Képviselőházi napló, 1896. I. kötet • 1896. november 25–deczember 22.

Ülésnapok - 1896-17

17. országos ítltís 1898. deczember 18-áu, pénteken. 217 vonatkozólag minden nap, mint súlyos betegről, olvassuk a bulletineket, hogy most a gouvernenrrel tanácskozik a miniszter, majd a gouverneur a miniszterrel. És mikor ilyen nehezen folynak a tanácskozmányok, a helyett, hogy a magyar kormány, a magyar állam és a magyar társadalom ellenállását szervezni igyekszik, — és most érek a demonstráczió pontjához, — nemcsak az ellenzéket megsemmisíteni, a mely numerát, hanem az ellenzéki vezéreket is, kik ponderant. (Úgy van! a szélső baloldalon.) Tehát nemcsak az érdek, nemcsak az ő akcziójínak a győzelmét igyekszik biztosítani, a számoknak túlsúlyával, hanem igyekszik elzárni a közvéleményt és a nemzeti társadalmat az érveknek azon meggyőző erejétől, a melylyeí bizonyára az ellenzéki vezérek felébresztik és fellelkesítik a nemzeti tudatot és a nemzeti közérzületet. {Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) Ebben rejlik tehát ezen választás dülőpontja; pénzzel, hatalmi túlkapásokkal, hatalmi erőszakkal, a mit Magyarország miniszterelnöke beismert, nemcsak az ellenzéket semmisítették meg, nemcsak az ellenzéket szorították ki a törvényhozásból, hanem nekimentek az élőszónak, nekimentek az érvek súlyának is, a melyekkel esetleg fel lehetne ébreszteni a nemzeti társadalmat. (Úgy van! a szélső haloldalon.) Pedig ez nem volt mindig így. Én hivatkozom az egyházpolitikai küzdelmek idejére, mikor az egyházpolitikai törvényjavaslatokat keresztül kellett vinni, akkor is osztrák befolyás állott evvel szemben, ha nem is legális, de illegális befolyás. Mikor keresztül kellett vinni egy nagy törvényhozás alkotásait, hogyan értette azt a tisztelt kormánypárt és kormány, hogy kell ébren tartani a közvéleményt! Igaz, hogy annak a szónak is, a melyre vonatkozólag a miniszterelnök úr oly nagy horrort tanúsít, Piátóval tartva 2000 év előtt. Igaz, hogy akkor a mi államférfiaink szavainak is nagyobb súlya volt és nagyon is nem volt igaza abban, hogy azok, a kik az élő szónak és az érveknek képviselői, hogy azoknak ne jutna szerepe a közügyek intézésében, mert a mi meggyőzés, lefegyverzés és ütközés történt a harcz mezején, mind az élő szó hatalmával történt a parlamentben és azon kivíil is. És, t. ház, azt látjuk, hogy ime Magyarország rendelkezik sokkal inkább, mint Ausztria a közigazgatásnak, az állami, politikai életnek oly góczpontjaival, a hol nagyon helyesen, igazságosan és jól elő lehet készíteni a közvéleményt: ezek a vármegyék termői. Nem tudom, a válaszfeliratban vagy a trónbeszédben, de inkább azt hiszem, a válaszfelirati javaslatban foglaltatik, hogy ime igyekezni kell fentartani a vármegyéket, mint a politikai életnek úgyszólván küzdőtereit és a különböző érvek összemérő KÉPVH. NAPLÓ. 1896—1901. I. KÖTET. helyeit, mert Magyarországon közérdek iránt érdeklődés és közélet csak úgy keletkezhetik, ha abban a vármegyék is résztvesznek. És a t. akkori kormány ezt nagyon jól fel tudta fogni, mert méltóztatik emlékezni, hiszen felérkeztek ide az egyházpolitika érdekében a vármegyék nyilatkozatai és egy népgyűlésen a miniszterelnök úr által annyira perhorreszkált élő szóval hogy szálltak síkra az akkori törvényhozási akczió mellett. És mit látunk most? Seukisem mozog ebben az országban. Mindenki érzi, hogy egy roppant válságos helyzet előtt állunk, hogy oly legiszlaczionális intézkedések fognak történni, melyek mélyen fogják érinteni Magyarország kereskedelmi, mezőgazdasági és pénzügyi érdekeit, és Magyarország kormánya, mely pedig kell, hogy nemcsak a politikának, hanem bizonyos esetekben a társadalmi irányzatoknak is vezetője legyen, nemcsak tétlenül nézi ezt, hanem valóságos áruló módon igyekszik a nemzeti ellenállásnak még azt a kis mértékét is megsemmisíteni, melylyeí eddig a törvényhozás bírt (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) De midőn a t. miniszterelnök úr azon súlyos beismeréseket tette, t. ház, melyekkel beszédében találkozunk, sem az igazságnak, sem a jognak szolgálatot nem tett és nem hozhatja fel védekezésében indokul azt, a mit beszédében felemlít. Mert az ő egész védelmi módszere két pontban nyilatkozik meg, tudniillik egy indiszkréezióban és egy valótlanságban. Az indiszkréczió az, hogy ő szemben az ő tényeivel, felolvasta egy volt képviselőtársunknak, Ugron Gábornak levelét, a ki élesen kikel az ellen, hogy a kormány veszteget, terrorizál és befolyásolja a választásokat. Nigyon rossz időt választott a t. miniszterelnök úr, hogy épen akkor olvasta fel ezt a levelet, mikor saját beismerése alapján bebizonyosodott, hogy minden szava igaz. (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) Másik védekezési momentuma az, a mit a pártkasszára nézve mondott. T. ház! Erre már megfejeltek neki az akkor személyes kérdésben felszólalt t. képviselőtársaim, hogy bizony ily pártkasszákról az ellenzéknél szó sem lehetett, ilyen pártkasszákkal az ellenzék nem rendelkezett. Ennélfogva, t. képviselőház, nem bírhat súlylyal az a kirohanás sem, melyet a t, miniszterelnök úr tett azon kis csoport ellen, a melyhez én ie tartozom. Gúnyolódva mondja, hogy mi kevesen vagyunk, hogy a mi csoportunk csak nyolcz tagból áll és azt mondja, roppantál imparlamentáris dolog az, hogy bár mi itt a házban — méltóztassék ezt meghallgatni — csak nyolczan vagyunk, azonban mégis 60-an, 80-an, sőt százan is tanácskozik. 28