Képviselőházi napló, 1896. II. kötet • 1897. január 11–január 25.

Ülésnapok - 1896-22

22. országos ülés 1897. január 12-én, kedden. <29 győződve, hogyha ezekkel a kérdésekkel tüzetesebben foglalkoznánk és közvéleményt teremtenénk e kérdések körűi, többet használnánk az országnak, mint bármely politikával és bármely szenvedélyeskedéssel. (Igaz! Úgy van! jobb felöl.) Á napi politikára kitérni nem kívánok, egyszerűen azért, mert nekem, mint a pénzügyi bizottság előadójának provokálni ily vitát nem lehet. Nekem mindig abban a naivitásban kell lennem, hogy az állami költségvetés megállapításánál szorosan az államháztartás kérdéseivel kell foglalkozni, ezeket nem szabad negligálni bármely politikai ellenszenv mértékével. (Helyeslés jobbfelöl.) Ebben a naiv hitben vagyok és ebben a naiv hitben ajánlom a költségvetés elfogadását. (Élénk éljenzés és taps jobbfelöl) Horánszky Nándor: T. ház! Én a magam részéről teljes tudatában vagyok annak, hogy az ország viszonyai 1867 óta olyan szerencsétlen viszonyok között nem voltak, mint ma, midőn az anyagi kizsákmányolásnak, a politikai üldözésnek, a törvényen kivííli állapotnak, és a korhadt parlamenti viszonyoknak számos napjait éljük. (Úgy van! balfelől.) Miután azonban a jelenlegi viszonyok közepette egy komoly költségvetési vitának sem értelme, sem haszna nem lehet (Ellenmondások jobbfclől. Úgy van! balfelől), úgy a magam nevében, mint azon politikai pártnak megbízásából, is, a melynek kötelékéhez tartozni szerencsém van, egyszerűen annak a kijelentésére szorítkozom, hogy mi a költségvetést sem általánosságban, sem részleteiben meg nem szavazzuk. (Élénk, helyeslés balfelöl.) Lakatos Miklós jegyző: Polónyi Géza! Polónyi Géza: T. képviselőház! Magamis helyeselve azon álláspontot, a melyet Horánszky Nándor igen tisztelt képviselőtársam elfoglalt, csak egy nyilatkozat megtételére szorítkozom. Csak abban különbözöm előttem szóló tisztelt képviselőtársamtól, hogy én ezen nyilatkozatomat röviden megokolni szándékozom. T. ház! A múlt országgyűlés, mielőtt megbízatása lejárt volna, fel lett oszlatva. Az új országgyűlés összegyűlt, és a felirati vita alkalmával nem kisebb ember, mint Magyarországnak miniszterelnöke töredelmes őszinteséggel, mondhatnám dicsekvéssel bevallotta, hogy ezen új országgyűlés oly választásoknak az einanácziója, a melyeknél hivatalos erőszak, megfélemlítés s pénzhatalom eszközei voltak a mértékadó tényezők, az ő állítása szerint nemcsak ott, hanem állítólag itt is. Tehát állunk egy teljesen illetékes nyilatkozattal szemben, a mely a visszaéléseket, törvénytelenségeket nemcsak mentegetni nem igyekszik, nemcsak nem tagadja, hanem hivatalosan konstatálja azokat. Már most, t. ház, ily tényállás mellett mégis szükséges, hogy legalább röviden azoknak az okoknak feltárásával foglalkozzam, a melyek egy nemzet törvényhozását idevezethették, daczára ezen miniszter elnöki enuucziäcziónak. Egy kabinet, a mely ezt urbi et orbi hirdeti, elismeri, mégis csodálatos módon a felség bizalmára méltatlannak ez ideig nem találtatott. A múlt országgyűlés egy quóta bizottságot küldött ki. Szokatlan, a mennyiben olyan időben küldötte azt ki, midőn még az alkudozások ideje a törvényszabta idő szerint nem érkezett volna el. Tudjuk, hogy ezen bizottság már az osztrák kormány által szított, és pártkülonbség nélkül nagy egyhangúsággal támogatott azon mozgalomnak volt szüleménye, a mely Ausztriában lehetővé tette azt, hogy ma már a szocziáldemokrata párt is azon zászló alatt vonul fel a választási küzdelembe, hogy a Magyarországon emelendő quóta, a szocziáldemokrácziának — ezt jól méltóztassék megérteni — kardinális alaptétele. T. ház! A magyar kormány is hozzájárult ahhoz, hogy egy quóta-bizottság küldessék ki. Tudjuk, hogy Ausztriában egy áramlat keletkezett, mely elérkezettnek látta az időt arra, hogy az erkölcseiben elernyedt Magyarországot gazdasági téren is a koldustarisnyával ajándékozza meg; tudjuk, hogy jelszavuk a quótának 43 százalékra való felemelése lett. Hogy ez pénzügyileg kifejezve mit jelent, azzal nem kell foglalkoznom, meri fel kell tennem, hogy azzal mindenki, e teremben tisztában van. Már most a múlt országgyűlés által kiküldött magyar quóta-bizottság az osztrák kormánynak e pénzügyileg is indokolatlan követelését — különösen azon az alapon, mert az aráoj'kalcs iránt a két quóta-bizottság nézetei egészen eltértek — nemcsak nem fogadta el, hanem — a mit alá szeretnék húzni — egyhangúlag visszautasította. Már most a két bizottság e mereven ellentétes elvi álláspontja következtében kiszivárgott, — mert a kormányköröknek ez érdekében volt, — hogy itt alkotmányjogi konfliktus fenyegeti az országot, hogy a kiegyezési törvény magyarázatának, vagy rövidebben: magának akiegyezésnek csődje előtt állunk, a mennyiben nyilvánvaló lett, hogy e merev ellentéttel szemben a quótakérdésben ő Felsége döntése fog bekövetkezni, vagy bekövetkezhetni. Én e kérdéssel akarok röviden foglalkozni, hogy a saját okoskodásom szerint dedukáljam magamnak azt: miért kellett ilyen horribiliter törvénytelen eszközökkel forszírozni a választásokat és behozni ide a nagy többséget. Az én álláspontom az, hogy a Felség döntése a quóta kérdésében a törvény szerint lehetséges. Tehát jogi lehetőséggel állok szemben, melyet azonban én alkotmányos lehetetlenségnek deklarálok, a mely be nem következhetik. Ennél-