Képviselőházi napló, 1892. XXXIV. kötet • 1896. szeptember 3–október 3.

Ülésnapok - 1892-648

30 648. országos ülés 1890. szeptember 4-én, pénteken. sénél irányadóknak kell lenniök. De már e helyütt meg kell jegyeznem, hogy még ma is, midőn diadalát üli, midőn egész Európán és Amerikának összes államain mintegy diadalszekéren vonal végig az az elv, hogy a bűnvádi perben a nyomozásnak, a faggatásnak, a sötét kamrákban való vizsgálás rendszerének végre-valahára halálórája üt, bizonyos lidércznyomás alól a magyar törvényhozás nem tud szabadulni. Ha e törvényjavaslatnak bizonyos intézkedéseit méltóztatnak figyelembe venni, el kell ismerniük, hogy ebben a tekintetben nem mentek el a konzequencziának teljes levonásáig. Még ma is bizonyos aggodalom fűződik ahhoz, hogy a vád és védelem teljes egyenjogúsítása mellett a terhelt és a vádló egyforma habitusban jelenhessék meg a bírói szék előtt, még ma is a nyomozás stádiumának minden részeiben a vádlott tisztán a bíró, vagy a nyomozó közeg hatalmába kerül s azzal kizárólag titokzatosan érintkezik, mert ott van a javaslatnak azon intézkedése, mely azt mondja, hogy ha az eljárás czélja úgy kívánja, a mi meglehetősen tág fogalom és egyáltalában nem kodifikálható, azon esetben a vádlottnak vagy terheltnek érintkezése védőjével korlátolható, és tőle a terhelttel való érintkezés és az ügyiratok betekintése a vizsgálat befejeztéig megvonható, még a főtárgyaláson is lehetővé teszi ezen javaslat azt, hogy a szuggesztiótól, a hipnózis következményeitől való félelem miatt a vádlottat a főtárgya]ásról el lehessen távolítani és a vádlott ellen való tanukat az ő távollétében lehessen kihallgatni, igaz, hogy reprodukeziója mellett a vallomásoknak. De ha oly időszakban, mint a mienk, midőn a haladás eszméi mellett lándzsát törünk, a hatalom olyan korlátokat állít fel, a melyek ezen főelvvel alig hozhatók harmonikus Összeköttetésbe: ez minden kétséget kizár arra, hogy maga a föelv, a vádelv teljesen az egész vonalon, különösen a védelemnek a váddal való egyenjogúsága terén minden részleteiben nem valósul. A másik kardinális elve azon pártnak, melyhez tartozni szerencsém van, az, hogy az esküdtbíróság intézményét hangoztatni követelni évtizedeken át meg nem szűnt. Itt van az eredmény, örömmel üdvözöljük azt. S e helyütt lehetetlen meg nem emlékeznem, hogy azok a jogászok, a kik a törvényjavaslat egyes részlete miatt aggodalmat táplálnak, óvakodjanak ezen aggodalmak ismétlésétől, mert hogy egészen igazságos legyek, lehetetlen e pillanatban nem konstatálnom, hogy annak, hogy Magyarország esküdtszéki intézménynyel lesz megáldva, előzményei vannak, és hogy idáig jutottunk-e végre szüksége volt az országnak olyan lángelmére és hatalmas szívre, a mely e ház mostani tisztelt elnökét díszíti, (Éljenzés.) mert Magyarországnak esküdtszéki intézménye ma még nem lett volna ő nélküle. (Úgy van!) Nagyon sajnálom, hogy azon elismeréssel, a melylyel most a volt igazságügyminiszternek adózom, nem adózik kellő mértékben a törvényjavaslat idokolása azon másik, szintén nagyelméjü férfiúnak, a ki szintén alapvető munkát végzett e törvényjavaslat előkészítésében. Erről csak homályosan emlékszik meg a javaslat indokolása, pedig az kétségtelen, hogy Csemegi Károlynak olyan része van a magyar bűnvádi eljárás megalkotásában, a melyet elismerés nélkül hagyni nem lehet s a melyért ő a nemzet hálájára érdemes. (Igás! Úgy van! a szélső haloldalon.) T. ház! Az esküdtszéki bíróság intézménye tekintetében elvi szempontból nem szükséges, hogy bővebb bizonyításba bocsátkozzam, mert a t. előadó úr fényes érveket csoportosított mellette ; csak engedtessék meg nekem, hogy rövid néhány szóval pótoljam azokat és egy konkrét példával illusztráljam az esküdtszéki bíróság intézményének fényes eredményét, azon előnyt, melyet a t. előadó úr konstatált. Egyik rendkívüli előnye, hogy a bírói ítélkezésbe behozza a lelkiismeretet, behozza a közvéleményt és hazafiságot. A bunpernek egyik fő, sőt legjelentékenyebb czélja, hogy a megsértett jogrenddel szemben a közvélemény és a társadalom kibéküljön a meghozott ítélet által, hogy ezt az ítéletet azután a közvélemény tiszteletben tartsa A közvélemény megnyugtatása — legyen bár azon okból, mert a jog tényleg megsértetett, legyen azon okból, hogy ártatlan vonatott a bíróság elé — és megnyugtatása abban az irányban, hogy az ítélet csakugyan helyes, olyan törvényhozási feladatok, a melyek eredményei messze századokra szktak szólni minden államban. Ezt sehogy sem közelíthetjük meg jobban, mint úgy, hogy a társadalom rétegeit — a hol az élő lelkiismeret, mint a törvény mondja, biztosabban ítél, mint a holt betű — beleviszszük a bírói székbe, hogy maguk mondják ki az ítéletet és viseljék is érte a felelősséget; mert a társadalom megnyugtatása csak úgy érhető el, ha nem a paragrafust rágó és megcsontosodott jogi elveken nyargaló bírói vélemény, hanem az élő lelkiismeret szava dönt, mely messze jövőkre megmutatja, hogy ez volt ebben az esetben az igazság és nem más. Bocsássanak meg, kissé talán tréfásan hangzik és talán nem egészen illik bevezetésemhez, de azok, a kik az esküdtbíróság intézményéhez nem ragaszkodnak, fogadjanak tőlem jószívvel egy példát, melyet az ötvenes évek története kinál. A Rókus-kórházba bevisznek egy hullát, elrendelik a bonczolást; kijön a Gerichtsadjunkt