Képviselőházi napló, 1896. II. kötet • 1897. január 11–január 25.
Ülésnapok - 1896-33
33. országos ülés 1897. január 25-én, hétfőn. 291 rííli minisztérium. Kendes kiadások: XIV. fejezet és VI. fejezet 4-ik czím. Átmeneti kiadások: III. fejezet 1—3. czím. Rendes bevételek: II. fejezet. Kiadás, személyi járandóságok és dologi kiadások összesen 70.808 forint. Rakovszky István jegyző: Molnár János! Molnár János: T. ház! Most ő Felsége személye körüli minisztérium tárczájának tárgyalását kezdjük meg, pedig e tárczának vezetője Jósika báró miniszter úr nincs jelen. Ez két okból nincs helyén. Először, mert a miniszter úr a saját tárczájáért személyesen felelős; de másodszor azért, mert mi oly kérdéseket szeretnénk hozzá intézni, melyekre a választ egyedül ő adhatná meg. Azért kívánatosnak tartanám, ha jelen volna. Akár betegség , gátolja őt, — mint itt valaki mondta, — akár pedig alapja volna annak a hirnek, mintha az ő tárczája keretében mmiizter-krizig állana küszöbön, a minek mi körülbelül okait is tudni véljük és itt nem a Majláth-ügyre czélzok, — igen kérném a t. házat, kegyeskednék az ő tárczája költségvetésének tárgyalását elhalasztani mindaddig, míg e házban meg nem jelenik és erre vonatkozólag vagyok bátor egy indítványt beterjeszteni, a mely következőképen szól: »Az ő Felségének személye melletti miniszter tírezája költségvetésének tárgyalását a ház elhalasztja mindaddig, míg az azért személyesen felelős miniszter azt a házban nem képviselheti.* B. Bánffy Dezső miniszterelnök: T. ház! B. Jósika Samu ő Felsége személye körüli miniszter úr gyengélkedő egészsége miatt távol van. Nincs is kilátás rá, hogy 4—5 hétnél előbb hivatalát újra elfoglalhassa. Addig tehát a minisztertanács hozzájárulásával és ő Felsége engedélyével, az ő Felsége személye körüli miniszter urnak tárczáját én képviselem. Ily körülmények közt nem forog fenn oka, sőt szerintem nem forog fenn lehetősége sem annak, hogy a tárgyalást addig, a míg a miniszter úr állását újból elfoglalja, elhalaszszuk. Kérem tehát a határozati javaslatot mellőzni. (Helyeslés jóbbfélöl.) A mi pedig illeti azt a kijelentését, vagy véleményét Molnár János képviselő úrnak, hogy talán b. Jósika Samu állását újra nem is foglalná el, vagy krízis volna, ki kell, hogy jelentsem, miszerint e tekintetben a leghatározottabban téved; mert sem személyi, sem tárgyi okok nem forognak fenn, a melyek indokolnák, hogy b. Jósika Samu állását elhagyja. Ezek folytán kell, hogy egész határozottan kijelentsem, hogy értesülései alaptalanok, hozassanak azok kombináczióba akár személyi, akár tárgyi alappal. (Helyeslés jóbbfélöl.) Elnök: Ez elhalasztó indítvány lévén, azt el kell intézni, mielőtt a ház a tételt érdemlegesen tárgyalná. Kivan valaki szólni? (Nem.) Senkisem kivan. Rakovszky István jegyző: Pichler Győző! Elnök: Az elhalasztó indítványhoz? Pichler Győző: Nem! Elnök: A tételhez még nem lehet szólni. Tehát fel fogom tenni a kérdést, hogy kívánj a-e a ház elhalasztani ezen tärcza tárgyalását: igen, vagy nem? Azok, a kik a tárczának elhalasztását kívánják, kérem álljanak fel. (Megtörténik.) Kisebbség. Az elhalasztást a ház nem fogadja el. Következik már most magának a tételnek érdemleges tárgyalása. Kiván-e valaki felszólalni. Rakovszky István jegyö: Pichler Győző! Pichler GyŐZő: T. ház! Nem akarom a t. ház figyelmét hosszabb idó're igénybe venni; csak egy tiszteletteljes kérdést bátorkodom előterjeszteni az igen tisztelt miniszterelnök úrhoz, a kinek kijelentése szerint ő e tárcza tárgyalásánál b. Jósika miniszter úr helyett is jelen van. Az átmeneti kiadások közt fel van véve a minisztérium épületeinek alapos helyreállítására I. részlet 10.000 frt. Elnök: Kérem a képviselő urat, jelenleg a személyi járandóságok 56.708 frtja van tárgyalás alatt. Az a tétel, melyről beszél, később jön. Pichler GyŐZő : Bocsánatot kérek a t. háztól, de a jegyző úr felszólított, ennélfogva kötelességemnek tartottam felszólalni. Elnök: Tehát majd későbben fogja előadni a képviselő úr a beszédjét. Az 56.708 frtnyi személyi járandóságokhoz kiván-e valaki szólni ? (Nem!) Szólni senki kivan; a tétel el van fogadva. Josipovich Géza jegyző (olvassa): Dologi kiadások 70.808 frt. Elnök: Megszavaztatik. Josipovich Géza jegyző (olvassa) : Nyugdíjak 22.057 frt. Elnök: Megszavaztatik. Josipovich Géza jegyző (olvassa) : Átmeneti kiadások. A közösügyi bizottságok részére fentartott termek falainak és nagy mííbecscsel bíró díszítményeinek alapos helyreállítására szükséges 16.404 írtból II. részletként 8202 frt. Elnök : Megszavaztatik. Josipovich Géza (olvassa) : Villamos világítás behozatalára az épületekbe 10.000 frt. Elnök : Megszavaztatik. Josipovich Géza jegyző (olvassa) : A minisztérium épületeinek alapos helyreállítására I. részlet 10.000 frt. Rakovszky István jegyző: Pichler Győző! Pichler Győző : T. ház! Az átmeneti kiadások 3. tételszáma alatt az ő Felsége személye r/*