, a másik a folyton növekedő hadiszükséglet. (Igaz ! Úgy van! a szélső baloldalon.) A mi a quóta felemelését illleti, megvallom, aggályaim vannak arra nézve, mert attól tortok, hogy úgy a t. kormány, mint a t. túloldal opportunitási szempontból, vagy talán, hogy a fejedelmet ne hozza abba a kényszerhelyzetbe, hogy döntésre kerüljön a dolog, a quóta-emelést meg fogja szavazni. De, t. túloldal, nem kell attól a fejedelmi döntéstől úgy félni. Én mint alkotmányos ember ugyan nem vagyok barátja és nem is lehetek a fejedelmi döntéseknek, mindazonáltal a jelen esetben a fejedelmi döntéstől nem félek. Ha a t. kormány nem fog a fejedelemnek Potemkin falukat építeni, hanem leplezetlenül fogja előtte feltárni a helyzetet, meg vagyok győződve, hogy a fejedelem a quóta felemelésébe belemenni nem fog. Meg vagyok győződve pedig azért, mert a fejedelemnek nem áll érdekében, hogy kedvezzen a birodalom egyik felének a másik fél rovására. (Helyeslés a szélső baloldalon.) De mindezek daczára, mondom, félek, hogy a többség a quóta-felemelésbe bele fog menni. Ezenkívül ne feledkezzünk meg a látóhatáron mutatkozó második fekete pontról se, Majd egy szép reggel a közös hadügyminiszter úr ki fog rukkolni milliókra menő összeggel, a melyre neki a folyton emelkedő hadügyi kiadásokon kívül az új ágyúk beszerzésére szüksége leend. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) Mi lesz akkor? Az, hogy az igen nagy áldozatok árán keresztül vitt súlyegyen államháztartásunkban fel fog bomolni és ismét bele fogunk esni a deficzites gazdálkodásba, (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) a melyből pedig most már kibontakozni csakugyan nehéz lenne. Hiszen a költségvetésből is láthatjuk a szükségleteknek folytonos, konstans emelkedését. Láthatjuk, hogy a költségvetés néhány év alatt majdnem megnégyszereződött, láthatjuk, hogy az adók minden elképzelhető nemével már meg vagyunk áldva, és hogy azokat még felébb csigázni, már ugyancsak nem lehet. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Tegnap Arányi Miksa t, képviselőtársam egy igen szép szíízbeszédet tartott, a melyhez neki őszintén gratulálok, de egy dolgot hozott fel, a melyet helyben nem hagyhatok. (Halljuk! Halljuk!) Azzal vigasztalta önmagát és vigasztalt minket, mikor az adók emelkedéséről szólott, hogy hiszen ez nemcsak minálunk van így, hanem más országokban is, sőt vannak államok, a hol az adóemelés még nagyobb, mint nálunk. Én nem tehetek róla, t. ház, mikor a t. képviselő társam erre hivatkozott, nekem az egyszeri ember esete jutott eszembe, (Halljuk! Halljuk! a szélső baloldalon.) a kinek midőn a háza égni kezdett, ő azzal vigasztalta magát: No hiszen nemcsak az én házam ég, hanem ég a szomszédomé is. (Derültség a szélső baloldalon.) Igaz ugyan, hogy a közállapotok nemcsak nálunk kedvezőtlenek, de kedvezőtlenek egész I urópában. Ennek oka pedig a militarizmus, a fegyveres béke. Es isten tudja, hogy ezen állapotok mikor és hogyan fognak végződni. En azonban azt mondom, hogy ha mi látjuk, hogy a szomszédnak ég a háza, ne vigasztaljuk magunkat azzal, hogy majd a miénk is égni fog, hanem tegyük meg a szükséges intézkedések t, hogy a miénk ki ne gyúljon. (Úgy van! Úgy van! á szélső baloldalon.) T. ház! Már előbb említettem az adóknak terhes voltát. Mindnyájan tudjuk, hogy Magyarország par excellence agrikultur állam, és hogy népességünk zömét a mezőgazdák képezik. Ha már most összeszámítjuk annak a szegény mezőgazdának a terheit, kiadásait, hát igazán csodálkoznunk kell azon a szomorú tényen,— mert ez tény, — hogy az az osztály, a mely Magyarországot évszázadokon át fentartotta, az akkori nemesi, most az úgynevezett közép-birtokos osztály, máris tönkre ment, vagy tönkremenőfélben van. (Igaz! a szélső baloldalon.) Igaz ugyan, t. ház, hogy valamint minden osztály között, úgy ezen osztály közt is voltak, vannak és lesznek könnyelmű, tékozló emberek; de én annyit mondhatok, t. ház, hogy még a legtakarékosabb középbirtokos embernek is a megélhetés rendkívül nehéz, majdnem lehetetlen. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) Nézzük meg egy kicsikét a statisztikát. (Halljuk! Halljuk!) Alig van birtok az országban, a mely tehermentes volna. (Igaz ! Úgy van! a szélső baloldalon.) Számítsuk ki a kamaímennyiségeket, számít-mk ehhez az adókat, s itt nemcsak a földadóról vau szó, hiszen a földadó tulajdonképen nem emeltetett nagyon, azt még valahogy el lehetne viselni, hanem vegyük hozzá azokat a mindenféle, még elősorolni is nehéz pótadókat : ott van például mindjárt mellette a házosztályadó, a kereseti adó, a jövedelmi pótadó, a községi adó, a melyről szintén áll, mint az állami adóról, hogy majdnem háromszorosan, négyszeresen emelkedett is. (Igaz ! Úgy van! a szélső baloldalon.) Ezelőtt egynéhány évvel a községi adó Magyarországon nagyon csekély volt, mindössze néhány százalék. Es most — nagyon sajnos, de igaz — van számos község az országban, a melynek pótadója majdnem több, mint maga az állami adó. Már most vegyük még ehhez az útadót, azokat a terhes, az életet megdrágító fogyasztási adókat, a megyei adót, és a jó ég tudja mi mindenféle pótadót, melyeknek még csak a felsorolása is elég hosszú időt venne igénybe. Ezzel csak azt akarom demonstrálni, hogy nem kell valakinek
