Képviselőházi napló, 1892. XXXIV. kötet • 1896. szeptember 3–október 3.
Ülésnapok - 1892-648
648. országos ülés 1896. szeptember 4-én, pénteken. ab jönnek sohasem létre, ha az eltérő nézetek kicsinyeskedésein az utolsó perczekben túl nem emelkedünk, ha lelkünkben a hazaszeretet lángra nem gyúl. (Általános tetszés és helyeslés.) Az eltérő nézetek az ember természetében feküsznek. Nekem ez ellen nincs semmi kifogásom. De az a nemzet, melynek fiaiban a saját meggyőződésükhöz való ragaszkodás túlhaladja a hazaszeretetet, az a nemzet, mely a döntő perezekben az eltérő nézeteket a hazaszeretetet egygyé olvasztani nem képes, az nagyot alkotni sohasem fog; (Igaz! Úgy van! a jobb és szélső baloldalon.) az előre nem halad, az el fog pusztulni. (Igás! Úgy vari! a jobboldalon.) Megvan ez írva Magyarország történetében elégszer. Ajánlom a törvényjavaslatot elfogadásra. (Hosszantartó, élénk helyeslés tetszés és taps a jobboldalon, éljenzés a szélső baloldalon.) Hévizy János jegyző: Polónyi Géza! Polónyi Géza: T. képviselőház! (Halljuk! Halljuk!) Ünneplőben kellett volna idejönnöm. Politikai közéletünknek sivár, nagy sivatagában, melyet viharok ostromolnak, semleges területen elértünk egy pihenőre, a melyet a pártszenvedélyek utói nem érhetnek s a hol a higgadt, tárgyilagos bírálatnak alkalom kínálkozik. Ünneplőben kellett volna idejönnöm, mert most már minden kétséget kizárólag áll, hogy Magyarország törvényhozása százados mulasztást jött pótolni. Szinte csodálatos, hogy a magyar társadalmi élet ellenállási képességét történelmi példával igazoló tény az, hogy a hétféle partikuláris jog s a mi nemzetiségi viszonyaink mellett mélyebb barázdák nem jutottak az erkölcsi életbe, a társadalomba és a közéletbe, mint a milyenek vannak. Ez fényes bizonyíték, történelmi adat arra, hogy Magyarország nemzete és társadalma még ilyen törvények mellett, sőt részben törvény nélkül is, hazafiság és nemzeti közérzület szempontjából ellenállási képességgel birt. (Ügy van! a szélső baloldalon.) Ünneplőben kellett volna idejönnöm, mert örömmel győződtünk meg arról, hogy ezen törvényjavaslatnak, mint egy fontos és nemzedékekre szóló alkotásnak, kedvező előjelek mellett kezdjük meg a tárgyalását. Végre-valahára láttunk — őszintén konstatálom — egy szabadelvű embert, a ki húsból és vérből való, (Helyeslés a jobb- és szélső baloldalon.) láttuk az előadót, a ki a tegnap elmondott beszédében fényes példáját adta annak, hogy valóban szabadelvű ember, hogy a szabadelvű institucziókért miként viszi egész lelkesedését, hevét, nemes meggyőződését egy nagy alkotás érdekében a harczba. (Helyeslés és éljenzés a szélső baloldalon.) E helyről jól esik konstatálnom, hogy a mai napon láttunk egy minisztert, a ki koncziliáns voltának és meggyőződése alárendelésének ünnepélyes tanújelét adta ott, a hol a nemzet érdekében nagy alkotásokra van szükség. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Hát, t. ház, most már csík mireánk vár a kötelesség, hogy ezen tényekkel szemben az ellenzék is megfeleljen a •hozzá fűzött azon várakozásoknak, (Úgy van! jobbfélől.) a melyeket ilyen nemzedékekre ható alkotás tekintetében joggal csatolnak hozzá. A kérdés az, t. ház, hogy az előttünk fekvő törvényjavaslatnak érdemleges és tárgyilagos bírálatát miként lehet helyesen megoldani. Nézetem szerint úgy, ha azon szemüvegen keresztül, a melyen ezt bíráljuk, feltalálni igyekszünk benne mindazokat, a melyek jók, de igyekezünk belőle kihámozni mindazokat, a melyek esetleg vészes konzequencziákat is vonhatnának maguk után. Ezen bírálatom sorrendjén örömmel kell konstatálnom azt, hogy úgy a mélyen tisztelt előadó úr, mint a tisztelt igazságügyminiszter úr által jelzett azon fő elv tekintetében, a mely a nemzetnek rétegekre tagolt társadalaiában a jogéletnek egy igen fontos és tág mezejére vonatkozik, a hol becsület, élet, vagyon és szabadság, tehát az embernek legdrágább kincsei forognak koczkán, a törvényjavaslat tárgyalásánál a megfelelő higgadtsággal járhatunk el. A főkérdés, a mely ezen törvényjavaslatot vezérli, az, hogy a jogegység a magyar állam területén, ide nem értve Horvátországot, mint autonóm külön jogterületet, az ezredévnek méltó alkotásaként álllttassék helyre. És én alig hiszem, hogy az ezredéves törvényhozás magának méltóbb emléket emelhetne, mint ha ezen századnak mulasztását azzal pótolja, hogy a nemzeti jogegységet a bűnvádi perrendtartás terén tőle telhetőleg helyreállítja és annak az egész vonalon való érvényesítését megköveteli. Oly fontos állami érdek és nagy elv ez, melyet nekem tagadnom lehetetlen. A hazafiúi aggódás sugallja mindazoknak, a kik ezen törvényjavaslattal foglalkoznak; kiknek kötelességük a képviselői állásból kifolyólag szavazatukkal felette dönteni; kötelességük a modern jogirodalom kedvenczebb eszméi tekintetében is az engedékenységnek végső határáig elmenni, hogy e magasztos czélt: az egységet megvalósítani tudják ; értem a jogegységet a magyar állam területén. Ennek a főczélnak a törvényjavaslat teljesen és tökéletesen megfelel. Az is kétségtelen, hogy ez a bűnvádi perrendtartásrál szóló törvényjavaslat, mely az ezen padokon ülő dlenzéki férfiaknak évtizedeken át való ostroma után lát napvilágot, főbb vezérelveiben azon elveken nyugszik, melyeket a humánus korszellem nevében itt ez oldalról annyiszor hangoztattunk és a melyeket önök is magukévá tettek és a melyeknek — a nyomozó rendszer minden reminiszczencziáinak a bűnvádi eljárásból való teljes kiküszöbölése mellett — nemzeti irányunk jövendő fejlődé •
