Képviselőházi napló, 1896. I. kötet • 1896. november 25–deczember 22.

Ülésnapok - 1896-11

11. országos Illés 1896. deczember 11-én, pénteken. 87 a szélső baloldalon.) Kérdem, hogyan méltóztatott ezt érteni *? Pulszky Ágost előadó: Szabott időben kell róluk nyilatkozni! Eötvös Károly : Hát én is azt gondolom, t. ház, merte szavakat szóról szóra használta a t. képviselő úr, ebeket felírtam, azt értette a t. képviselő úr, hogy a külügyek kérdésének tárgyalása, minthogy ezen kérdések gyakran igen kényesek, bir a formalizmus látszatával; tehát a külügy — szerinte — még nem is formalizmus, hanem annak is csak a látszata. Hát, t. ház, én azt hiszem és azt kell hinnie mindenkinek, a ki a nemzeti közérzületnek igazi megbízottja, azt hiszem, hogy alkalmasabb idő a külügyminiszterekről nyilatkozni, mint egy országgyűlés megnyitása, nincs. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) És azt tartom, hogy az már csakugyan alkalmas idő, mikor a király az országy üléssel közvetlenül beszél; (Úgy van! Úgy van! a szélső baloldalon.) az pedig egyáltalában nem alkalmas idő, hogy a delegáczióknál történik a külügyekről nyilatkozás. (Úgy van! Úgy van! a tsélső baloldalon.) 1868 óta — megjegyzem, az alkotmányos szokásra a t. bizottsági előadó úr nagyon szokott és szeret nyilatkozni, a nyugoti államokban, pedig a valódi alkotmányosság és valódi parlamentarizmus a történelmi fejlődéstől elválaszthatatlan, ennek pedig meg vannak a maga törvényei, követelményei — 1868-tól kezdve, mutasson a t. bizottsági előadó úr egyetlen egy országyfílési királyi megnyitót, a melyből a külügyekről értesítés hiányzik. És mikor kezdték meg, vagy kezdik meg ezt a külügyekről való hallgatás szokását, ezt a vétkes szokást, ezt a nemzet ellen való egyenes vétséget? Mikor? Akkor, mikor a t. bizottsági előadó úr hivalkodik azzal, hogy a nemzet ily óriási többségben részesítette őket. Majd erre különben később terjeszkedem ki bővebben. Hát miért nem tartotta szükségesnek a bizottsági előadó úr indokolni, hogy miért maradt ki a nemzetnek a külügyekről való értesítése a királyi megnyitóból ? A nemzetnek jogában áll, önmaga iránti kötelességében áll a külügyek vezetését ellenőrizni. Azok vezetése pedig nem őrizhető ellen akkor, ha azokról nem is értesíttetik illetékesen maga a nemzet. Mi az, ha a király hallgat a külügyekről a nemzet előtt? Ez azt teszi, hogy a kormány feljogosítva érzi magát, a kormány elég hatalommal hiszi magát felruházva arra, hogy a külügyeket a nemzetnek még csak értesítése nélkül is egyedül a királylyal végezze. No már t. bizottsági előadó úr, a külügyek vezetéséhez is kell egy kis bölcseség, és higyje meg nekem azt, hogy a királyban ós a kormányban az a bölcseség nincs meg akkora mértékben, mintha az ő bölcseségükhöz a nemzet közérzülete "és a nemzet höiesesége is járul. (Úgy van! Úgy van! a szélső baloldalon.) És ha. a külügyek vezetését, a külügyek vezetésének ellenőrzését a nemzet kezéből, a nemzet országgyűlési képviseletének kezéből sikerülne kivenni, mi lenne ennek a következése? Mert hiszen sikerülni nem fog, arra majd ügyelünk mi is. De ha sikerülne, ha az a tapogatózó kísértet végre komoly dologgá válnék, mely most megkezdetett, mi lenne annak következése ? A következése lenne az, hogy Magyarország hosszú, sok százados, sőt ezeréves alkotmányos életének megrontásával a külügyek ellenőrzésétől a nemzet képviselete kiszoríttatván, a külügyek intézése a fejedelmi önkényuralom körébe tereltetnék vissza s akkor minden balsiker esetén úgy a nemzet előtt, mint a világ előtt a korona felelősségre vonása lenne az egyedüli expediens, a melyhez egy nemzet folyamodik. (Úgy van! Ugy van! balfelől és a szélső baloldalon.) Miért kísérti meg a többség akarva vagy nem akarva, tudva vagy nem tudva a bekövetkezhető eseményeket, miért kísérti meg az ország alkotmányát és nemzeti képviseletének jogát így félrevezetni, így megrontani, részben meghiúsítani és megsemmisíteni ? Azt mondja a t. miniszterelnök úr, hogy nem szándékosan maradt ki a külügyekről való értesítés a királyi megnyitóból, hanem kimaradt azért, mert nem volt neki tárgya. T. képviselőház ! Én nem ismerek olyan korszakot Európa történetében, a hol néhány hónap alatt minden nemzet, minden állam aludt volna mélységes mély, téli álomban. Ez a korszak, a mely szeptember-októbertől kezdve máig lefolyt, egyáltalában nem tétlen aluvásban telt el. (Úgy van! Úgy van! balfelől.) De még ha, a mit meg nem engedek, mert hiszen a külállamok életében nyilvánvaló igen fontos események, azok között igen aggasztó események is történtek, még ha úgy volna is, hogy Európa összes államai aludtak volna ezen idő alatt, még akkor sem szabad a külügyekről hallgatni egy királyi megnyitóban ; annyit legalább is kell mondani, hogy a békének biztosítékai iránt, a müveit államok belső ég külső nyugalmának — mi reánk is visszahat —biztosítékai iránt a korona nyilatkozatával legyünk megnyugtatva. Még akkor sem szabad a nemzetet kitenni annak, hogy az az alapos gyanú támadjon benne, hogy neki nemzeti képviselete által gyakorlandó külügyi alkotmányos jogai esetleg csorbíttatnak. (Úgy van! Úgy van! balfelől.) A bizottsági előadó úr erről bölcsen hallgat, de hallgatott egy más dologról is. Abban a királyi megnyitóban Magyarország valamiféle állam egyrészének mondatik; ismételve a monarchia egyik részének mondatik, Hát bocsánatot kérek, ez a szó: a monarchia egyrésze, vagy egyik része, vagy két részének egyike (Derültség.)