Képviselőházi napló, 1896. I. kötet • 1896. november 25–deczember 22.
Ülésnapok - 1896-14
14. országos ülés 1896, deezember lä-én, kedden. J47 nöa egyetértés és a béke helyre álljon, ezen egyezség alapján realizálva nem lesz. (Úgy tan! a szélső baloldalon.) Ezzel a kiegyezési kérdéssel összeköttetésbe hozza a többség válasz felirati javaslata a quóta kérdését is. Előre keli bocsátanom, hogy mi, a kik a háznak ezen az oldalán ülünk, a quóta kérdésében ismert közjogi programúm nknál fogva kijelentjük, hogy mi, a kik a közös ügyes törvényeket el akarjuk törülni, mi, a kik Magyarország teljes önálló rendelkezésének vagyunk hívei, a quótát sem mostani, sem felemelt alakjában soha megszavazni nem fogjuk. (Helyeslés a szélső baloldalon.) A quóta kérdésében a többség által benyújtott felirati javaslat egyáltalában véve nem nyugtathatja meg a kedélyeket, még azokat sem nyugtathatja meg, a kik a 67-es jog-alapon állanak ; nem nyugtathatja meg az országot sem, mert a mi abban foglaltatik, abból ma sem tudjuk, mi a czélja a kormánynak (Igaz! a szélső baloldalon.) Azt hiszem különben, hogy e kérdésben, — nem tudom megbizásból-e, de tegnapi bekívánkozó beszédében a szabadelvű pártba — Ábrányi Kornél képviselő úr egy kicsit mélyebben és igazabban nyilatkozott. Engedje meg tehát a képv'selőház, hogy ezzel a beszéddel, ha nem is hosszasan, de egy kevéssé foglalkozzam. (Felkiáltások a szélső baloldalon: Nem érdemes.) Azt mondja Ábrányi Kornd képviselő úr tegn.ipi beszédében, hogy a quótát egy bizonyos ponton túl el kell fogadnunk még akkor is, ha bele nem egyeznénk a magasabb quótába, mert az osztrákok ezzel fegyvert szegezhetnének ellenünk nemcsak vak gyűlöletből, de hideg számítással, tervszerűséggel, fegyvert szegezhetnének nemcsak ellenünk, hanem a király mellének is. Es azért azt mondja a képviselő úr, hogy miután ily áramlatokkal állunk szemben, abba nekünk bele kell egyezni. Igazán mondhatom, hogy bár a képviselő úrnak talán nem ez volta czélzata, nem nagy szolgálatot tett a magyar hazának, midőn tegnap itt felszólalt és itt a házban a szolgai megadást proklamálta. Előadta a t. képviselő úr, hogy Ausztria ezen fegyverszegzés által azért is erősebb, mert egy hátvéd van megette és ez az, hogy Európa látja gazdasági fejlődésünket, látja, hogy a 150 milliós kölcsöntől miképen haladtunk a 3Y2 0 / 008 járadékig, a mit — azt hiszem — senki sem látott, mert tudtommal ilyen nincs és tudja azt, hogy soha senki sem tiltakozott a 30°/o-os quóta aránya ellen. Ugyanakkor avval fejezte be okoskodását, hogy el kell azt fogadni még akkor is, ha igazságunk van, mert a magyar király, ha netalán a mi érdekünk szempontjából határozna, Európa ezt nem fogja egykönnyen elfogadni, mert azt fogja mondani, hogy S'.ubjektiv rokonszenv kifolyása, minek Ausztriában elégedetlenség lesz az eredménye. Ez, t. ház, legalább helyes és őszinte kijelentés volt; mert ez mutatja leginkább, hogy a dualizmus alapján Magyarország érdekeit soha sem lehet teljesen kielégíteni. (Ügy van! a szélső baloldalon-) Ha a mi igazságunkat emeli érvényre a király, akkor az igazságnál szemben az osztrákok elégedetlenek lesznek és azt úgy fogják feltüntetni, mint igazságtalanságot, (Úgy van a szélső baloldalon.) ha ellenkezőleg akként határoz a király, hogy érdekeink ellen a mi terheinket fogja emelni, akkor Magyarország nem lehetne megelégedve. Nem értem tehát, hogy miképen mondhatta a t. képviselő úr ily körülmények között, hogy Magyarországnak a dualizmust fenn kell tartania minden irányban, mert azzal össze van kötve a dinasztia érdeke is. Egy dinasztiának, a mely akarja, hogy a népei szeressék, arra kell törekednie, mert ez hatalmának egyediili alapja; egy dinasztiának, a melynek kötelessége azon nép boldogságát, megelégedését előmozdítani, a melynek kormányzatára vállalkozott, annak a dinasztiának nem lehet törekvése, hogy egy olyan államszervezetet tartson érvényben, mely minden körülmények között az egyik vagy a másik fél elégedetlenségét hozza magával. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) Midőn erről beszélt Ábrányi Kornél t. képviselő úr, még egy megjegyzést tett, a melyre szintén röviden felelnem kell. Ugyanis a dualizmusról beszélve, azt mondotta, hogy mert a keleti kérdésnek krízisei előbb vagy utóbb bekövetkezni fognak, ebből a szempontból egy nagy hatalom katonai erejével kell kiállanunk, tehát ez okból is, Magyarországnak szüksége van a dualizmusra és Ausztriára. Nagyon sokat hallottam már itt emlegetni, hogy ezt vagy azt követeli Ausztria és Magyarország nagyhatalmi állása. Már most kérdem — és a miniszterelnök úr, remélem, meg fog erre felelni — vájjon azt a nagyhatalmi állást úgy lehet-e erősíteni, ha a világ arról van meggyőződve, hogy ott az egyik állam magát kizsákmányoltnak tartja, vagy nem lenne-e erősebb az a nagyhatalmi állás ha azt látják, hogy ott két független, megelégedett állam van, melynek polgárai képesek lelkesedni a törvényt megtartó királyért és szívesen viszik életüket a harcztérre, mikor ott az ő hazájuk függetlenségét is védik? Midőn két állam úgy egyesül, hogy az egyik mindig törekszik a másikat kizsákmányolni, a saját érdekéből megrontani, ilyen módon nem iehet nagyhatalmat teremteni. Megmutattik ezt Ausztria harczai a múltban. Midőn elégedetlen
