Képviselőházi napló, 1896. I. kötet • 1896. november 25–deczember 22.

Ülésnapok - 1896-18

18. országos ülés 1896. deczember IÍMIL, szombaton. 253 barátaim, de a t. ellenzéknek más jelöltjei is tapasztalhatták, hogy a pénzintézetek csaknem mindenütt a kormány jelöltjeinek szolgálatában állottak és fenyegették a szavazókat, hogy ha nem a kormánypárti jelöltre szavaznak, fel fogják a kölesönt mondani. Erre nézve Írásbeli bizonyítékok is vannak kezeink között. De azt gondolhatjuk a választás megtörténte után, hogy ez csak puszta fenyegetés maradt. Nem! Az ellenzéki kerületekből, különösen a néppártiakból érkező panaszok folytán tudjuk, hogy tényleg felmondják a kölesönöket és februárra már akárhány liezitáczió van kitűzve. Az ilyen eljárás nemcsak embertelen, de hazafiatlan is. (Helyeslés a baloldalon.) Hiszen a magyar népnek már ezrei vándoroltak ki e hazából, mert e Kánaán földjén nem tudnak megélni. Lehet, hogy most azok közül, a kiknek kölcsönei felmondattak, ismét százan és százan fogják a vándorbotot kezükbe venni. Én tehát, ismerve azon viszonyt, a melyben a mélyen tisztelt kormány és a budapesti nagy pénzintézetek vannak, — bár nem akarok arra hivatkozni, hogy midőn a nagy bankok szükségben vannak, az ország pénzéből, tehát a Szegény nép adójából is, a pénztári feleslegekből milliókkal segíti ki őket a kormány, — azt hiszem, hogy az igen tisztelt miniszterelnök úr meg fogja súgni ezen nagy pénzintézetek vezetőinek: Halljátok, az mégsem járja, hogy azon takarékpénztárak, a melyek a ti segélyetekre vannak szorulva, mert veletek visszleszámítási viszonyban vannak, most a nép ezreit koldusbotra juttatják a kölcsön felmondásával. Tehát arra kérem a t. miniszterelnök urat és feltételezem, hogy mint jő hazafi, nem kívánja ezer és ezer, vele ugyan ellentétes politikai állásponton levő, de azért jó magyar, szegény ember romlását, meg fogja súgni a nagy pénzintézeteknek, hogy intsék kíméletre a szegény nép iránt a vidéki takarékpénztárakat. Nem akarom ezzel azt mondani, hogy a takarékpénztárak egyáltalában elnézők legyenek, mert lehetnek oly adósaik, a kiknél a prolongáezió veszélylyel járna a takarékpénztárra nézve. Ezzel a vörös plakáttal végeztem volna. Azonban bátorkodom egy másik vöröset bemutatni. Ennek, kérem, csak a táblája vörös, de a betűje fekete, olyan sötét értelemmel irták meg az illetők. Ez igen érdekes. A választások után jelent meg egyik kerületben, a hol a kormánypárt és néppárt között pótválasztásra került a sor deczember 12-én. Ez a czíme: Szózat a dunapataji választókerület minden értelmes, fő képen protestáns választóihoz. Én nem akarom a t. ház figyelmét azzal fárasztani, hogy abból valami sokat olvassak fel, csak röviden jelzem tartalmát. Ebben a füzetben ama kerület protestáns lelkészei, reformátusok és evangélikusok, számszerint nyolczan, nyilatkoznak és felsorolják a külföldön meg hazánkban a múlt századokban előfordult, a protestánsok ellenében állítólag a sötét katholikus papi uralom által intézett atroczitásokat és aztán azt mondják, hogy ezt a sötét papi uralmat akarja a néppárt visszaállítani, (Úgy van! jobbfelől.) ebből tehát következik az, hogy igaz protestáns ember nem szavazhat a néppártra, hanem elveinek felfüggesztésével, inkább szavazzon a szabadelvű pártra. Nehogy azt méltóztassék hinni, mint hogy ha talán nem úgy állna a dolog, a mint mondom, pár sort mégis fölolvasok. (Zaj a jobboldalon. Felkiáltások: ElMszszük ! Olvassa:) »A dunapataji választókerületben még most sem nyert befejezést a választás. A kedélyek hullámzása, a pártok küzdelme egyre tart. Ily körülmények között, midőn sajnosán látjuk, hogy a politikai harczok mindinkább izgatják a kedélyeket, engedjétek meg nekünk, választópolgárok, hogy mi mint lelkészek, gyülekezetek őrállói, a lelkiekben gondozóitok, szószékeinken kívül is felemeljük szavunkat és figyelmeztető, intő tanácsot adjunk nektek«. Azután ezek a jó tanácsok, kérem, ilyenformák: »Bevalljuk előttetek, protestáns választók, őszintén, hogy a milyen áldásos volt a kereszténység a nép erkölcseinek szelídítésére, a nemzetek művelődésének kifejlődésére és így tovább . . . , . annyira megrendíti a római katholikus klérus papi hatalma, a melyért most a néppárt fanatizmusa küzd.« Azután ilyenforma szelíd kitételek is vannak: »Megakad kezünkben a toll, szorul a szivünk, midőn e fájó emlékezetet felújítjuk lelketekben, — t. i. az állítólagos kegyetlenségeket, — de felújítjuk, mert tudnotok kell és emlékezetetekbe kell vésnetek, thogy a papi hatalom, melyet most a néppárt támogatni van hivatva, (Igás ! Úgy van! jobbfelől.) eszköz azok kezében, a kik mindabban bűnösök, a miket most nektek elébetek tárunk«, tudniillik az atroczitásokat s azután lehozzák, hogy egy protestáns ember sem szavazhat a néppártra. (Igaz! Úgy van! jobbfelől.) Rakovszky István: Ez a felekezetieskedés. MÓCSy Antal: Igen tisztelt ház! Ennek az igen békés szellemű szózatnak mi lett az eredménye? Az, hogy azok mindig függetlenségi érzelmű protestáns polgárok, a kik majdnem felét teszik a dunapataji választókerületben a választóknak, azok, talán kivétel nélkül mind, elveiknek fentartásával, meg jó pénzért, rászavaztak a szabadelvű pártra. Polónyi Géza: Azelőtt meg a néppártiak nem szavaztak! (Felkiáltások: Eláll!) MÓCsy Antal: Hát minek álljak el? (Derültség.) T. ház ! Ezen szózatnak a fontosságát,