Képviselőházi napló, 1896. II. kötet • 1897. január 11–január 25.
Ülésnapok - 1896-22
28 22. országos ülés 1897. január 12-én, kedden. és különböző hitelműveletekből kölcsönök jelentkeztek, melyek a költségvetés első füzetében egy pár év óta kimutatja vannak. E tekintetben egy nagy változás állott most be, és minthogy egy fordulóponton vagyunk, kötelességem a t, ház figyelmét e tekintetben is felhívni. Tudniillik az 1896-iki költségvetésben az összes tárczaadósságok még 88 x /3 millióval szerepeltek. Most méltóztatnak látni, csak 61 millió van. Mi történt ? Az történt, hogy a kereskedelmi tárczánál a tárczaadósság egyszerre 32 x /2 millióval csökkent részben azon hiteloperáczió következtében, melyet a pénzügyminiszter úr már a t. háznak bejelentett, a mennyiben az államvasutak beruházása czímén egy kölcsön emissziójáról van szó, a melyből azután ezen beruházásnak maradandó része nagyobbrészt fedezve lesz, és így már a terv magában véve, bár elfogadva még nincsen, de ebben a költségvetésben két módon nyilvánul. Egyfelől nyilvánul a tárczaadósságok ily módon való apadásában, másodszor abbau, hogy a kereskedelmi tárcza megkönnyebbül 2.300,000 forinttal kerekszámban beszélve, mert ennek megfelelő teher kiesett abból. Miután a tárcza terhei és adósságai ily mértékben apasztattak azon terv keresztülvitele reményében, igen természetes, hogy a megfelelő apadás előállott, a mi természetesen ideiglenes könnyítés, de helyes pénzügyi politika. Helyes pénzügyi politikának mondom azérf, mert mint méltóztatnak tudni, ,i tárczaadósságok általában néha ki nem kerülhetők, sőt más szempontból is néha indokoltak, hol egyes alapoknak jobb kamatoztatásáról van szó, noha ez is az öncsalódás bizonyos nemével jár; de nem volna helyes, hogy a tárczaadósságok nagy mértékben szaj)orodjanak, mert ez bizonyos skatulyagazdálkodást jelentene, a mi az államháztartás áttekintését, sőt a pénzügyminiszter politikáját nagy mértékben tángálhatná. Azért tartom helyesnek ezt a fordulatot, mely az előirányzatban a tekintetben mutatkozik, hogy a. tárczaadósságok igen jelentékeny része egyszerűen konvertáltatik és ennek következtében kiesik. Érdekes, hogy mint Krantz jelentése bizonyítja, Franeziaországban és mint tudjuk Ausztriában is hasonló irányban dolgozik a pénzügyi politika. T. ház! Még egy pontra kötelességem a t. ház figyelmét felhívni, nem azért, hogy aktuális kérdés, de mert a pénzügyi politikának jövő fejleményeiben ki nem kerülhető. Méltóztatnak tudni, hogy az állam hitel örvendetes konszolidáeziója következtében rendkívül egészséges fejlődést nyert államháztartásunk az által, hogy egyfelől függő adósságoktól szabadult, másfelől a járadék-rendszer behozatott és államadósságunk legnagyobb része most járadékadósság. De nem lehet tagadni, hogy ennek a rendszernek a milyen előnyei vannak, egyfelől az államhitel emelkedése, másfelől a kamatteher csökkenése és harmadszor a felbontbatatlanságnak előnyeinél fogva, van egy hátránya is, a miről megfeledkezni nem szabad, és ez a hátrány a kényszerű törlesztésnek az elmaradása. Igen jól tudom a pénzügyi politika históriájából: Angliában és Franeziaországban tudományos és sokat vitatott kérdés volt az, hogy általában helye van-e kényszer-amortizácziónak egy állami költségvetésben, igen vagy nem ? De a mennyire tanulmányaim és tapasztalataim terjednek, arra a meggyőződésre jutottam, hogy oly viszonyok között levő államnál, a melynek államháztartása nincs rendben és ennek következtében újabb és újabb kölcsönökkel dolgozik, kényszerű amortizácziónak helye azért nem lehet, mert akkor egyszerűen az ujonan vett kölcsönből fedezi azt, a mit amortizáczióra fordít, (Úgy van! jobbfelől.) és annak van kitéve, hogy rosszabb helyzetbe jut s a terhek nagyobbodnak. De oly államnál, melynek háztartása rendben van, az előrelátható pénzügyi politikának gondoskodnia kell a jobb időben a rosszabbiknak bekövetkezéséről és az államadóssági teher csökkentéséről. Nagyon jól tudom, hogy ez a jövő politikája, és most más intézkedés nem lehet a törlesztést illetőleg, mint az, mely a költségvetésben van. De azt hiszem, hogy ez oly pont, a mely a jövő pénzügyi politikából nem szabad, hogy kiessék, mert ezt megkövetelhetik az adózók^ de egyúttal igen üdvös lenne a költségek nagy mértékben való szaporodása ellen. Mert mi csábítja, kényszeríti a kormányt, mi hajtja a közvéleményt a költségek szaporodásánál? Egyrészt, hogy felesleget lát, és a mi fő, a fölöslegeket nagyon hamisan ítéli meg. Mert igaz, hogy vannak feleslegeink, de egyúttal ismerjük meg ezeknek a természetét; azok részben, sőt némely esztendőben nagy részben nem a rendes bevételek rendkívüli emelkedésével jöttek be, hanem vízszabályozási kölcsönök visszatérítéséből és más jövedelmekből, melyekre biztosan számítani nem lehet. A magyar közvéleményt ebben a tekintetben szigorú óvatosságra kell inteni, mert a kormány különben mindig abban a kényszerhelyzetben van, hogy a követelésekkel és igényekkel szemben megállani nem képes, mert mindig hivatkoznak feleslegre az államháztartásban. (Igás! Úgy van! jobbfelől.) Ezeket a kérdéseket, t. ház, azért vetettem fel, hogy noha csak egyes pontok ezek, de, azt hiszem, elég fontosak arra, hogy egyfelől péuzügyi politikánkat megvilágosítsák, másfelől pénzügyi feladatainkkal foglalkoztassanak. Igaz 3 t. ház, hogy ezek olyan thémák, a melyekkel tapsot aratni, hatást csinálni nem lehet, de meg vagyok
