Képviselőházi napló, 1896. I. kötet • 1896. november 25–deczember 22.
Ülésnapok - 1896-10
74 10. országos Illés 1898. deczemner 10-én, csütörtökön. engedni, ha a hazafias felbuzdulás hevében talán keményebb szavakkal ítélem el az 1890-ik évig fennállott szerződést, a mely egyrészt a mi vérünket lekötötte, míg másrészt a másik fél magát a szerződési kötelmek alól viszontbiztosítási szerződéssel kivonta. De, t. ház, csak azon szempontból hozom fel ezen tényt, mert a nemzetközi okulás a történelem révén kötelező a nemzetek számára. S azt hiszem, okom van feltenni arról a nemzetről, a mely egyszer a szerződési hűség teréről — bár a történeti múltban — letért, hogy könnyen letérhet a közel jövőben is, ha érdekei így hozzák magukkal. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Már most vizsgáljuk meg kissé behatóbban a kérdést. Nem akarok hosszadalmas lenni, csak arra akarok reflektálni, hogy Hohenlohe birodalmi kanczellár nemcsak azt mondta a német birodalmi gyűlésen, hogy ők barátságos viszonyukat fentaríják Ausztriával, és a szerződéseket híven betöltik, hanem mondott mást is. Először kijelentette, hogy ők a maguk számára titoknak tekintik azon tárgyalásokat és szerződéseket, és azt a titkot velünk szemben megőrzik. De mint a múltkor felolvastam, ugyanazt a titkot Oroszországgal szemben nagyon is közlékenyen árulták el kétízben is, a mennyiben a hármas szövetségi aktát 1878-ban, mikor az csak tervezet volt, Bismarck közölte Suvalov gróffal, a szerződés megkötése után pedig bizalmasan közölték II. Sándor czárral. Már pedig, ha ez aktát akár bizalmasan, akár nem, közölni lehetett a czárral, kinek számára lehetett az titok a világon ? Csak a népek számára. Már most, szemben azzal a ténynyel, hogy konstatálva van — így fogom fel a miniszterelnök úr válaszát — hogy 1890-ig ily szerződés tényleg fennállt, mit mond Hohenlohe kanczellár? Azt, hogy az Orosz- és Németország közötti politikai viszonyban változás nem történt, s hogy teljesen alaptalan az az állítás, mintha német részről angol befolyásnak engedtek volna tért. Ha a dodonai és pythiaszeríí, jóslatszerű mondásoknak külügyi kérdésekben igaza van, s ha igaz az, a mit Hohenlohe kanczellár 1896-ban mond, hogy tudniillik Németország és Oroszország politikai viszonyában 1890-nel szemben nem állt be változás, ebből józanul azt kell következtetni, hogy az a viszony Német- és Oroszország között ma is fennáll. (Zaj és helyeslés a szélső baloldalon.) A ki az ellenkezőt állítja, annak követelnie kell azt a szerződést is, a mely köztünk fennállott. Tudjuk, hogy a diplomácziában a bizalmas közléseknek számtalan fázisa van: van a fejedelmekkel szemben, a külügyminiszterekkel szemben bizalmas közlés s csak azután jön a hivatalos notifikaczió. Nem tudom, de fel kell tennem apostoli királyunk bölcseségéről, népeiért aggódó atyai szeretetéről, hogy elrendelte külügyminiszterünknek, hogy magának teljes erejű biztosítékot szerezzen, hogy jövőben ily kétes értékű szerződéseknek kitéve ne legyünk; felteszem, hogy az így van. De ha így van, miért nem nyugtatják meg ez iránt a nemzetet, midőn kétségtelen, hogy teljesen jogosult az a feltevés, hogy Német- és Oroszország között ma is fennáll az a viszony, mely fennállt 1890-ig? Teljesen közönbös, mennyivel dupirozza ezzel Oroszország Francziaországot, de nem közömbös, hogy ez a szerződés, melyre egész jövőnk alapítva van, ki fogja-e állani azt a próbát, melyet ily nemzetközi szerződéseknek ki kell állaniok ? (Helyeslés a szélső baloldalon.) Midőn ez irányban semminemű tájékoztató megnyugvást nem kaptam, a válasz e részét tudomásul nem is vehetem. Még csak egyet. Bármit mondjanak is a »Hamburger Nachrichtent leleplezései: a hármasszövetségen, melyet pedig pánczélos hajónak tartottunk, a bizalmatlanság léket ütött. Közönbös dolog, t. ház, hogy a tömegesen befolyó tengervíz, a melyet bizalmatlanságnak neveznek, kik által szivattyúztatik; közönbös dolog az, hogy e bizalmatlanság vizében mennyi a sótartalom, és mennyi nem az, mert snnyi bizonyos, hogy az édes víz is elsälyeszti a hajót. Mindenek felett pedig megnyertük azt a tapasztalatot és azt az egyedül jogos konzekvencziát, ä melyet ebből le akarok vonni: hogy a népek törvényhozásai jegyezzék meg maguknak, hogy a jövőben nem a fejedelmi szó és nem a fejedelmi titkos konventikulumban adott szövetség, hanem a népek és nemzetek törvényszerű szerződése az, a mely egyedül képes megnyugtatást adni arra, hogy a népeknek a veszély kétes pillanatában egymásra becsületesen és bizton számolniok lehessen. (Élénk helyeslés, tetszés és éljenzés a bal- és szélső baloldalon.) Én a magam részéről örömmel fogok oly szövetséget üdvözölni, a melynek ily bizalmi alapja van, de sohasem fogok támogatni egy oly szövetségest, a ki egyszer alkalmat és okot szolgáltatott arra, hogy joggal bizalmatlan lehessek irányában. Ezért én a magam részéről a választ tudomásul nem veszem. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Elnök: Következik a szavazás. Ha jól értettem, a szavazásnál a képviselő úr a feleletet ketté kívánja osztani. Polónyi Géza: Mindegy, az eredményt úgy is tudjuk! (Derültség.) Elnök: Felteszem a kérdést. Tudomásul veszi-e a ház a miniszterelnök úr feleletét, igen vagy nem ? (Igen! Nem!) A kik tudomásul veszik, szíveskedjenek feláílani. (Megtörténik.) A ház tudomásul vette.
