Képviselőházi napló, 1896. II. kötet • 1897. január 11–január 25.
Ülésnapok - 1896-33
278 3 *k országos ülés 1897. január 25-én, hétfőn. midőn más kérdésben úgyis fel akartam szólalni, nem akartam külön jelentkezni személyes kérdésben való felszólalásra is, hanem összekötöttem a kettőt. Elnök: Nem egészen értett meg engem a képviselő úr. Én igenis mondtam, hogy a hétfői ülésen felszólalhat, hanem napirend előtt. Ezt csak a jövőre nézve óhajtom, méltóztassék a szabályok értelméhez ragaszkodni, mert ez téves preczedens lehetne. Ivánka Oszkár: T. ház! Most Horánszky Nándor t. képviselőtársam határozati javaslatához akarok szólni. Azok után, a miket — Horánszky Nándor beszédére és határozati javaslatára reflektálva — a miniszterelnök úr szombaton, de kivált a mai ülésen mondott, szükségesnek tartom, hogy rekapituláljam és felolvassam t. képviselőtársam szombati beszédjéből az indokolás legfőbb momentumait, a melyeknek kíséretében ő a határozati javaslatot beadta. Ajánlom a t. háznak ezeket kellő figyelmébe. Méltóztassanak jól megfontolni, milyen alaposak azon indokok, a melyek miatt ezen határozati javaslat elfogadását a háztól kérte. Horánszky Nándor t. képviselő úr a következőket mondotta — és ezeket azért olvasom fel, mert ezekben a tényállás teljesen félreérthetetlenül világosan van preczirirozva. »Mint értesülök, az a levél egyik képviselőtársunkhoz, Molnár János úrhoz volt intézve, ő hozzá intézte Blaskovies Ferencz t. képviselőtársunk. Azon levél felett tehát minden jogi és minden társadalmi korrekt felfogás szerint csak ez a két úr rendelkezhetett, senki más. Ha egy harmadik rendelkezett, az csak inkorrekt módon történhetett és ily módon juthatott a miniszterelnök úr birtokában. Ez pedig törvényes megtorlást igényel. Tovább megyek, t. ház, és abban a véleményben vagyok, hogy bármily inkorrekt utón és módon jutott a t. miniszterelnök úr ahhoz a levélhez, azt neki a két úr egyike vagy másikának meghatalmazása nélkül közzétenni joga nem volt.« Ez az az alap, melyre a t. barátunk Horánszky Nándor határozati javaslatát építette és ez azon ok, a miért ezen határozati javaslatot a háznak elfogadásra ajánlotta. Mi következik ebbó'l? Feláll a t. miniszterelnök úr és beszédet mond, mely az én felfogásom szerint két részre osztható. Az egyik rész, a melyben védekezni próbálkozik, semmi egyébből sem áll, mint abból, hogy azokat a dolgokat, a melyeket Horánszky Nándor t. képviselőtársam itten mondott, tudniillik hogy ő a levéltitok megsértését követte el, hogy ő a büntető törvénykönyvbe ütköző, annak 327. §-a szerint vétségnek minősített tényt követett el, sőt lehet azt arra magyarázni, hogy az orgazdaságnak nem bűntényét, hanem vétségét követett el: a ház szine előtt konstatálja. És a midőn a t. miniszterelnök úr a ház szine előtt ezt beismeri, hogy ezen vétségnek minősített tényt elkövette, akkor azt mondja, — levonva a konzequencziát, — hogy ítéljenek felette akár a bíró, akár a ház, de a határozati javaslat teljesen felesleges és azt elfogadni nem kéri. Én valóban alig vagyok képes arra, hogy e kérdéssel itt a házban foglalkozzam, mert ha azokat a kifejezéseket akarnám használni, a melyek önkénytelenül is feltolúlnak nálam, okvetlenül elnöki rendreutasításokat volnék kénytelen elszenvedni; a mire pedig nem vállalkozom. Igazán nem tudja megmagyarázni magának az ember, mikor a miniszterelnök úr felszólalásával foglalkozik, hogy mi azokban a nagyobb? — Ugyan milyen szót használjak ismét? — Nem akarom kérdezni: az együgyífség-e mert ez sem elég parlamentáris szó: hisz 8, a ki irni, olvasni tud; a ki iskolákat is végzett, bár nem tudom mennyit, de mindenesetre végzett a ki Magyarország legelőkelőbb poziczióját tölti be, a kinek tehát, bármennyire kétségbe vonják is nála sokan a szellemi képessége nagyobb mértékét, de mégis egy bizonyos mértékű szellemi képességgel okvetlenül rendelkeznie kell (Derültség a baloldalon.) és ő mégis oly dolgokkal szemben, a melyeket még a legprimitívebb tehetség is képes átlátni ás megítélni, azt az eljárást követi, hogy azokról úgy beszél, mintha azokat vagy meg nem értette volna, vagy hogy elhitesse a házzal, hogy bona fide cselekedett. A t. miniszterelnök úr vagy csakugyan nem érti ezen dolgok horderejét, vagy talán azért mondta el ezeket, mert feltételezte, hogy itt az emberek anynyira rövid eszűek, hogy ily könnyen félrevezethetők. A ki ezeknek a dolgoknak ilyen konglomerátumát látja, alig képes hogy megtalálja a kellő formát itt a parlamentben arra, hogyan kell ezekkel foglalkozni. Azért nem is akarok ezekkel bővebben foglalkozni, egyszerűen rámutatok a főpontokra. A t. miniszterelnök úr azt mondta szombaton: »T. ház, elmondtam tegnap, hogy ismételten kapok részben névtelen, részben nem névtelen levelek kíséretében iratokat Tény az is, hogy a néppárt irodájából, kétségtelen onnan kell, hogy jöjjön, ismételten lettek nekem névtelen és névvel aláirt levelek kíséretében iratok megküldve. (Egy hang balfelől: Lopás!) Lehet, hogy lopás annak a részéről, a ki elhozta. Azt gondolom azonban, t. ház, nekem nem állhatott módomban, de kötelességemben sem azokat visszaküldeni.« Engedje meg a t. miniszterelnök úr, de én nem tudom, hogy ebben a dologban szolidáris-e minisztertársaival, hogy van-e még egy miniszter ebben a kabinetben, a ki osztaná azt
