Képviselőházi napló, 1896. I. kötet • 1896. november 25–deczember 22.
Ülésnapok - 1896-17
17. országos ülés 1896. deczember 18-án, pénteken. 211 tekintélye8« — tudniillik akkor 160-an voltunk — »és soraiban kitűnő hazafiakat foglaló kisebbség, mely ama kiegyezéssel szemben elviieg ellentétes állást foglal el ég annak megszüntetését'óhajtja*. Hogy e tekintetben Lajthán túl miként állanak a dolgok, azt a tisztelt osztrák bizottság maga a legjobban tudja. Ha ma a kiegyezés bármely pontjának módosítása kerülne szőnyegre, nincs emberi hatalom, mely az ekként megindult mozgalmat tetszés szerint megállíthatná, azt előre megszabott mederbe szoríthatná, mely képes volna megakadályozni azt, hogy a fékevesztett ár a partokon túl ne csapongjon és alá ne mossa azon közjogi alapot, melyen ezen monarchia három évtized óta nyugszik, és melyen — bármily hiányai legyenek is — a monarchia mindkét államának oly örvendetes fejlődése, mindkettő erkölcsi és anyagi erejének oly meglepő gyarapodása vált lehetségessé. Vájjon ily körülmények közt kivánatos-e, tanácsos-e a kiegyezési törvény bármily szűk keretben megejtendő változtatását napirendre kitűzni.« A tisztelt magyar bizottság, midőn az osztrákokkal beszél ezen most már közkézen levő üzenetben, azt a benyomást teszi, hogy a magyarországi közvéle • menyben a köztudat még mindig nem szilárdította meg teljesen a 67-iki kiegyezéshez való ragaszkodást, mert íme azt mondja, hogy — méltóztassék ezt elgondolni, mit mond — ha csak a legkisebb változás kerülne szóba a parlamentben a 67-iki kiegyezésre vonatkozólag, akkor nem volna olyan erős hatalom, a mely azt megállítani tudná, mert mint az ár, úgy csapna keresztül minden alkotáson és teljesen megsemmisítené a 67-iki kiegyezést. Ha ilyen ez a 67-iki kiegyezés, akkor az alkotmányellenes tanokat, közjogunk sérelmére irányuló tételeket hirdetni mindig abból kiindulva, hogy minden üdv Magyarországon a 67-iki kiegyezésben rejlik, a t. miniszterelnök úr még sem volt jogosítva. A t. miniszterelnök úr azonban ezen beszéden kivül még egy másik beszédet is tartott. Nem tudom, helyesen mondom-e és meg van-e elégedve a t. miniszterelnök úr, midőn azt állítom, hogy beszédet tartott, mert beszédet csak szónokok szoktak tartani; ő pedig a közügyek intézésében még tovább is részt akar venni, a mire a 2000 év előtti Plató szerint a szónokok nem vehetők igénybe. Én tehát nem fejezem ki magamat helyesen és a t. miniszterelnök úr intencziója szerint, ha azt mondom, hogy beszédet tartott; hogy azonban a t. miniszterelnök urat továbbra is megtartsuk a közügyek intézésében, nem fogom azt mondani, hogy beszédet tartott, a mi a szónokok hivatása, hanem azt fogom mondani, hogy tegnap a t. miniszterelnök úr is felszólalt. Igyekezett is megfelelni az ő plátói elméletének, mert minden oly alkatelemet, a mely a szónoklatot jellemzi, kihagyott. Kihagyta az igazság erejét, a meggyőző valóságot ós mindazt, a mi arra irányúi, hogy a logika erejével hasson. (Derültség.) Gr. Apponyi Albert: De Madáchot szépen idézte. (Derültség a baloldalén.) Visontai Soma: Madáohra még majd rátérek. Mindezeket igyekezett felszólalásából kihagyni és így természetesen biztosította magát az ő felszólalásával, hogy mint nem szónok ember Magyarország közügyeinek rendezéseiben továbbra is részt vegyen. Ez a második felszólalás is védbeszéd volt. Az első irányúit arra, hogy megvédje az alkotmányellenes kifejezéseknek azon sorozatát, a mely az ő beszédeiben és a trónbeszédbeu foglaltatik. A második beszéd már sokkal erősebb kaliberű, ebben a beszédben Magyarország miniszterelnöke arra vállalkozott, hogy a visszaéléseknek, az erőszakosságoknak, a hatalmi erőszakoknak azt a nagy sorozatát, a melyben a legutóbb lefolyt országgyűlési választás bővelkedett, indokoltnak, helyesnek, jónak, üdvösnek, sőt a közügyekre előnyösnek, szükségesnek tüntesse fel. Méltóztatnak tudni, hogy körülbelül három pontban összpontosultak a vádak, a melyeket az ellenzék, azt hiszem, különbség nélkül, a választások ellen intézett. Az egyik vádpont az volt, hogy a közigazgatási tisztviselők saját hivatalos hatalmukat arra használták fel, hogy a választásokat befolyásolják, hogy hatalmukkal terrorizáljanak, és hogy sokszor az ő pouvoirjukban rejlő hatalmi erőnek igénybevételével is a választókat az általuk favorizált jelölt mellé csoportosítsák. A másik súlyos vád az volt, hogy Magyarországon oly nagy mértékben folyt a megvesztegetés, mint eddig alkotmányos életünkben soha : hogy a pénz oly nagy szerepet játszott, és a lélekvásárlás, a választóknak pénzzel való befolyásolása oly nagy mérveket öltött, mint ez soha nem történt, és a milyen nagymérvű vesztegetésekre eddig legalább alkotmányos életünkben nem emlékezünk. A harmadik vádpont volt a terrorizmus a közigazgatás tekintélyével. Ez megnyilatkozott azáltal is, hogy a közigazgatási tisztviselők saját hatáskörük területén képviselőjelölteknek léptek fel, ós pedig válogatás nélkül, kezdve a kisebbrangúaknái, fel egészen a szolgabirák, alispánok és főispánokig, kik elismerem, ma, a mennyiben meg lettek választva, e ház tiszteletreméltó tagjai, de képviselőjelölt! minőségükben nem vetkőzhettek ki abból, hogy közigazgatási hatalmukkal önkéntelenül ne befolyásolják a választást. Ezzel kapcsolatban említhető fel az a terrorizmus is, a mely megnyilatkozik, mikor a legfőbb állami közigazgatás tényezői, tehát a 27*
