Képviselőházi napló, 1896. I. kötet • 1896. november 25–deczember 22.

Ülésnapok - 1896-8

48 8. országos ülés 1896. deezember 5-én, hétfőn. Lázár Árpád jegyző: Makfalvay Géza! Makfalvay Géza: T. ház! Mióta Magyarország alkotmánya helyreállíttatott, mindig az volt a gyakorlat, ho<>y az újra megalakult képviselőház első sorban a legmagasabb trónbeszédre adandó válaszfeliratot tárgyalta. Nagyon meglepett tehát bennünket, hogy a kormány eltért az eddigi szokástól és első sorban az indemnityjavaslatot tárgyaltatja. Elismerem, hogy lehetnek olyan fontos körülmények, a melyek szükségessé teszik a válaszfelirat tárgyalásának elodázását, de nézetem szerint ilyen fontos körülmények most nem forognak fenn. Mert hiszen a karácsonyi szünetig körülbelül három hét áll a t. ház rendelkezésére, mely idő alatt úgy a felirati javaslat feletti, mint az indemnity felefti tárgyalást is elvégezheti, (Halljuk! Bálijuk!) és hogy ha ez az idő nem találtatnék elég hosszúnak arra, hogy mindkét tárgyalást befejezve, meg lehetett volna szakítani a felirati javaslat feletti tárgyalást és közben az indemnitást lehetett volna tárgyalni. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Mondom tehát, hogy semmiféle különös ok fenn nem forog arra, fiogy a kormány az eddigi gyakorlatoktól eltért, a melytől eltérni — csekély nézetem szerint — már az ildomosság sem engedte volna meg. (Igás! Úgy van! a szélső baloldalon.) Ép ezért ezt az eltérést észrevétel nélkül nem hagyhattam. (Helyeslés a szélső baloldalon.) A mi az indemnitást illeti, nagyon jól tudjuk, t. ház, hogy a kormánynak a felhatalmazásra szüksége van, hogy az ügyeket tovább vezethesse. Minthogy azonban a felhatalmazásnak első kelléke a bizalom, ez a kormány pedig ennek a pártnak, a melyhez tartozni szerencsém van, bizalmát már a múltban folytatott politikája és kormányzata által sem nyerte meg; de ha valamikor rászolgált a bizalmatlanságra, a legnagyobb mértékben rászolgált a legközelebbi választások alatt kifejtett törvénytipró eljárása által: (Igás! Úgy van! a szélsőbaloldalon.) ennélfogva, fentartva magunknak azt, hogy bizalmatlanságunk okait a legközelebbi alkalommal részletesen is kifejthessük, ezúttal csak azon rövid kijelentésre szorítkozom, hogy a nemzeti párt, a melyhez tartozni szerencsém van, ezen törvényjavaslatot nem szavazza meg. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Lázár Árpád jegyző: Szalay Károly! Szalay Károly: T. ház! Madarász József: No hát senki sincs védelmére? Szalay Károly: Midőn foglalkoznunk kell . . . (Zaj. Egy hang jobbfelöl: Melyik párt nevében beszél?) Majd meg tetszik tudni elég korán. , . . Midőn foglalkoznunk kell állami életünknek már nem épen szokatlan kórtüneteivel, midőn foglalkoznunk kell azon javaslattal, a melyben a kormány felhatalmazást kér arra, hogy a jövő év első harmadában az ország jövedelmeit beszedhesse és a kiadásokat megtehesse, költségvetési törvény nélkül, nem szándékozom hosszabb fejtegetésekbe bocsátkozni, csak rövid vonásokban óhajtom jelezni azon álláspontot, melyet elvbarátaim s magam elfoglalunk. Kerülni fogom azt is, nehogy azon szemrehányásnak tegyem ki magamat, hogy »keztyűtlen kézzel* beszélek, kerülni fogom annál is inkább, mert meg vagyok győződve s úgy tartom, hogy azon személyhalmazhoz, melyet a kormány az utóbbi, különösen pedig a legutóbbi időben felhalmozott, még keztyfís kézzel is averzió nélkül nyúlni nem lehet. Mi, t. ház, ezt a törvényjavaslatot meg nem szavazzuk, visszautasítjuk s egyáltalában nem nyújtunk eszközöket hatalmának további terjesztésére, életének terjesztésére egy oly kormánynak, a mely az 1867 : XII. törvényczikk alapján áll. Ezen elhatározásunkban legkevésbbé téveszthet meg a t. előadó úr által felhozott azon körülmény, hogy a kormány kényszerhelyzetbe jutott. Nem azért, mert nem tartjuk magunkat hivatottaknak arra, hogy a kormányt kényszerhelyzetéből kisegítsük, még az esetben sem, ha ezen kényszerhelyzetbe rajta kivül fekvő okokból jutott. (Úgy van! a szélső baloldalon.) Annál kevésbbé tartjuk hivatásunknak segítségére menni akkor, midőn a kényszerhelyzetet önmaga okozta magának. A kormány ezt vagy öntudatosan, vagy öntudatlanul tette. Ha öntudatosan tette, rút játékot űzött a parlament tekintélyével; ha öntudatlanul tette, akkor azt árulta el, hogy a kormányzat technikájának még gyenge fogalmával sem birt, mert tudnia kellett, hogy a ház feloszlatásával az új költségvetési törvény tárgyalása lehetetlenné fog válni. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) Minden országban, hol az igazi közvélemény kifejezésre juthat, ez a kormány már csak a múlté volna. Mégis mit láttunk? Láttuk azt, hogy a választásokon ez a kormány oly többségre tett szert, a mely többséggel húsz év óta ebben az országban kormány nem rendelkezett. De van-e ezen mit csodálkozni? Korrumpálni, erkölcsében megrontani a népet, a jövőbe vetett bizalmat elvenni, kiéheztetni, hogy az odadobott csalétket mohón ragadja meg, megrohanni a hivatalos hatalom minden eszközével, és midőn mindez még nem elégséges, akkor nyilt erőszakkal támadni meg: no hát ez nem új dolog, ez mindenkor a jelenlegihez hasonló eredményhez vezetett esetről-esetre. Ezt nem is a miniszterelnök úr találta ki, a miniszterelnök úr csak alkalmazta, jobban mondva csak mások alkalmaz-