Képviselőházi napló, 1896. I. kötet • 1896. november 25–deczember 22.
Ülésnapok - 1896-14
154 14. országos ülés 1896. deczember 15-én, kedden. lehető legsúlyosabb vádak egyikét emelte az ellenzékre. A múlt héten lezajlott indemnity-vita alkalmával a t. ellenzéki sajtóban az az élénk és félreérthetetlen feljajdulás zúgott végig, hogy az ellenzéki erkölcsöknek mennyire meglazul ásat jelenti az, (Halljuk! Halljuk! a szélső baloldalon.) hogy ha a t. képviselőház — a mit pontosan kiszámítottak — rövidded 59 perez alatt ad a Bánffy-kormán} nak egy négyhónapos indemnityt. Természetesen ez a vári, t. képviselőház, úgy volt intézve, hogy az ellenzéki fejeket találja; tényleg azonban az előre jól megfontolt szándék az volt, hogy ez a vád Magyarországnak ez idő szerint egyedüli, vagy legalább is legkeresettebb czélpontját találja is, vágja is : Magyarország miniszterelnökén A mi egészen természetes. Mert ha az ellenzéki erkölcsök meglazultak, akkor ki tette volna ezt más, mint Bánffy Dezső báró, az a Bánffy Dezső' báró, a ki az imént lezajlott választásokban kitörölte az ellenzék soraiból a legjobbakat, a ki az ország állkapcsából kiverte a leghatalmasabb koronájú fogakat, azokat, a melyek esetleg képesek lettek volna ezen az indemnityn hetekig, sőt ha kell, hónapokon át elkérődzeni. (Derültség jobbról.) T. képviselőház! Itt van most a felirati vita. Én remélem, hogy ennek a felirati vitának tapasztalatain okulva, a t. ellenzéki sajtó lesz olyan kegyes megadni a kellő szátiszfakeziót az ellenzéknek. Hiszen elég bőségesen tanúsítja ez a felirati vita, hogy az ellenzék erkölcsei abszolúte nem lazultak meg, és ennek következtében csökken annak a vádnak is az ereje, hogy miután az ellenzéki erkölcsöket ez a legutóbbi választás nem lazította meg, ennek következtében nem áll az sem, a mit Bánffy Dezső bárónak tulajdonítottak, hogy az ellenzék megrostálásával a parlamentnek, a képviselőháznak akczióképességét megbénította volna. Fölteszem az ellenzéki sajtó méltányosságától, lesz kegyes, és ezt Bánffy Dezső báróval szemben konstatálni fogja. (Zaj, ellenmondás a baloldalon. Halljuk!Halljuk l Helyeslés jobbról.) Mindamellett, t. képviselőház, akkor, a midőn az indemnity vita feletti bánatot látom, a midőn a felirati vita feletti örömet hallom, akkor, szerény meggyőződésem szerint a dolog úgy áll, hogy sem ez a bánat, sem ez az öröm nem jogosult, nem jogosult pedig azért, mert ugyanazok a példák szerint, a melyeket az igen tisztelt ellenzék szónokai olyan nagy előszeretettel czitálnak az angol parlament erkölcseiről, az angol parlament kiváló férfiának tanításairól, azok a tanítások és erkölcsök szerint a parlamenti gyakorlatban ezeknek a tárgyaknak az elintézése mindig a lehető legrövidebb. (Úgy van ! jobbról.) Természetesen az ellenzéki angol reczitátorok sohasem veszik maguknak azt a fáradságot, hogy ugyanakkor, midőn a saját érdekükben szükségesnek tartják ezeket az angol parlamenti példákat idézni, ugyanakkor idézzék azokat a példákat, azokat a tanításokat is, a melyek ellenök is bizonyítanak. T. ház! Az indemnity, a költségvetés, ezeknek a parlamenti példáknak tanítása, az angol parlament gyakorlata szerint, imminens kormányzati közszükségletet képez, és épen, mert imminens kormányzati közszükségletet képez, a midőn ezeket a kérdéseket tárgyalják, csak a legszükségesebbeket mondják el. Ugyanaz áll a felirati vitánál is. Ott szükségét látják a vitának, a vitát azonban csak annyira terjesztik, a mennyire az új választások után szükségét látják az erők összemérésének, szükségét látják az új parlamenti pártok pártállásának jelzését. (Helyeslés jobbról.) Szinte hallom, t. képviselőház, a szemrehányást, hogy hiszen az angol parlament az egészen más, hogy az angol viszonyok még c^ak meg se közelítik a mi viszonyainkat. Van ebben valami; csakhogy a viszonyoknak ezen különbözősége nem bizonyítja egyúttal a mi parlamenti gyakorlatunkat. Mikor a rendi alkotmány idejében a rendeket csak azért hívták össze, hogy megszavaztassák a pénz- és véradót, akkor teljesen jogosult volt, ha a felirati és költségvetési vita hosszúra nyúlt, mert akkor a rendeknek nem volt másutt alkalmuk a nemzeti sérelmeket és kormányzati hibákat ostorozni; hiszen mihelyt a két vita véget ért, — a pénz- és véradót megszavazták, — a rendeket azonnal szétküldték. Azóta nagyot változtak M, viszonyok. Azóta a magyar parlament permanencziában van és itt módja van mindenkinek akármikor, akármilyen nemzeti sérelmet és kormányzati hibát kritika tárgyává tenni. Ajánlom tehát a mi angol példákat idéző politikusainknak, hogy az angol államférfiak tanításainak ne csak mellettük, hanem ellenük szóló részeit is idézzék. Különben könnyen úgy járnak, mint Molnár János t. képviselő úr, kire Mikszáth Kálmán egy kitűnő rajzolatában ráolvasta, hogy úgy jár el ezeknek az idegen parlamenti fényességeknek a czitálásában, mint a szarka, mely mindent, a mi fényest talál, összehalmoz, nem azért mert becse, értéke és értelme van, hanem azért, mert erre a fényességre az ő állati ösztöne egyenesen ráutalja. (Derültség.) Midőn ezeket elmondtam, nem azzal a reménynyel tettem, hogy gyenge szavam a parlamenti gyakorlatokat meg fogja változtatni, hanem azért, hogy lássa a közvélemény, hogy midőn az ellenzék a mi törpe parlamenti életünket, a mi törpe közéleti viszonyainkat a magas nívójú angol parlamenthez és közélethez mén", e kriti-