Képviselőházi napló, 1896. II. kötet • 1897. január 11–január 25.

Ülésnapok - 1896-26

110 26. országos iilés 1897. január 16-án, szombaton. ződésünket — akár tetszik, akár nem — mondj'uk ki kötelességünkhöz képest. (Helyeslés a szélső balololdalon) Azonban arról a pártról, a hol ilyen igazán liberális dolgokat tűztek ki a zászlóra, mint: lelkiismereti szabadság, népnek a java, keresztény szellemnek őrei és annak bajnokai, csodálatos, liogy ugyanakkor általában a liberalizmus ellen olyan nagyon kikel. Ha valakinek nem tetszik az a liberalizmus, a mely ott van (Jobbra mutat.) felírva ezégérűl, azt értem, de mikor valaki ilyeneket hirdet és a valódi liberalizmust akarja érteni alatta, de azt mégis megtámadja, ezt magyarázzák meg t. képviselőtársaim azoknak, a kik csakugyan abban a meggyőződésben vannak, hogy önök a lelkiismereti szabadság bajnokai és a nép javát akarják. Midőn aztán ezt hirdetik s egyúttal nemcsak általánosságban, hanem a részletekben is, mint például Mócsy igen tisztelt képviselőtársam, a ki odáig megy fejtegetéseiben, hogy megtámadja a kormányt azért is, hogy hány írnokot vagy díjnokot nevez ki vagy nem nevez ki, de aztán mégis elfogadja a költségvetést, akkor nem lehet rossz néven venni, ha akad valaki itt közülünk, a ki azt mondja, hogy ez már mégis csak kontradikczió. Nekiállani — például, mint Molnár t. képviselőtársam — és elmondani, nem tudom hány pontban a különböző választási elnököket, hogy minő irtózatos visszaéléseket követtek el a választásoknál, felhozni a számos hibákat, melyeket nem lehet nekünk sem eléggé megróni: ezeket mind e'mondani s azután kimutatni a költségvetésből ennyi meg ennyi hibát és felelőssé tenni a kormányt még azért is. hogy ŐsBudavárában mi történt egyes mulatók részéről; támadni ily erősen és a legnagyobb szélsőségig nekimenni a kormánynak és akkor azt mondani, hogy mi állunk a 67-es alapon, mint a szikla erősen és ennélfogva elfogadjuk a költségvetést: ezt már csak szabad és lehet helytelenítenünk és csodálatosnak találnunk. Erre azt felelik, mit bántja az az urakat, hiszen ez csak látszat, mi a költségvetést elfogadjuk, de csak látszat az, mintha a kormányhoz tartoznánk, vagy ebből a pártból eredtünk vagy sarjadtunk volna, a mint azt Mócsy t. képviselőtársam mondta. Azt mondta ugyan ő — nem tudom, talán Piehler t. képviselőtársamnak — további feleletül: Önök merik azt mondani nekünk? Hiszen látszólag önök is szövetségesei a kormánynak; most látjuk, hogy támadják, de hát titkosan mégis szövetségesei! Erre egyszerűen azt mondhatnám: risum teneatis beati, m- rt ilyen dolgokról hallottunk már eddig is, és bizony legjobb volt fülünk mellett elereszteni mint tökéletes képtelenséget. Azonban van egy része ennek a dolognak, egy oly része, a melyre lehetetlen a megfelelő válaszszal adós maradni; az a része tudniillik, hogy a mi programmunkból vette át annak idején a kormány azon egyszer mégis csak előkerült szabadelvű alkotásokat, a polgári házasságot, a vallásszabadságot, a reezepcziót stb., egy szóval az úgynevezett egyházpolitikai kérdéseket. Hát kérem, a különbséget nem méltóztatik észrevenni, pedig hát: a ki bene distingvit, — hogy én is latin idézettel éljek, minőket onnan gyakran hallhatunk — bene docet. Irányi Dániel itt éveken át sürgette a vallásszabadságot, sürgette, hogy az állam vegye át a házasság terén is jogait és ne hagyja bizonytalanságban az örökösödési kérdéseket és számos más polgári jogviszonyt, melyre nézve óriási konfúziót teremtett e felekezeti házasság. Hirdette éveken át, sajnos, hiába, mert a liberalizmus odaát nem nagyon rokonszenvezett mindezzel. Hanem mikor végre programmjukba felvették, sem én, sem társaim nem tartottuk azt, hogy az ellenzéknek nincs más feladata, mint mindennek ellenmondani, mindent lehetetlenné tenni akarni, tisztán pártérdekből. Ha mi mcgrójjuk, hogy odaát csak a párturalom érdekei irányadók, mi nem eshetünk ugyanebbe a hibába. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Igaz, hogy a pártérdek ellenkezőt követeli; volna, de mi a pártérdeket alárendeltük a h érdekének (Zajos helyeslés a szélső baloldalon.) s ezért mindig joggal mondhattuk s fogjuk mondhatni a jövőben is: A mit rossznak tartunk, igazán rosszaljuk, a mit pedig jónak, azt elfogadjuk, bárki javasolja. (Élénk helyeslés a szélső baloldalon) Ha ez helyes, méltóztassék megnézni a különbséget. Önök évek hosszú során át ott álltak a 67-es alapon, készek voltak megszavazni a kormánynak minden illiberális törvényjavaslatot, a legnagyobb terhet róni a népre, táplálni a militarizmust, eltűrni a kétfejű sast, a sárga-fekete zászlót, mindent, mindent: csak akkor gondolták, hogy ki kell onnan lépni, mikor abba a levegőbe, mely oda mint börtönbe volt bezárva, lesütött a liberalizmus egyetlen sugara s ez egyetlen sugár is elvette a látásukat. (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) Önök akkor elleneztek legjobban, mikor legjobban kellett volna támogatni a kormányt: mi akkor is azok voltunk, a mik mindig, mert e párt gyökerei három századba nyúlnak vissza, mert a nemzet függetlenségéért és önrendelkezési jogáért való küzdelem nem szünetelt és nem is fog megszűnni soha. Ónok az ellenkező irányt támogatták és csak akkor alkottak új pártot, mikor a régi már nem volt önöknek elég reakczionárius. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Ez a különbség! Ezt magyarázzák meg azoknak, kik-