Képviselőházi napló, 1896. II. kötet • 1897. január 11–január 25.

Ülésnapok - 1896-21

21. országos ülés 1897. január 11-én, hétfőn. 7 hozzá. No most ennek a bárcza-rendszernek alkalmazhatása itt elesik, mert rá fogja fogni, hogy a sót felhasználta. De értelme azért nincsen a szakasznak, mert a miniszter úr maga azt mondja, hogy a só denaturált állapotban kerül forgalomba, a redenaturálása azonban sokkal többe kerül, mintha tiszta sót vesz az illet© saját szükségleteinek fedezésére. Tehát mi czélja van a bárcza-rendszernek különösen a gazda közönségnél? Hisz tudjuk, hogy annak a boldogtalan embernek asztalfiókján és tulipántos ládáján kivííl más szekrénye, megőrző helye nincs és nem kényszeríthető arra, hogy ezt a jelentéktelen bárczát, a melynek megőrzésének úgy sincs értelme, megőrizze, mert hiszen ő uem foglalkozbatik a sónak megtisztításával és mégis megtartani köteles a bárczát, És ha elveszti mi következik ebből ? Az, hogy a mit a kincstár az egyik kezével nyújt annak a szerencsétlen szegény polgár embernek, a másik kezével nemcsak elvonja, de agyonvágja őt, (Úgy van! a szélső haloldalon.) mert azt mondja a törvényjavaslat, hogy két koronától száz koronáig bírságoltassék. Azt hiszem, hogy ezen bírságolásnak nemét ismeri képviselőtársaim legnagyobb része, mert avval a 100 korona bírságolással elveszi nemcsak a sót attól a szegény embertől az a felügyelő, vagy annak a végrehajtója, vagy a pénzügyigazgató, de elveszi a tehenét, a borjúját, ökrét, mert annál a szegény embernél két koronát sem fog találni a végrehajtó közeg, nem hogy 100 koronát találjon leletezés ezímén és a miniszter úr nagyon jól tudja, hogy minő ez a rendszer. Kapunk jövedéki kihágás ezímén megidézéseket és a míg ezt kijárjuk, szörnyű időpazarlással és költséggel jár még nekünk a fővárosban is, hát még a szegény embernek, a a ki az útját sem tudja, hogy hol keresse a visszatérítést. Ez nálunk is előfordul és épen a pénzügyi bizottság előadójával történt meg, de megtörtént velem is, hogy a bárcza-rendszer még a fővárosban, tehát zárlat városban is, kimondhatatlan zaklatással jár. így vagyunk például a tekintetben, hogy nem tudunk kiszállítani ellenőrzés nélkül egyetlen ládát sem és nem is hozhatunk be semmit, mert az elkönyvelés oly óriási költséggel, személyzetszaporítással jár, hogy ez a jövedelmet megemészti. De az is megtörtént velem, hogy személyzetem egyik tagját a közvágóhidra küldtem azon utasítással, hogy a bárczát az illető felügyelővel aláírassa. A felügyelő kiküldi a sorom póról a bemenetre. A szerencsétlen ember — s ilyennek képzelem a gazdaközönséget is — minden további skrupulus nélkül, mert a kaput zárva találta, jön be a sorompón az árúval együtt. Ugyanezen közeg felveszi vele a leletet és oly szigorú formában, hogy az a szerencsétlen maga aláirta, hogy a kincstárnak szándékos megkárosításával behozta az egész árút és megbírságoltattam 3—4-szeri megidézés folytán mint a kincstár szándékos megkárosításával vádolt kereskedő. Nagynehezen azután mégis lejártam a 2—3-szoros bírságig. Ezt nem tartom igazságosnak, de erről később lesz talán alkalmam bővebben beszélni akkor, a mikor a fogyasztási adókról leend sző. De nagyon kérném ő excellencziáját, hogy különösen ez a bárcza-rendszer a szegényebb sorsú gazdaközönségre nézve teljesen elejtessék. (Élénk helyeslés a szélső haloldalon.) Mert még az iránt is aggályom van, hogyha egy alkalommal bírságolnak bármely községben, a közönség vagy annak nagyobb része inkább lemond a marhasó használatáról, semhogy a nagy bírságnak kitegye magái és így a kincstár is elesik azon jövedelemtől, a melyre szárait. (Úgy van ! a szélső haloldalon.) E niódosííásokkai fogadom el a törvényjavaslatot, és ezek jutnak kifejezésre abban a határozati javaslatban, a melynek elfogadását kérem, a mely vonatkozik a marhasónak önköltségen leendő értékítésére, a bárcza-rendszernek kereskedőknél módosítására, a gazdaközönségnél pedig teljes elejtésére. Pártolom továbbá azt is, a mit a uyitramegyei gazdasági egylet felkarolt, s a mit volt szerencsém a t. miniszter úrnak figyelmébe ajánlani, tudniillik a visszaélések elkerülése végett 50 kilós és ólmozott zsákokban való értékesítést. (Élénk helyeslés a szélső haloldalon.) Molnár Antal jegyző: Gróf Zichy Jenő! Gr. Zichy Jenő: T. ház! A t. előttem szólott képviselő úr határozati javaslatát, a mely az én aggályaimnak is megfelel, elfogadom, (Helyeslés bal felől) s ezzel be is fejezhetném felszólalásomat, ha egy kérdést nem akarnék intézni a t. miniszter úrhoz. (Halljuk!) Üdvözlöm e törvényjavaslatot, mint üdvöset, kívánatosat és jót. A marhasó kérdése az országra igen fontos; de az árt én is óhajtanám, ú.gy, mint Brázay úr, hogy olcsóbb legyen. S épen ezzel kapcsolatban kérdem a t. miniszter urat, hogy vájjon az ország határán kivííl, nem is Szent-István koronája határán kívül,'ha árusítják a sót, Szlavóniában, Horvátországban vagy azon túl Bosznia és Herczegovinában, Szerbiában vagy Romániában, ott mily áron számíttatik az? Azt hiszem, hogy akkor, midőn az országnak egyik fő vagyonjövedeímezési momentumáról törvény alkottatik, ennek keretében helye volna annak is, és igen örülnék, hogy ha a t. miniszter úr, a ki oly nagy súlyt fektet az ellenőrzésre, ez iránt is felvilágosítást adna ennek az országgyűlésnek, melylyel szemben dependencziában