Képviselőházi napló, 1892. XXXIV. kötet • 1896. szeptember 3–október 3.

Ülésnapok - 1892-649

Ű49. országos lilés 1896. szeptember 5-én, szombaton. 55 ményt nem vették be a maguk rendszerébe. Tehát tény, hogy a jogászi közvéleménynek akkor már módja volt nyilatkozni az esküdtszékről és igen széles mederben folyt a vita űgy az irodalomban, mint a jogi testületekben. Midőn ez a javaslat benyújtatott, igaz, hogy ez a testületeknek nem küldetett meg, azonban az igazságügyi kormány — a mint azt az indokolás kiemeli — a jogászközönség különböző rétegeiből összehívott szakférfiakat egyes tanácskozásokra s így nem lehet azt mondani, hogy ez a törvényjavaslat bürokratikus módon jött létre és el lett volna zárva a praktikus téren mozgó jogászközönség közreműködésétől. (Igás! Úgy van!) Ezenkívül az eredeti javaslatot az igazságügyi bizottság, melynek szerencsém van tagja lenni, hat hónapon át tárgyalta. Eleinte kétszer, később háromszor tartott hetenként ülést, öt órától kilencz óráig, sokszor még tovább is, és épen a benyújtott jelentés bizonyítja, hogy alaposan tárgyalta és körülbelül 250 szakasz esett az igazságügyi bizottság módosítása alá. Azonban ha mégis azt látjuk, hogy oly nagy bizalmatlansággal viseltetik a közvélemény ezen törvényjavaslat iránt, . . . (Ellenmondás jobbfelől.) a jogász-közvélemény, mert ki kell emelnem, hogy a fővárosi jogász-közönségnek az a része, mely az ügyvédgyűlést előkészíti, fölvette napirendjére a bűnvádi perrendtartásnak napirendről való levételét, tehát létezik egy bizonyos jogász-közvélemény, mely ezen törvényjavaslat iráut bizalmatlansággal viseltetik. De ennek talán az a titokzatosság az oka, melyet lehetetlen, hogy némi gáncscsal ne illessek, melyet jónak látott a t. igazságügyi kormány az előkészítő stádiumon túl is megtartani, a menynyiben az igazságügyi bizottsági tárgyalások nyilvánosságra nem kerültek, sőt, mint értesültem, ez az igen fontos törvénymagyarázó anyag teljesen elveszett, semmiféle írásos feljegyzésekkel megörökítve nincs. Én azt hiszem, hogy ha az igazságügyi bizottságnak félesztendei működése azon szokásokhoz képest történt volna, melyeket mindenütt a czivilizált világban megtartanak, s megtartottak a német és az osztrák bűnvádi perrendtartás nál is, hogy tudniillik a komisszió tárgyalásai gyorsíróikig fel lettek jegyezve és át. lettek adva a nyilvánosságnak, a mint ez a büntetőtörvénykönyv megalkotásánál nálunk is megtörtént, és hogy ha azt a tépelődő gondosságot szemlélte volna a jogász-közvélemény, amelylyel az igazságügyi bizottság ezen törvényjavaslattal szemben eljárt, akkor talán nem találkoznánk semmi olyan téves nézettel, a mely azt akarja, hogy ezen törvényjavaslat a napirendről levétessék. Azonban mindenesetre megnyugtató az, hogy még azokról is, a kiknek kifogásolni valójuk van a törvényjavaslat némely intézkedéseivel szemben, megelégedéssel konstatálhatjuk, hogy ezen törvényjavaslatot általánosságban elfogadták, elfogadták azon koncziliáns magatartásnál fogva, a melyet a t. előadó úr és az igazságügyi kormány is már a bizottságban tanúsított, és azon kijelentésnél fogva, a melyet az igazságügyminiszter úr a törvénynek némely intézkedésére vonatkozólag itt a házban tett. De hiszen nem is forog fenn ok arra, hogy mikor módunkban van, hogy egy ilyen fontos törvényalkotást tetőzet alá hozzunk, akkor az oppoziczió szerepét játszszuk. Hiszen ha van is egyik vagy másik irányban retrográd intézkedés a törvényjavaslatban, de biztosítékai mégis oly számosak, hogy a jelenlegi állapothoz képest igen nagy haladást kell konstatálnunk. (Úgy van!) A mi azt illeti, hogy van-e benne retrográd irányzat, vagy nincs, és hogy nem száll-e szembe épen a jogászság felfogásával, a mely már esztendőkkel ezelőtt megnyilatkozott, csak azt bátorkodom megjegyezni, hogy — a mint méltóztatik tudni — például az elővizsgálatnak az ügyfél előtti nyilvánosságára nézve már í 889-ben a magyar jogászgyíílés egy fontos enuncziáeziót tett, a melyben azt mondta ki helyesnek, hogy a megalkotandó bűnvádi eljárásban az elővizsgálat a nyilvánosság alapelveire fektetendő, természetesen nem a fél, hanem az ügyvédi nyilvánosság elveire, hogy a jelenlétei joga minden vizsgálati cselekménynél megillesse a közvádlót és a sértettet, és hogy ezen jogból kifolyólag ezen személyeket megillesse a vizsgálati cselekményben való aktív közreműködési jog. Ez az ügyfél-nyilvánosság azonban nem képezi egyik instituezióját ezen benyújtott javaslatnak és egyenesen ellentétben áll ez az álláspont azzal, a melyet már 1882-ben és 1889-ben az akkor átdolgozott törvényjavaslat elfoglalt. Ha tehát ezen felfogás megnyilatkozik is a törvényjavaslatban, mégsem tagadhatom, hogy mindazok a garancziák, melyeket a reformált akkuzatórius bűnvádi perre nézve fontosaknak tartunk, kisebb-nagyobb mértékben megvannak ezen javaslatban. Nem mulaszthatom el annak a kiemelését sem, hogy igen megnyugtató tudatot képezhet a törvényhozásra az, hogy akkor, mikor mi Nyugat-Európa többi törvényhozásai álláspontjának megfeleíőleg szerkesztett ezen törvényt itt tárgyalás alá bocsátjuk, nem lehet azt mondani, hogy talán teljesen új, ki nem próbáit intézményekkel állunk elő és nem a magyar jog folytonosságának lánczolata van helyreállítva e javaslatban. A magyar felsőbíróságok, különösen pedig a magyar királyi kúria példátlan magas fel-