Képviselőházi napló, 1896. II. kötet • 1897. január 11–január 25.

Ülésnapok - 1896-26

28. országos ülés 1897. január 16-án, szombaton. Ili nek eddig azt mondták, hogy önök a népszabadság, a haza szabadsága, a lelkiismereti szabadság, a nép jólétének harczosai. (Zajos tetszés a szélső baloldalon.) Még egy más jelenségre is ráutalok. Azelőtt, míg a ház tagja voltam, mindig azt tapasztaltam, hogy a túloldalról is sokan — rendesen a felszólalók legtekintélyesebbjei — azt hangoztatták: Az ideál, melyért önök, tudniillik mi, küzdenek, hogy tudniillik a nemzet a maga szellemi és anyagi erejét idegen befolyástól menten saját czéljaira fordíthassa, bennünk is él; de mi azt hiszszük, hogy ez most nem opportunus; mi úgy látjuk a helyzetet, hogy ma nem lehet más. Mi megmondtuk akkor is, hogy ez annak a helyes elméletnek felel meg, mint mikor valaki azt mondja: Én nem tudok úszni, de nem is akar soha a vizbe menni, hogy megtanulja. Soha a nemakarásnak más vége nem szokott lenni. Azonban mostan mit hallottunk? Itt már két képviselő, többek közt Kristóffy József képviselőtársam, most már egészen más hangon beszélt, most már gyönyörködve említette azt az alapot, most úgy dicsőítette, úgy kiszínezte, hogy milyen nagyszerű s milyen jó ez a 67-es alap, sőt még odáig ment ugyancsak ez a képviselő úr, hogy annak is nagyon örvendett, hogy most milyen jó az, hogy az ezen alappal megegyezőleg alkotott törvényhatósági rendszerben a tisztviselők oly jó barátai lévén a népnek, a kilincset az egyik a másiknak adja, hogy megkérdezzék, vájjon :; választásoknál kikre szavazzanak. Én ezekért nem irigjdem, s ezeket én nem akarom bővebben tárgyalni, csak felemlítettem annak jeléül, hogy ott vagyunk ezzel is, a mint mondja: Ce n'est que le premier pas, qui coute. Ezelőtt még nem merték ezt mondani, most már dicsekednek azzal. (Élénk tetszés a szélső baloldalon.) Ehhez egészen hasonló az igen tiszteit miniszterelnök nyilatkozata, mikor iöbb oldalról fölhozatott, hogy milyen szomorú s kétségbeejtő tünemény az, hogy itten egészen nyíltan beszélnek milliókat tartalmazó pártkasszáról, a közigazgatási közegek befolyásáról a választásoknál, presszióról s erőszakról, hatalmi visszaélésekről, és az igen tisztelt miniszterelnök úrnak nem az volt a felelete, a mit az igen tisztelt pénzügyminiszter úr ki akart olvasni belőle, hogy ő nem mondta azt, hogy ez igaz vagy nem igaz általánosságban, csak úgy nyilatkozott felőle, hogy megtörtént intra és extra. Én azt hiszem, hogy borzasztóbb választ az, a ki azon a helyen ül és Magyarországot képviseli, a magyar miniszterelnök, — bárkinek bivják, — nem adhat; (Igaz ! Úgy van ! a szélső baloldalon.) mert mi az ö kötelessége? Őrködni minden erejével, minden hatalmával, a mit az alkotmány neki adott, azon, hogy sem intra, sem extra ily visszaélés ne történhessék. (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) O neki minden lé.pést meg kellene tenni arra, hogy ez lehetetlenné tétessék ebben az országban, ő őre egy

Tszersmind a szabad választásoknak, őre annak, hogy az alkotmány érvényesülhessen. Mindezekért felelősséggel tartozik, és ha mi most azon formaszerű felelősség alá nem vonhatjuk, a melyet a törvény reá kimond, mert kisebbségben vagymnk, ez nem menti fel attól, hogy megérdemelné, és hogy az erkölcsi felelősséget ezért isten és világ előtt viselje, (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) mert az ilyen nyilatkozatok mélyen megingatják mindenfelé a bizodalmat, különösen ha még az is járul hozzá, hogy azt mondja az igen tisztelt miniszterelnök úr, hogy: Kérem, hát adakoztak a párt czéljaira, én csak mint pártvezér vezettem ezeket a dolgokat és folytam be, s elsorolja, itt is, ott is a pártvezérek szintén vezették a választásokat, s hogy adakoztak, nagyon természetesen, ebben semmi megrovandó nincs. Hát kérem, engedjük meg, hogy ez mind afféle jótékony adakozás volt, hogy azok a milliók mindenféle felhívás, mindenféle presszió nélkül vagy

r nem tudom, — itt a házban bizonyára senkisem veheti rossz néven, — ezekben nem bizonyos törekvések előmozdítására szolgáló előlegek adattak. Felteszem, hogy ez mind nem úgy volt. Hanem hát akkor hogy beszélhet a miniszterelnök úr arról, hogy ismerheti el, hogy igenis azok milliók voltak? No már, ha azok milliók voltak, ennek igen nagy jelentősége van, mert ez egy nagy bizonyíték lenne arra, a mi itt s ott állíttatik. A miniszterelnök úr talán demokratikus elveknek akarná tulajdonítani, hogy kellett valami pénzt küldeni a kerületekbe, mert hiszen nem lehet kívánni, hogy csupán gazdag ember legyen képviselő, a párt adott egy pár forintot, hogy a szegényebb is zászlót vehessen, odamehessen kocsin, és más szegény emberek is fuvarját megfizethesse. De mikor látta, mily nagyok ezek az összegek, tudhatta, hogy ez vesztegetési czélra adatott, s ha mégis elfogadta azokat, ismét annak a felelősségnek tette magát részesévé, a melyet előbb mondottam, (Igazi Úgy van! a szélső baloldalon.) Tökéletesen ily értelmű nyilatkozat, melyet nem hagyhatok szó nélkül, a t. pénzügyminiszter úré. Nem azért, mert azt mondotta, hogy lám, van ebben az országban nagy fellendülés. Hála istennek van, hanem azért, mert ő azt teljes mértékben azon politikai rendszernek, azon alapnak tulajdonította, a melyen ő áll és tévesnek nyilvánította Kossuth Ferencz t. képviselő úr azon nyilatkozatát, hogy

r a haladást a XIX. század szelleme hozta magával. Hozzátehetem