Képviselőházi napló, 1896. II. kötet • 1897. január 11–január 25.

Ülésnapok - 1896-25

I 00 a5

» országos ülés 1897. január l&-én, pénteken. végrehajtások száma mindinkább apadóban van. Ezeket a dolgokat én nem azon szerelmes szemekkel nézem, a melyekkel dr. Arányi képviselőtársam, különösen a szeszadónak oly rettentő felemelkedését valami nagyon örvendetesnek nem találom, (Helyeslés a baloldal hátsó padjain) mert tudjuk, hogy nem az ipari czélokra is használható denaturált szesz adója rúgtatta fel háromszorosra a szesz jövedelmét, hanem a pálinkának a polgárok által itt Budapesten is valami 1100 pálinkabódéban való fogyasztása. Ez pedig, uraim, sok minden bajnak, az erkölcsi és testi elsatnyúlásnak tüneteivel együtt jár. (Igaz! Úgy van! a baloldal hátsó padjain.) Azért én ezen emelkedésnek nem tudok örülni. (Helyeslés a baloldal hátsó padjain.) A mi azt illeti, hogy a biztosítási összegek szaporodnak és rohamosan emelkednek, én abban nem látom az ország vagyonosodásának jelét. Más szemekkel nézem én azt. A kik az ő jövőjüket biztosítva látják, azok nem mennek sem a New-Yorkhoz, sem más társulathoz magukat biztosítani. (Felkiáltások a szélső baloldalon: De bizony mennek!) Ha mennek, rosszul teszik. Mindjárt megmondom, miért. Nem tudom, hogy a New-York biztosító társulatnak a tőkéje hány száz millióra növekedett; száz milliókra növekedett bizonyosan, mert Amerikában csak ily összegekről beszélnek. De azt tudom, hogy azon óriási összegek és milliók, melyeket a részvényesek az évek folyamán zsebre vágnak és melyeket a vezérigazgató urak, vezérügynökök és vigéczek (Derültség.) szintén zsebre vágnak: mind a biztosító felek rovására mennek, A ki tehát életét biztosítja, az rettenetes rossz gazdálkodást visz véghez a saját érdeke szempontjából. Betett pénzének legalább is kamatait elvesztette tisztán; (Zaj.) ha beteszi a takarékpénztárba, többet kap. És én ebből a körülményből, hogy ily módon véletlen eshetőségekre oly sokan és sokan iparkodtak maguknak és családjuknak exisztencziáját ily drágán biztosítani, azt következtetem, hogy az országban évről-évre szaporodnak azok, a kiknek a jövőjük nincs biztosítva; (Helyeslés balfelöl.) már pedig ez az elszegényedés jele és nem a gazdagodásé. (Igás! Úgy van! bal felől.) A mi pedig azt illeti, hogy az adóvégrehajtások apadnak, méltóztassanak e ház idősebb tagjai visszaemlékezni a_rra, hogy volt idő a 60-as években, midőn a kunyhóktól fel a palotákig mindenki hazafiaá erénynek tartotta nem fizetni adót. Akkor a közönség, különösen annak értelmetlenebb, tudatlanabb eleme azt gondolta, hogy adót nem fizetni, később is csak úgy hazafias érdem, mint volt előbb; megszokta tehát a magyar nép nem fizetni az adót, míg csak nem szorítják, úgy okoskodván, hogy hiszen ha akkor az volt a jelszó, hogy »ne fizessünk és ez helyes volt, ezután ha nem fizetünk, az is helyes lesz. (Derültség) Tapasztalván azonban ; a nép, hogy nemcsak a német fináncz, de a magyar fináncz is megveszi az adót, (Derültség.) a saját kárán megtanulta, hogy bármi keservesen essék is, de azért jó lesz az adót megfizetni, mielőtt a vánkosait felírják és elliczitálják. Én tehát ebben látom az okát annak, hogy a végrehajtások száma mindinkább fogy, nem pedig abban, mintha a nép adózó képessége folyton emelkednék. (Úgy van! Úgy van! balfelől.) Igen tisztelt képviselőház! En nemcsak hallgattam, hanem el is olvastam Arányi igen tisztelt képviselőtársam beszédét. (Egy hang szélső bálfelöl: El is olvasta? Ez sok!) Elolvastam, és találtam olyan adatokat is, a melyekből bizonyíthatom, — és kíváncsi vagyok, hogy bárki hogyan fogja ezt megczáfolni, — hogy igenis hazánk a panperizmus útján halad, még pedig rohamosan. Ö ugyanis felhozta az ország kies bevitelére vonatkozó statisztikai adatokat is, és azt mondja, hogy 1885-ben a kivitel 398 millió, a bevitel 455 millió volt, tehát mérlegünk 57 millióval kedvezőtlenebb ; tíz év múlva pedig kivitelünk 504 millió, bevitelünk 543 millió volt, tehát 39 millióval ismét kedvezőtlenebb. De mondjuk: kerekszámban 40 millióval a külfölddel szemben mi hátrányban voltunk és vagyunk. (Igaz! Igaz! balfelől.) De ez még nem minden. 0 felhozta, hogy az ország adósságai, a kölcsönökből épített vasutak kamatbiztosítása után 142 millió forintot fizetünk évenként. Tegnap is volt itt arról szó, hogy ezen óriási összegnek nagyobb része, legalább 100 millió forint nem marad az országban, hanem kivándorol a külföldre, a külföldi kötvénybirtokosok kezébe. Már most e czímen kimegy 100 millió forint, a ki- és beviteli különbözet czímén 40 millió forint; a magánbirtokosok birtokát terhelő legalább 1000 millió forint kamatai, a mi szintén nagy részben külföldi tőke, évenként 20—30 millió forint, tehát Magyarország évenként 160—170 millió forintot fizet a külföldnek ; ennyivel tehát mi évről-évre szegényebbek leszünk. (Úgy van! Úgy van! a bal-és szélső baloldalon.) Igen tisztelt ház! Ezek az adatok, számok, melyeket alig hiszem, hogy meg lehessen czáfolni, bizonyítják, hogy az ország lakossága a paaperizmu^ útján halad. De felhozok még egy szintén csalhatatlan bizonyítékot. A múlt évben — nem tudom már mikor, de az nem határoz Semmit — történt, hogy a t. belügyminiszternek felpanaszolták, hogy az ország választói igen-igen fogynak, és