Képviselőházi napló, 1896. I. kötet • 1896. november 25–deczember 22.

Ülésnapok - 1896-17

17. országos ülés 1896. deczember 18-áu, pénteken. 213 szumszerűen és azt mindnyájunknak el kellene fogadni, hogy ez egy jogállamban létezhetik: akkor talán kompromisszum alapján épúgy meg lehetne szüntetni a büntető törvényeket; a tolvajlásra, lopásra, rablásra vetemedök és a többi elselejtesedett elemek kompromisszumot köthetnének, mert a közigazgatási tisztviselők akezióba lépése és a választás befolyásolása a büntetőtörvénykönyvben épen ott tárgyaltatik, a hol a lopás, rablás és gyilkosság. (Úgy van! Úgy van! a szélső baloldalon.) Arra való hivatkozással, hogy ez mások érdekében is történik, a t. miniszterelnök úr nem állítja helyre az igazság, a törvényesség azon egyensúlyát, melylyel minden jogállamnak, különösen országgyűlési választásaiban rendelkeznie kell, és melyet neki megóvnia kötelessége. (Igae! Úgy van! a szélső baloldalon.) Jött azután a másik vád, hogy azt mondták, Magyarországon pénzzel vesztegetnek. Nagyon érdekes, hogy eddig talán az ellenzék sem használt olyan súlyos kifejezést, mint maga a t. miniszterelnök úr — oly tisztán bűnös kifejezést, mert eddig csak azt mondták és az hozatott fel, hogy a választásnál nagyon sok pénzt költöttek el, hogy pénzzel dolgozott a kormány. A t. miniszterelnök úr azonban azt mondja: >és, t. ház, mint mondtam az előbb, a választások, a választók befolyásoltatnak állítólag, nagy mértékben pénzzel is, vagyis azt hozzák fel, hogy befolyásoltatnak. Beismerem, hogy bizonyos mértékben ez igaz, (Felkiáltások a szélső baloldalon: Szégyen, gyalázat!) de ezt felette nagyítani méltóztatnak.« Beismeri tehát, hogy a választók befolyásolása igaz, és hogy mi a választók befolyásolása, azt megmondják a büntető törvénykönyvek, továbbá az a kúriai bíráskodási törvény, a mely miatt a t. miniszterelnök úr vezetése mellett mi oly rettenesen hajbakaptunk és a bizottságban és parlamentben is oly nagy vitát provokáltunk ; épen ott, a hol szóba került a választók befolyásolása; napokat töltöttünk, t. ház, hogy megállapítsuk, hogy vájjon azon fuvardíjakat hogyan vonjuk be az erkölcsösség és törvényesség keretébe a szabályrendeletekben. Madarász József: Nem lehet belevonni! Visontai Soma: És itt síkra szállt maga az igazságügy miniszter úr. A bizottságban egyik és másik szóvá tette; a t. miniszterelnök úr ugyanazon törvényjavaslatot itt a házban képviselte s nem jutottunk teljesen dűlőre, mert az az egy pont sem nyugtatta meg egészen sem a parlamentet, sem a közvéleményt, melyre a parlamentnek támaszkodnia kell. És most mit látunk? Ugyanazon kormányzat és ugyanazon kormányférfiú részéről? Látjuk annak beismerését: »hogy a választók befolyásoltattak pénzzel, ez egy bizonyos mértékben igaz.< Hogy pedig honnan vette a t. miniszterelnök úr azt a sok pénzt, mert igen sok pénzről beszélnek, t. ház, annyiról, a mennyit eddig választásoknál még nem emlegettek, s melynek nyoma volt mindenütt, a hol, mint Madarász József t. képviselőtársam mondta, tatárjárás módjára megjelentek a kormánypártnak az emisszáriusai, — ezen pénzről, melyet a választók befolyásolására használtak fel törvénytelen módon, azt mondja, hogy »igenis és nem vonom kétségbe, hogy a szabadelvű párt az annak érdekei és sikerei iránt érdeklődő tisztelt hazafiak részéről (Derültség és mozgás a szélső baloldalon.) támogatásban nem részestílt volna, de — úgymond — a régi szentendrei választástól a mai ó-budai választásig — hol épen most választanak képviselőt — a mi nagyon biztatók a mi ellenzéki társainkra és az ellenzéki jelöltre a kilátások — mindig vesztegettek pénzzel.« No kérem, t. ház, ha arról van szó, hogy megóvjuk-e a képviselőháznak tekintélyét is, hogy féltékenyek legyünk-e arra, hogy e házban sokféle oly kifejezés, oly állítás, oly tétel ne essék, a mely a legkisebb mértékben is aláássa a magyar parlamentnek, a magyar törvényhozásnak presztízsét: hát, ha van valami s volt valami, a mi ezen törvényhozásnak tekintélyét aláásni képes lett volna, úgy akkor bizonyára azon nagyon sajnos és fájdalmasan érintő beismerés volt, melyet a t. miniszterelnök úr a pénzbeli vesztegetésekről itt a házban elmondott. (Úgy van! a szélső baloldalon.) És, t. ház, azzal, hogy ezt beismerte, még nem nyugtatta meg a közvéleményt. Mert a beismerések után nem a megnyugvás, hanem az elítélés szokott bekövetkezni. (Úgy vau! a bal- és szélső baloldalon.) És, t. ház, a dolog úgy áll, hogy, mikor azokra a t. hazafiakra czélzott a miniszterelnök úr, még mindig nem mondotta meg, hogy kik azok a t. hazafiak, és ez a súlyos gyanú, mely az országgyűlési választások vezetőségéhez tapad, nemcsak hogy meg nem szűnt, de a t. miniszterelnök úr nem is igyekezett ezt elenyésztetui, mert ő maga is beismerte, megerősítette azt, hogy bizonyos hazafiak, a kik a szabadelvű eszmék iránt roppantul lelkesednek és csupa szabadelvűségből pénzüket a választások befolyásoiásolására és vesztegetésekre használták fel, mondom, azt mondta, hogy bizonyos hazafiak adtak pénzt. (Úgy van! a szélső baloldalon) Szerencsétlen gondolat volt tőle. hogy épen Óbudára hh átkozott, mert épen Óbudán a választások előtt két ilyen ott érdeklődő férfiút tüntettek ki a vaskoroaa-renddel. (Ügy van! a szélső baloldalon.) Hát, t. ház, ez nagyon szerencsétlen idézet volt. De a helyzet az, t, ház, hogy ebbe a do-