Képviselőházi napló, 1896. I. kötet • 1896. november 25–deczember 22.

Ülésnapok - 1896-14

14. országos ülés 1896. deczember 15-én, kedden. 157 egyáltalán nem méltó az a véghetetlen kicsinylés, hogy úgy fejezzem ki magam, az a megmérhetetlen lenézés, a melyet ő ebbe a kifejezésébe, vagy ha úgy tetszik, mert így divatosabb, ebbe a szálló igébe bele akart vinni, de a mit belevivni nem sikerűit neki! (Zajos helyeslés jöblról.) Nem a keserííség beszél belőlem, és pedig nem azért, t. képviselőház, mert akkor, a midőn mi, populus Bánffyanus elhatároztuk, hogy a nemzet tanáesában helyet foglalunk s a midőn itt a nemzet tanácsába kötelességünket teljesíteni akarjuk, legyen meggyőződve t. képviselőtársunk, hogy bennünket legalább is ugyanakkora hazaszeretet, a nemzet érdekének védelmében legalább is ugyanaz a meleg törekvés és nemes elhatározás vezet, mint akárcsak őt. (Igaz! Ügy van! jóbbfélol.) De azért sem beszélhet keserííség belőlünk ezért a kifejezésért, mert hiszen akármilyen nagy a kiesinylés, már ebben a kicsinylésben benne van a megbecsülés bizonyos mérve. És hogy ezt a megbecsülést és azt a helyzetet, a melyből e kevéske megbecsülés kinőtt, illusztráljam, szeretnék én is visszamenni Tacitusig, mert erős a gyanúm, hogy Tacitusnak »Annales«-eiben én is találnék megfelelő czitátumot, a mely ezt a helyzetet és ezt a megbecsülést találóan illusztrálná. Gr. Apponyi Albert: Halljuk! Szőts Pál: Az igen tisztelt képviselőtár sunk azt mondja, hogy halíjuk, de elfeledi, hogy az igen tisztelt képviselőtársunk, legutolsó beszédében ideszegzett bennünket ehhez a korhoz. Hogyan menjen vissza egy popolus Bánffyanus Tacitusig, a mikor emlékezete legfeljebb a Tisza-aeraig ha visszanyúlik, és a melynek például már a populus Werbőczyanusról még csak halvány sejtelme sincs? Ebből kifolyólag nem tehetek mást, mint hogy akkor, ha ezt a kis megbecsülést illusztrálni akarom, idézem a jelenlegi irodalom egy termékét, egy derűit humorú és józan világnézletíí német poétának azt a poémáját, a melyben így vigasztal minket: Wenn dich die Lästerzunge aticht, So laas dir dies zum Troste sagen: Die schlechfäten Früchte sind es nioiit, Woran die Wespen nagen ! Szalay Károly: Csakhogy mi nem vagyunk ám »Wespe«-k! Szőts Pál: Elfogadom a felirati bizottság javaslatát. (Élénk éljenzés jobhfelől. Szónokot számosan üdvözlik.) Elnök: Az ülést öt perezre felfüggesztem. (Szünet után.) Elnök: Kérem foglalják el hely őket. Az ülést újra megnyitom. Rakovszky István jegyző: Horánszky Nándor! Horánszky Nándor: T. képviselőház! (Halljuk! Halljuk!) A szünetet megelőzőleg előttem szólott t. képviselőtársam (Halljuk! Halljuk!) meg fog nekem bocsátani, ha beszédével nem foglalkozom. Csupán egy rektifikáezióra (Halljuk! Halljuk!) kívánok szorítkozni azért, hogy a tényállást minden félreértéssel szemben helyreállítsam. Sem az én t. képviselőtársam gr. Apponyi Albert, sem mi nem mondottunk olyant, és nem voltunk abban a véleményben, hogy ez az országgyűlés törvénytelen. Mi igenis (Halljuk!) elismerjük ennek az országgyűlésnek törvényességét, különösen formailag és épen azért nem konkludáltunk oda válaszfeliratunkban, hogy ez az országgyűlés feloszlattassék, legkevésbbé pedig azért, hogy minden alkotások nélkül a jövő választást is a Bánffy-kormány vezesse. Mi csak abban a véleményben voltunk és vagyunk, hogy ez a törvényhozás nélkülözi azt az erkölcsi tartalmat, a melyet ennek a törvényhozásnak az az összeköttetés ad, melynek fenn kell állnia a törvényhozás és a nemzet között, (Úgy van! Úgy van! a balés szélső baloldalon,) a mely összeköttetés azonban az utolsó választások alkalmával a sző legerősebb értelmében meg volt hamisítva. (Ügy van! balfelöl.) A kérdés ezen részére egyébként beszédem folyamán vissza fogok térni és t. képviselőtársam azt a választ, a melyet felszólalásának ezen részére óhajtana, meg fogja találni abban a nagy rezervoárban, a mely rezervoárnak vizein az én t. képviselőtársam hajója is olyan vígan lengedez. Áttérek feladatomnak tulajdonképeni részére : a válaszfelirat természetére és az annak kapcsán kifejlett azon vitára, a melynek immár napok óta tanúi vagyunk. (Halljuk!) A legmagasabb trónbeszédre adandó válaszfelirat természete hozza magával, hogy midőn a korona és a nemzet egymással közvetlenül érintkezik és együtt keresi azon feladatokat, a melyeknek felkarolása és megoldása hivatva van arra, hogy egyfelől az országnak napi szükségeit kielégítse, másfelől pedig tervszerűleg vezesse a nemzetet azon nagy ezélok felé, a mely nagy ezélok elérése és megvalósítása minden politikai törekvésnek ideálját képezi, akkor szük°éges, hogy a nemzet őszintén nyilatkozzék és hogy reá mutasson azon mozzanatokra, a mely mozzanatoknak felkarolása által a nemzetet tovább vigye azon ezélok felé, a melyeket felemlíteni bátor voltam. Mert hiszen a korona és a nemzet együttesen van hivatva arra, hogy ezen ezélok megvalósítása érdekében minden tőle kitelhetőt megtegyen. Kötelez erre bennünket egyfelől a korona iránti hűség; kö-