Képviselőházi napló, 1896. II. kötet • 1897. január 11–január 25.
Ülésnapok - 1896-33
38. országos ülés 1897. január 25-én, hétfőn. 279 a felfogást, hogy jogtalan úton, vagy lopás útján, a miniszterelnök úr kezébe jutott levél nem olyan tárgy, a melyet az illető tulajdonosnak visszaküldeni tartozik, vagy ha ezzel nem tartozik, a melynek legalább elfogadását el kell utasítani. S ha már ezt sem tette, legalább annyit tegyen meg, hogy ha felhasználni akarja az egyedül jogosultat, a ki írta, vagy a kihez czímezve lett, megkérdezze, hogy felhasználhatja-e? Van-e olyan tagja ennek a kabinetnek, a ki azt a felfogást, hogy lopott levelet tulajdonosának megkérdezése nélkül felhasználni lehet, osztja? Azt hiszem, de teljesen meg vagyok róla győződve is, hogy nemcsak a kabinetnek nincs egyetlenegy ily tagja, de niues ebbeu a házban csak a legkisebb mértékben gentleman gondolkodású ember, a ki akczaptálná azt, hogy valaki jogosult elkövetni a levéltitok megsértésének vétségét. Úgy jogászi szempontból, mint gentleman szempontból ez a felfogás teljesen qualifikálhatatlan. (Halljuk! Bálijuk! balfelöl.) Hogy pedig a vétség elkövettetett, magát a büntető törvénykönyvnek erre vonatkozó szakaszát tekintve, az is kétségtelen. A büntető törvénykönyv 327. §-a következőleg szól. Csak azon passzusokat olvasom, melyek erre az esetre vonatkoznak (olvassa) : »A ki másnak szóló, habár be nem pecsételt levél, vagy távsürgöny birtokába helyezi magát a végett, hogy annak tartalmát megtudja, vagy azt hasonló czélból másnak jogtalanul átadja, vétséget követ el és nyolcz, napig terjedhető fogházzal, 100 forintig terjedhető bírsággal bün tethető.« Kétségtelen e szerint, hogy ez a levél jogtalan úton lett megszerezve. A ki megszerezte, nem tudom, el fogja-e vállalni ezen megszerzésért a felelősséget, hogy a »Budapesti Napló« főszerkesztője magára fogja-e vállalni, hogy ő követte el ezt a vétséget, vagy kire fogják ezt rákenni, mert valakire okvetetlenül rá kell ezt bizonyítani. Vagy talán azt fogják mondani, hogy a szeméten találtatott és a miniszterelnök úr a szeméten talált argumentumokkal akar itt hatni. (Élénk derültség.) Akárhol találtatott is, t. h levél, az nem névtelenül jutott a miniszterelnök úrhoz, ki épen ma mondta el, hogy egy művésznő férje találta ezeket az iratokat — tehát megvan a felfedező — és az átadta a »Budapesti Napló« főszerkesztőjének, a ki azokat különösen érdé keséknek találta, és mint ilyeneket juttatta a miniszterelnök úrnak. Ezek a dolgok gentlemanlike szempontból nem menthetők, még ha egyébként menthető volna is, hogy a talált egyes dokumentumokat az urak egymásnak megmutatták. Míg tehát azokat nyilvánosságra nem hozták, mentséget lehet talán erre találni. De a miniszterelnök úr azáltal, hogy a jogosult tulajdonosok megkérdezése nélkül maga nyilvánosságra hozta, maga ad personam, — majdnem azt mondtam, hogy in allerhöchster Person — elkövette a büntető törvénykönyv 327. §-ába ütköző vétséget, melynek ide vonatkozó része következőleg szól: »A ki pedig a fentebbi módon tudomására jutott titkot közzéteszi, vagy azt a levél, irat vagy távsürgöny küldőjének vagy a czímzettnek károsítására használja fel: három hónapig terjedhető fogházzal és ezer forintig terjedhető pénzbüntetéssel büntetendő.* Ezen tényben az orgazdaság ismérvét is feltalálhatjuk, melyre nézve a büntető törvénykönyv egy disztinkcziót tesz. A 370. §-ban ugyanis a következő foglaltatik: »A ki olyan dolgot, melyről tudja, hogy lopás, sikkasztás, rablás vagy zsarolás bűntette következtében jutott birtokosa vagy birlalójának kezéhez, vagyoni haszon végett megszerez, az orgazdaság bűntettét követi el.« Ha pedig ezt megszerzi valaki a nélkül, hogy a vagyoni haszon szándéka belejátszanék, az az orgazdaság vétségét követi el. A szakasz idevonatkozólag így szól: »Ha pedig a dolog lopás, zsarolás vagy sikkasztás vagy jogtalan elsajátítás vétsége következtében jutott birtokosa vagy birlalója kezéhez: az orgazdaság vétséget képez és két évig terjedhető fogházzal büntetendő.« Nem értem tehát, hogy midőn ezeket tárgyaljuk, s a t. miniszterelnök úr ezeket a tarthatatlan védekezéseket felhozza, ott némelyek még nevetnek, mások tapsolnak. Engedjenek meg t. képviselőtársaim, álljon fel bárki közülük és mondja meg, ha az ő birtokába fog jutni véletlenül egy levél, melyet X írt Y-nek, és azt egy tolvaj átadja, fog-e arra vállalkozni, hogy nyilvánosságra hozza? Sokszor megesik nagyobb cselédséggel bíró gazda-embernél, hogy a cselédek levelét, melyen felül a gazda neve, alul kis betűvel a cselédé van, írva felbontja legjobb hiszeműleg. Velem is megtörtént ez, de midiin láttam a megszólításból vagy másként, hogy az nem nekem szól, rögtön megszűntem tovább olvasni, visszatettem a borítékba, átadtam az illetőnek azzal, hogy véletlenül történt; sajnálom, hogy felbontottam, de nem olvastam el. Annak, a kiben az egyéni korrektségnek legkisebb mértéke van, máskép tennie nem szabad. Ha nekem bármelyik képviselőtársam akár diszkrét, akár nem diszkrét természetű levelét fogja valaki kézbesíteni, sohasem fognám azt nyilvánosságra hozni. De nem tudom ,mikép gondolkodik a t. miniszterelnök úr e ház tagjairól akkor, midőn mondja, hogy van ő nála sok ilyen, részint névtelen, részint nem névtelen levek a melyek
