Képviselőházi napló, 1896. II. kötet • 1897. január 11–január 25.
Ülésnapok - 1896-23
23. országos ülés 1897. január 13-án, szerdán. 59 nak elő, akkor én rámutatok a magyar közéletnek két nagy momentumára: ennek a pártnak erős kötelességérzetére és erős összetartására. Kötelességérzetére a melyről lepattogtak mindig a kicsinylésnek, a gúnynak, a gyűlöletnek nyilai; a kötelességérzetére, a melynek birtokában, ha a haza érdeke úgy kívánta, feláldozta népszerűségét (Egy hang a szélső haloldalon: És a hazát!) és lemondott a tömegek elismeréséről. Ha pedig a haza érdeke mást kivánt, — csak a legutóbbi évek reform-mozgalmaira utalok, — akkor félretételével minden tekintetnek, a saját uralmának koezkáztatásával is törhetetlenűl kitartott azon feladatok mellett, melyeknek sürgős megoldását a nemzeti akarat óriás újjá rótta elé. (Zaj balfelöl.) Rámutatok, t. ház a nemzeti párt passzivitásával szemben ennek a pártnak nagy összetartására. Ez az összetartás nem jelenti azt és sohasem is jelentette azt, hogy ennek a pártnak egységét még talán az elvek különbözőségében rejlő erő sem tudná megbontani soha, sőt ellenkezőleg az elvek különbözősége miatt nem egy izben történtek kiválások a párt foglalatából és a párt keretéből. Holott ismerünk pártokat, (Halljuk! Halljuk!) a melyek daczára annak, hogy jobb ügyhöz méltó buzgalommal folyton azt hirdetik, hogy csak az elvek erős kapcsa fűzi őket össze : mégis nyílt kérdésnek hagynak oly kérdéseket, a melyek minden más pártot vegyelemeire bontottak szét, és melyek hatása alatt Magyarország közéletében egy egészen áj párt képződött. Annak, hogy ez a párt összetartó, egy nagyon egyszerű titka van. A párt múltja és a jelene szorosan összefügg. A jelen, a miről a t. képviselő urak úgy nyilatkoztak, hogy »populus Bánffyanus«, a múltat, a a melyet egy nagy államférfiú nevéről fog elnevezni a történelem, megbecsüli s tiszteletben tartja. A múlt pedig, a mely ebben a jelenben csak a maga nemes hagyományának és törekvéseinek folytatását látja, bizalommal van eltelve a jelen iránt és rg.ütt munkálják a jövőt. A nemzet jövőjét, Magyarország jövőjét, önökkel, és önök által ha lehet, de önök nélkül, sőt önök ellenére ha kell. A költségvetést elfogadom. (Élénk helyeslés éljenzés és taps jobbfelöl: Szónokot számosan üdvözlik: Felkiáltások jobbfelől : Öt perez!) Gr. Benyovszky Sándor: A ki az előttünk fekvő költségvetési előirányzatot csak felületesen vizsgálja,... (Zaj. Halljuk! Halljuk!) Elnök: Kérek csendet! Gr. Benyovszky Sándor:... az az eredménynyel kétségen kivűl nagyon meg lesz elégedve. Miért is ne ? Hiszen deficzitünk nincs, de még egy kis feleslegünk is van. A ki pedig közállapotainkat a fényes ktilszin után megítéli, a ki tanuja volt a lezajlott fényes milléniumi ünnepélyeknek, a ki látta gyönyörű kiállításunkat, a ki szemléli amerikaiasan fejlődő fővárosunkat, az közállapotainktól el lesz ragadtatva. A ki azonban közállapotainkat nem a külszín után bírálja, a ki a költségvetést behatóan tanulmányozza, az ezen optimisztikus nézetet egyáltalában nem oszthatja. {Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) Mert a mi a költségvetést illeti, nz már majdnem fél milliárdra rúg s ez azt a meggyőződést kelti fel bennünk, hogy úgy direkt, mint indirekt kiadásainknál már eljutottunk végső a határig. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) Ha összehasonlítjuk az előző évek költségvetését a jelenlegivel, azt fogjuk tapasztalni, hogy szüks gletünk óriási mérvben emelkedett. Itt van az első alkotmányos évi költségvetés, az 1868-iki. Itt szükségletünk, a rendes és rendkivüli kiadások összesen 130 millióra rúg. A jelenlegi költségvetési előirányzatból látjuk, hogy a szűk séglet 475 milliónál többre rúg, ez tehát terheinknek három-, majdnem négyszeres emelkedése. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon) Azonkívül ne felejtsük, hogy a kiegyezés előtt Magyarországnak egy árva füléi nyi államadóssága sem volt, most pedig az államadósságunk sajnos, mái túlhaladja a kétmilliárdot, a mi, tekintve a viszonyokat, nagyon terhes állapot. Vannak ugyan államok, melyeknek adóssága hasonlíthatatlanul nagyobb a miénknél; hivatkozom például Francziaországra. Tudju';, hogy Francziaország adóssága meghaladja a 30 milliárd frankot, mindazonáltal ez a rengeteg adósság Francziaországra nézve nem szerencsétlenség, mert az egyszersmind rengeteg nemzeti vagyont képez, (Igaz! Úgy van! a baloldalon.) mert tudjuk, hogy maga a nemzet az államnak a hitelezője, s így azután a francaia adófizető könynyebben megfizetheti nagy adóját, mert másrészről egyszersmind hitelezője lévén az államnak, az államtól pedig járadékának kamatjait húzza. Minálunk ma, sajnos, ez az eset nincsen így, mert köztudomású dolog, hogy államadóssági kötvényeink legnagyobb része külföldön van elhelyezve. (Úgy van! a szélső baloldalon. Az elnöki széket Berzeviczy Albert foglalja el.) Nem akarok rekriminálni, t ház, mert jól tudom, hogy ezzel a létező bajon segíteni nem lehet, hanem ezeket az adatokat azért hozom fel, hogy úgy a t. kormányt, mint a t. túloldalt óvatosságra intsem. Ne bízzuk el magunkat. Igaz ugyan, hogy jelenleg még nincsen deficzitünk, ellenkezőleg egy kis feleslegünk van; az is meglehet, hogy a tényleges eredmény talán még kedvezőbb is lesz az előirányzatnál. De másrészről ne feledkezzünk meg a láthatáron feltűnő két fekete pontról se. (Halljuk! Halljuk!) Az egyik a 8*
