Képviselőházi napló, 1896. II. kötet • 1897. január 11–január 25.

Ülésnapok - 1896-32

32. országos Illés 1897. január 28-án, szombaton. ?5n Elnök (csenget): Ez nem mentség képviselő úr. (Élénk helyeslés jobbfelöl.) Méltóztassék a képviselő urnak mentségére szorítkozni. Nem helyes mindjárt ilyen bevezetéssel előállani, (Nagy zaj a bal- és szélső baloldalon.) Csendet kérek. Kívánja előadni mentségét? Lepsényi Miklós: Igenis kívánom. Elnök: Tessék előadni! (Felkiáltások balfelöl: Ne állj fel! Zaj.) Lepsényi Miklós,' Nem adom! (Folytonos zaj.) Elnök! Kérem a képviselő urakat, ne szóljanak közbe. Lepsényi Miklós: Ment-égül azt kívánom kijelenteni, hogy sem általánosságban a pártot, sem annak egyes tagjait azon kifejezésekkel, melyeket használtam és melyek a felzúdulást okozták, nem akartam sérteni; egyszerűen oly kifejezéseket használtam, mely kifejezések ebben a házban százszor használtattak már. (Úgy van! Úgy van! bal felől. Zaj.) Lakatos Miklós jegyző: Horánszky Nándor! Horánszky Nándor: Semmi sincs távolabb tőlem, t. képviselőház, (Zaj jobbfelől. Halljuk! Halljuk! balfelől.) mint az a szándék, hogy a rendelkezési alap körűi felmerült és a tegnapi nap óta kifejlődött vitának azon részében, a mely politikai természetű, a mely a rendelkezési alap meg nem szavazásának kérdésében a bizalmi szempontokat kívánja felkarolni, azokat megvilágítani és megokolni, részt vegyek. Álláspontomat a költségvetés általános tárgyalása alkalmával egy rövid kijelentésben voltam bátor jelezni, ezen állásponthoz tartom magam ez idő szerint is, és pedig nem a duz?ogás szempontjából, mint azt némelyek hinni és hirdetni szeretik; mert hiszen, t. képviselőház, azon érzelmeknek, vagy ha úgy tetszik, szenvedélyeknek, a melyek a duzzogás eszméjével szoros összefüggésben állnak, sokkal nagyobb szolgálatokat. tehetnénk, sokkal inkább kielégíthetnénk, ha a támadás fegyvereihez nyúlnánk és igyekeznénk a t. miniszterelnök úr politikai habitusát kiporolni, avagy szellőztetni azokat a szempontokat melyek tanúságot tesznek azon feneketlen eszmeszegénységről és azon sivár felfogásoktól, melyeket a t. miniszterelnök úr ez ország közéletében képvisel. De én ehhez, és általában politikai szempontok felkarolásához nyúlni nem akarok, mert, mint első rövid felszólalásomban is jeleztem, a politikai helyzetet nem tartom elég komolynak arra, hogy azzal foglalkozzam, másrészt pedig nem akarok annak eszköze lenni ama látszólagos parlamentarizmus fentartásának és istápolásáoak, mely ma itt uralkodik. Ez indít engemet uemcsak a jó megfontoláson nyugvó előbbi elhatározásom, hanem a mozzanatok is, melyek a költségvetési vita kezdete óta felmerültek. Lehet-e komolynak tartani egy általános költségvetési vitát, melyben a kormány feje, az ország ez idő szerinti vezére, a jelen nagy és súlyos politikai viszonyok mellett, melyekbe belejátszanak és előre vetik árnyékukat a kiegyezéssel összefüggő nagy kérdések, egy helyzetben, midőn az ország teljesen össze van törve, midőn annak konszolidácziója teljesen szét van zilálva: midőn, mondom ily viszonyok közepette Magyarország vezére egy politikai vitában, mindössze egyetlen politikai kijelentést tesz, a melyet, hogy hű legyek, bátor levzek az »eloquenczia Bánffyana« szerint saját szavaival reprodukálni. A miniszterelnök úrnak az általános vitában elmondott beszédében a következő egyetlen politikai vonatkozású momentum volt (olvassa): »Méltóztassanak természetesnek találni« s a t. »hogy én elsősorban arra kérjem a t. házat, hogy szerintem politikai okok nem forognak fenn arra, legalább a többség nézete szerint, hogy a költségvetést megszavazni ne méltóztassék.* Ha az ország jelen viszonyai mellett csak ennyi mondani valója van a kormányelnöknek, ki a nerazet többségét vezeti: akkor ez oly politikai szegénység, melyen eléggé sajnálkozni és csodálkozni nem lehet. Vagy ha ez nem politikai szegénységekkor mellőzése minden parlamenti komolyságnak, mely első sorban a t. többséget érdekli, mert ennek van érdekében, hogy itt a tárgyalásokat politikai szempontból vezessék, az ország érdekeit politikai tekintetekből kezeljék és a kormányelnök igyekezzék az országot felvilágosítani azon szituáczió felől, a melyre a közvélemény sokkal inkább kíváncsi, mint azon beszéd pongyolaságaira, melyet tőle hallottunk. Hogy annyira komoly a parlamenti helyzet, annak igazolására továbbá egy más szempontra is ráutalok. Ez a választási visszaélésekkel áll kapcsolatban, a mely visszaélésekre vonatkozólag a t. miniszterelnök úr ama nagyszabású beszédét tartotta. A t. miniszterelnök úr a választások alkalmával, hogy úgy fejezzem ki magamat, fényes nappal déli 12 órakor az országnak fórumán a közvélemény Ítélőszéke előtt, eltiport minden jogot, minden szabadságot és minden választási tisztaságot és Magyarország választásait úgy vezette, a miként azt vezetni egy öntudatos közvéleménynyel bíró országban súlyos rosszalás, súlyos megbotránkozás nélkül nem lehet és mit tesz a t. miniszterelnök úr? Folyamodik azon taktikához, hogy neki áll feljebb, ő lép fel támadókig, ő az, a ki vádol, a helyett, hogy a megsértett jogrend, a megsértett szabadság, a megsértett választási tisztasággal szemben magát igazolni