Képviselőházi napló, 1896. II. kötet • 1897. január 11–január 25.

Ülésnapok - 1896-21

21. országos ülés 1897. Január 11-én, hétfőn. 13 előnyeit, de a visszaélésnek a lehetősége is megakadályoztassák. A mi a büntetéseket illeti, erre nézve bátorkodom utalni a többi jövedéki törvényekben megállapított büntetésekre. Méltóztassanak összehasonlítani akár a szesz-, akár a czukoradóról szóló törvényben foglalt büntetésekkel és meggyőződnek, hogy ott ezrekre menő büntetések vannak megállapítva, úgy, hogy a mi itt előfordul, az a büntetésnek valósággal a minimuma. A mi a határozati javaslat utolsó pontjában foglalt ajánlatot illeti, hogy tudnillik a marhasó 50 kilogrammos zsákokban ónkupakkal ellátva hozassék forgalomba: erre nézve megnyugtathatom a képviselő urat, hogy tényleg úgy van tervezve. Nincs ugyan kizárva, hogy valaki kisebb mennyiséget is vásárolhasson és e tekintetben 5 kilogramm a minimum; azonban a Szabály az, hogy 50 kilogrammos zsákokban hozatik forgalomba ónpecséttel ellátva és mindenkinek, a ki ily mennyiségben és eredeti zsákokban akarja a marhasót vásárolni, köteles az elárusító ily alakban és mennyiségben kiszolgáltatni. Ez, azt hiszem, legerősebb biztosíték arra nézve, hogy az elárusítók részéről visszaélés, hamisítás ne történjék. Zichy Jenő gróf képviselő úr felvetette azt a kérdést, hogy Horvátországban, Boszniában vagy esetleg a külföldön mily áron fog eladatni a marhasó. Erre nézve bátorkodom azt válaszolni, hogy Horvátországra nézve kiterjedvén a törvény hatálya, nagyon természetes, hogy ugyanazon árakon, a melyeken Magyarországban. Ellenben a külföldre nézve semmiféle megállapodás nincs, miután mi a külföldre kereskedést nem őzünk. Ha az illető állammal szerződés jönne létre, akkor természetesen lehetne a külföldre szállítani, de, hogy mily áron, az attól függne, hogy minő megállapodást lehetne az állammal létesíteni. Kincstári szempontból mindenesetre kívánatos volna, hogy minél nagyobb mennyiségben tudjunk a külföldre sót szállítani, mert sómennyiségünk van elég. Fájdalom, azonban a kereslet oly kicsiny, hogy az export évről-évre hanyatlik. Méltóztattak azt is felhozni, hogy az ország minden részében egyforma árban hozassék forgalomba a marhasó. A só árának egyenlősítése nem új kérdés; az alkotmányos élet első éveitől kezdve évről-évre mindenkor felmerült az, és* Kerkapoly Károly pénzügyminiszter volt az első, a ki ezzel a kérdéssel hivatalosan foglalkozott. Azok a nehézségek azonban, a melyek ennek az eszmének a keresztülvitelét akadályozták, ma is fennállanak. A volt határőrvidék, Erdély, az északi vármegyék, tehát mondhatni, az ország legszegényebb vidékei igen nagy előnyöket élveznek e tekintetben és ha a sóárak egyenlősítését akarnók keresztülvinni, okvetlenül bekövetkeznék az, hogy egyes vidékek kedvéért, melyek távolabb vannak a bányahelyektől, büntetuünk kellene azokat, a kik közelebb vannak hozzá, és a kik ma kedvezőbb sóárakat élveznek. Tehát az ország igen szegény vidékei es a lakosság igen szegény része kénytelen volna jóval magasabb árt fizetni a sóért, csak azért, hogy azok, a kik messzebb laknak, olcsóbban jussanak sóhoz. Méltóztassék meggyőződve lenni, hogy a fizikai és geográfiai távolságok hatását teljesen elenyésztetni alig lehetséges. A dolog természetében rejlik, hogy a ki közelebb van az előállítás helyéhez, olcsóbban kapja a sót és azokat a különbözeteket, a melyeket ez a körülmény előidéz és a melyek, kell, hogy az árakban is kifejezésre jussanak, teljesen elenyésztetni nem lehet, ha csak bizonyos igazságtalanság árán nem. De a mi marhasót illeti, még van egy specziális ok, a mi az árak egyenlővé tételét akadályozza. És ez az, hogy ma még semmiféle tapasztalatunk nincs abban a tekintetben, hogy az ország mely vidékén mily mértékben fogják igénybe venni a marhasót: ennélfogva abszolúte nem vagyunk tájékozva az iránt, hogy mily vasúti tarifa vétessék alapul az ár megállapításánál. Miután tehát ma semmiféle adat sem áll rendelkezésünkre, a melynek segélyével ezt a kérdést megoldhatnók, tekintettel azon általános tapasztalatokra, a melyek ezzel össze voltak kapcsolva, én részemről nem vagyok abban a helyzetben hogy e tekintetben a javaslatot elfogadjam. Végíü méltóztassék megengedni, hogy még csak egy megjegyzést tegyek Asbóth János t. képviselő úr egy nyilatkozatára, a melyet a volt miniszterelnökre és hivatali elődömre mint pénzügyminiszterre mondott, midőn azt állította, ha jól értettem, bár nagyon örvendenék, ha nem jól értettem volna, hogy hivatali elődömnek politikájában egyik alapelv volt az, hogy a mezőgazdákat nyúzni kell a végletekig, hogy azok azután koldusbotra juttatva, az ország idegen kézre kerüljön. Nem tudom, jól értettem-e, (Felkiáltások jobbfelől: Ügy mondta! Mozgás balfélől), de bocsánatot kérek, azt hiszem, a t. képviselő úr sem mondta komolyan ezt a vádat, mert én teljesen lehetetlennek tartom, hogy ebben a házban egy politikus egy másik politikust ily rettenetes váddal illethessen. Ha a t. képviselő úr azt mégis komolyan mondotta: akkor bátor vagyok őt arra figyelmeztetni, hogy ő is támogatója volt annak a kormánynak (Úgy van! jobbfelől.) és tagja volt annak a pártnak, mely állítólag