Képviselőházi napló, 1896. II. kötet • 1897. január 11–január 25.

Ülésnapok - 1896-26

20. országos ülés 1897. január 16-án, szombaton. 115 ebben önálló hazánk, akkor mi értelme van azon alkudozásoknak, melyek állítólag e tárgyban folytattatnak. Mi köze van idegeneknek ahhoz, hogy milyen legyen a mi katonai büntetőtörvénykönyvünk? (Úgy Vari! a szélső baloldalon) Ebben^ még 67-es alapon sincs beleszólása senkinek. És mindezeken a czímeken feladtak önök m^g egy "agy dolgot, a mit sohasem fog önöknek megbocsájtani ez a nemzet. Ez az, hogy nem hiába mondták, hogy nyelvében él a nemzet. Igaz, hogy a dicsért ó-konzervativok közöl annak idején könyekre fakadt azok egyike, mikor a törvényhozás nyelvéül akarták tenni a magyar nyelvet; de nem hiszem, hogy önök könyeznének, hogy ha a magyar szó behozatnék a hadseregbe. Nem hiszem, bár elég okot adtak rá. Hát ha ez áll, mihez van természetesebb joga ennek a nemzetnek, hogy önállólag rendelkezhessék, mint saját nyelvének használata? Mi az, a mi a nemzeteket leginkább megkülönbözteti egymástól, ha nem a nyelv ? Mi az, hogy önök Önállóságról beszélnek és ki lehet mutatni, hogy még a magyar nyelv jogait sem óvták meg ? Ezt a jogot belszervezet, vezérlet és vezénylet czímén konfiskálni nem szabad. (Úgy van! a szélső baloldalon.) Ez mind határozott törvénytelenség, még 67-es alapon is, a mi azt bizonyítja, hogy önök nemcsak hogy nem fejlesztették ez alapot annyira, hogy legalább megnyugodhassak benne a nemzet egy időre, hanem épen megrontották, megrosszabbították, és azokra az eszközökre, melyek önöket idehozták, épen azért volt szükség, mert ezt máskép fentartani nem lehetett. (Úgy van! a szélső baloldalon.) Sokat bajlódtak önök, a mint tudom, a nemzetiségi kérdéssel. Hát hogyan imponáljon ez a Magyarország a nemzetiségi bujtogatóknak? Azt nem ismerem el, hogy a nemzetiségek általában ellenségeink volnának. De igenis, midőn látják a közigazgatás részéről azt az elbánást, a melyet például a választások alatt is tapasztaltunk, azt a rettenetes igazságtalanságot, akkor köztünk és másajkú hazánkfiai közt az a különbség, hogy mi kesergünk magunknak és igyekezünk változtatni a bajokon, amazoknak pedig füle megnyílik a bujtogatóknak és önök tápot adnak a bujtogatóknak és ezt fokozzák még azzal, hogy még a magyar nyelv a hadseregben sem érvényesül mint államnyelv, ha nem csak ezrednyelwé van degradálva, s így ann ik, erre sem lévén erőnk, nem imponálhatunk, másrészt a hadsereg ekkép a germanizácziónak valóságos egyik terjesztője. (Úgy van! a szélső baloldalon.) És milyen ez a rendszer közigazgatási téren? Felhozták többször a túloldalról és most is mondta a t. pénzügyminiszter úr, hogy önálló és azt is hozzátette, független, — de talán csak kicsúszott a száján, — alkudozhatunk egyik a másikkal és a mi vám- és kereskedelmi ügyeinkre stb. szabadon rendelkezhetünk, megállapíthatjuk, mint eddig volt, hogy egyenlő elvek szerint kezeltessenek például a közvetett adók, vagy nem, hanem e tekintetben Magyarország önállósága állítólag a 67-iki kiegyezésben meg van őrizve. Megengedem, hogy megvolt, sőt mi követeljük, hogy legalább ezen a téren engedjék érvényesülni. De most, midőn itt az idő és alkalom, önök most sem akarják. De mi követeljük, hogy egyelőre és legalább ezt érvényesítsék, a mire a 67-es alap ad jogot. Mert, hisz az a szomorú sorsunk, hogy míg egyik kezünkkel hazánk függetlenségeért küzdünk, a másikkal azt az alapot is védenünk kell, a melyen önök állanak, nehogy még jobban elrontsák. De most már mi történt? Rögtön rátérek. Az 1868: XVI. t.-cz. bár megkötötte a közös vámterületre vonatkozó szerződést, akkor erre az hozatott fel főokúl, bárki megtekintheti a naplókat, hogy közgazdasági életünk helyes fejlődésének ez most az egyedüli módja, mert a szabad kereskedelem elve dominál egész Európában. Megengedem, hogy akkor, midőn a szabad kereskedelem elve dominált, ennek a megkötése is czélszerű lehetett, de ma, mikor egész Európában mindenütt a védvámra térnek át, miért legyünk mi az egyetlenek egész Európában, kik a magunk érdekeit önállóan meg nem védhetjük ? Miért legyünk mi azok az egyetlenek, a kik a magunk érdekeiről ne gondolkozhassunk? Miért kell épen nekünk Ausztria iparáért kitenni mezőgazdaságunkat a folytonos versenynek és elzárkózva a külföld előtt, viszont a legolcsóbb piaezot odadobnunk Ausztriának? Ha önök igazán segíteni akarnak a mezőgazdaságon, akkor ne azt a nyomorult í milliót hozzák fel, a mely a költségvetésben van, hanem vegyék le a békót a mezőgazdaság kezéről, engedjék őket dolgozni. Akkor azokat a milliókat, a melyeket így Ausztria kincstárába fizetünk, fordítsák a mezőgazdaság, a közoktatás és igazságügy javára. És ha ezeket fordítják a mezőgazdaság javára, akkor nem szükséges agrárizmusról beszélni, akkor látni fogják, hogy az ország független önrendelkezése az egyedüli orvosság, raelylyel anyagi virágzásunkat elérhetjük. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) És ezeknél az okoknál fogva tudjuk, hogy minek hoztuk annak idején a kikészítési eljárás tárgyalásának alkalmával azt az áldozatot, hogy kénytelenek voltunk a mezőgazdaság ellen szabad versenyt támasztani, hogy az erős, századokon át a mi rovásunkra táplált osztrák ipar a mi iparunkkal ideát folyton szibadon ver15*