Képviselőházi napló, 1896. I. kötet • 1896. november 25–deczember 22.

Ülésnapok - 1896-10

62 10- országos ülés 1896. de dos jellege megszűnt •— akkor ezen az anomálián mindenesetre segíteni kell. Utalok csak magára a legfelsőbb trónbeszédre, melyben ez a körülmény szintén meg van említve, tehát ő Felsége maga elérkezettnek hiszi az időt, hogy a kormány hasson oda, hogy ez az abnormis állapot megszüntettessék és a katonai igazságszolgáltatás gyökeres reformnak vettessék alá. Hiszen, t. ház, már 16 esztendeje annak, hogy ez a reform Oroszországban is keresztülvitetett. Tehát mi hátrább vagyunk a félbarbárnak, ázsiainak nevezett Oroszországnál. Közelebbről történt egy sajnos eset, melylyel az összes sajtó foglalkozott, mely szorosan összevág a katonai igazságszolgáltatás kérdésével. A bratkoviczei huszárok ügyét értem. Olvastuk, nem tudom mennyire hiteles, mert csak hirlapilag értesülhettünk, hogy egy Diószeghy nevíí őrmester a legnagyobb vandaiismussal és kegyetlenséggel bánt folyton alárendeltjeivel, a kik elvégre elkeseredésükben és mert semmi panaszra nem bocsáttattak, nem tehettek egyebet, mint hogy azt az embert összevagdalták. Tudom, hogy nagy vétket követtek el ez által a katonai fegyelem ellen, de a végső kétségbeesés kényszerítette rá a szegény fiatal embereket. Talán 16 volt azoknak a haszároknak száma, kik a hadi törvényszék előtt álltak. Mi történt velük, hitelesen ma sem tudjuk. A hírlapokból olvastam, hogy talán hármat halálra ítéltek, hogy kettőnek meg fognak kegyelmezni és egy lakol csak életével, a többit pedig kit életfogytiglani, kit rövidebb tartamú várfogságra ítéltek. Megvallom, köszönettel venném, ha valahonnan felvilágosítást kapnék arról, hogy hogyan történt, mert épen ezen igazságszolgáltatás és a katonai törvénykezés középkoriassága az oka annak, hogy ily esetek történhetnek, a nélkül, hogy a közvélemény értesülhetne is, hogy mi módén lakoltak az illetők; kegyelem enyhítette-e sorsukat, hány lakolt életével, a többi örök fogságot kapott-e vagy mit? Azt gondolom, hogy nekünk, a kik megszavazzuk — a kik tudniillik megszavazzák — az ujonez-jutalékot, csak illenék és kellene tudnunk, hogy az önök által megszavazott ujonczokat hogyan lődözik főbe, hogyan ítélik örökös várfogságra és a többi. (Igaz! Úgy van! a bal- és szélső baloldalon.) Azonban olyan titokzatos és középkori az eljárás, mely ott divatban van, hogy még ma sem tudhatjuk meg ezeket a dolgokat hitelesen. Ez is elég ok tehát arra, hogy az a középkorias katonai törvényszék, velenczei tizek tanácsa ítélete alá, én legalább és a velem egy elven levők egy ujonczot sem fogunk megszavazni. Mi a közös hadsereget illetőleg tehát ezen három okból megtagadjuk a kontingens megszavazását. A honvédségre nézve azonban, mint emlíember 10-én, csütörtökön. tettem felszólalásom elején, másként gondolkozom. Ez egy nemzeti intézmény, magyar szolgálati nyelvvel, magyar vezényszóval, és a mi még e mellett igen lényeges: a magyar királyi honvédség esküt tesz az alkotmányra, a törvényekre is, a mire a közös hadsereg még máig sem tesz esküt sokoldalú sürgetések daczára, tehát amaz alkotmányos fegyveres testület magyar jelleggel. A honvédség irányában erről az oldalról mi mindig rokonszenvvel viseltettünk, sőt nem elégedtünk meg annak mai fejlettségével —noha harczkészség tekintetében meg kell adni, hogy örvendetesen halad — hanem óhajtottuk azt, mint számtalanszori felszólalásunk igazolja, egy kis hadsereggé kiegészíteni, nevezetesen önálló tüzérséggel ellátni. (Ügy van! a szélső baloldalon. Egy hang a szélsőbalon: Nem engedi a hagyomány !) Legutóbb a hírlapokban olyan felszólalás történt, hogy a honvédelmi miniszter úr csakugyan szándékozik elvégre a honvédséget tüzérséggel ellátni, és már az idei költségerőirányzatban vagy külön beterjesztésben ennek az új országgyűlésnek — mert a hírlapok a régi országgyűlés utolsó hónapjaiban beszéltek erről — lesz alkalma meggyőződni arról, hogy a kezdő lépések már megtétettek. Azonban az a hír elhangzott, és én eddig még a beadott aktákban nyomát sem találom a honvédtüzérség szervezése és életbeléptetése csak kezdeményezésének sem. Pedig részünkről örömmel üdvözölnők, mert az a kisegítő mód, a mi most van alkalmazásban, hogy például a komáromi meg a temesvári tíízérezredek bizonyos osztályai, gyakorlatok alkalmával odavezényeltettek a honvédséghez, még ez nem jelent önálló honvédtüzérséget. Mi a honvédségnél önálló vezérkart, önálló tüzérséget és műszaki csapatokat óhajtanánk. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Csakis így lenne ezzel elérve az, a mit óhajtunk, hogy ezen, az alkotmányra és törvényekre magát esküvel kötelező nemzeti intézményben egy majdan, reméljük minél előbb felállítandó önálló magyar hadsereg magvát láthassuk. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Minthogy pedig mi ezen reményünkről nem teszünk le, azért igenis a magam és elvtársaim nevében van szerencsém kijelenteni, hogy a honvédség részére kivánt ujonczokat megszavazzuk. Még két jelentésről is szólt a t. előadó íiv, a melyek közöttünk itt kiosztattak és együtt tárgyaltatnak a szóban forgó törvényjavaslattal. Az egyik az egyéves, illetőleg a második évet is tényleges szolgálatban töltő közös hadseregbeli és honvédségi önkéntesekről szól és azoknak vizsgaletételi eredményéről. A számadatokat már előadta az előadó úr, a véderő-bizottságban is tárgyaltuk, és általában csak az konstatál-