Képviselőházi napló, 1892. XXXIV. kötet • 1896. szeptember 3–október 3.

Ülésnapok - 1892-648

32 648. országos ülés 1896. szeptember 4-én, pénteken. badságának, az állampolgárok egyenlőségének is előkelő biztosítókot fog nyújtani. (Helyeslés johbfelöl.) Alkossuk meg, uraim, e törvényt, hogy dokumentáljuk ismét a magyar nemzetnek az utóbbi időben annyiszor hangoztatott nagy alkotó erejét. Nekünk perczeink igen drágák, nem fordíthatjuk időnket szőrszálhasogatásokra, egy ismert jónak egy vélt jobbért való elvetése nem fekszik a magyar nép jellemében. (Igaz! Úgy van! a jobboldalon.) Nagy éiték az, a mi, az ország konBzolidácziójának érdekében, ma fedél nélkül, az idők viharainak kitéve rothad és porladozik. De hiszen sem a szakvéleményekben, sem az irodalomban egyetlenegy bontó, lényegbe vágó, a javaslatot alapelveiben megtámadó észrevétel fel nem merült. Ez a javaslat a vádelven alapszik. Én nem hiszem, hogy ebben az országban akadna ma számbavehető jogász vagy politikus, ki ettől eltérőleg a magyar büntető perrendtartást a nyomozási rendszeren kívánná felépíteni. (Helyeslés.) E két rendszer között rég döntött az élet és a tudomány. A nyomozási rendszer évszázadokon keresztül lenyűgözve tartotta a józan büntető igazságszolgáltatást európaszerte; ma nincs modern állam, melyben a büntető perrendtartás ezen a rendszeren alapúina. (Igaz! Úgy van!) Magyarországban a gyakorlat jogunkat a vádelv alapján fejlesztette, mert nálunk a kiváltságos osztályokat illetőleg már évszázadok óta törvénybe van iktatva a vádelv. Ugy mutathatunk erre, mint a magyar aép jelleméből kifejlődött jogra. És midőn mi büntető perrendtartásunkat a vádelv alapján alkotjuk meg, nem teszünk egyebet, mint hogy szokásjogunkat, a magyar nép életéből fejlődött jogot kodifikáljuk. (Igán! Úgy van!) Tulajdonképen a kérdés tárgyát csak az képezheti, hogy a vádelv a maga végkonzequencziáiban mily mérvben vitessék keresztül, illetve korlátoztassék. A vádelv a maga végkonzequencziáiban, egész tisztaságában csak abban az államban volna keresztülvihető, mely a jogrend megzavarásával egyáltalában semmit sem gondol és a büntető igazságszolgáltatásba épúgy be nem avatkozik, mint a polgári perbe. De méltóztatnak belátni, hogy mi idáig nem mehetünk. A vádelv végkonzequencziáiban a legszélesebb körben az angol törvényhozásban van kereszttílvive. De a vádelv a maga tisztaságában ott sem áll fenn, mert a vádló a korona nevében lép fel és a vádat pénzbüntetés terhe alatt fentartani köteles. Ez a törvényjavaslat a vádelv végkonzequeneziáinak érvényesítésében legközelebb áll az angol törvényhozáshoz s elmegy addig a határig, a meddig azt magasabb állami érdekek megengedik, addig, a hol az igazság kiderítésének meghiúsulása kezdődik s ebből folyólag az állampolgárok személyi és vagyoni biztonsága veszélyezve lenne. A tervezet rendelkezései szerint ugyanis a büntető eljárás csak vád alapján indítható. A vádat a bírótól teljesen független, önálló közeg: az ügyész, a pót- vagy főmagánvádló képviseli. Vizsgálat csak oly cselekmény iránt vihető keresztül, mely vád tárgyává tétetett és csak oly személy ellen, ki ellen vád van emelve. A bíró oly cselekmény felett, mely vád tárgyává nincs téve, nem ítélhet és ha a vádló a vádat elejtette, a bíró a büntető eljárást megszüntetni köteles. Az ügyész a vád képviseletét megtagadhatja. A vádló és a terhelt, a perben egyenlő jogokkal vannak felruházva addig a határig, míg azt a kolluzió kikerülése feltétlenül meg nem kívánja. Mindezek világosan arra vallanak, hogy ebben a perrendtartásban, ebben a javaslatban a vádelv a legszélsőbb határig meg van valósítva, ennél tovább azonban, hazai viszonyaink figyelembevételével — tekintettel különösen közigazgatásunknak és a preventív rendészetnek nem egészen rendezett voltára — ezúttal nem mehettünk. Ennek a törvényjavaslatnak a másik sarkalatos főelve a közvetlenség és a szóbeliség. (Halljuk! Halljuk!) Ez elv, t. ház, az egész javaslaton keresztül van vive a legszélsőbb határig és meg vagyok róla győződve, hogy ezen elvnek keresztülvitele itt e házban tüzetesebb védelemre nem szorul. En mm hivatkozom arra, liogy a czivilizált, modern államok közt alig van már olyan, a melyikben a pervitel Írásbeli lenne, de a fősúlyt arra fektettem, hogy a szóbeliségen és közvetlenségen alapuló pervitel a magyar jog fejlődésének, a magyar nép természetének, Magyarország szükségletének a legjobban megfelel. Az örökösödési birtok és ehhez hasonló kiváltságos perek kivételével, a többi perek, tehát a pereknek legnagyobb része Magy rországon már régen a szóbeliség és a közvetlenség alapelvein nyugvó szabályok szerint intéztetett el. Újabb törvényhozásunk, különösen midőn a kiváltságos pervitel és bíróságok megszűntek, főkép az osztrák reminiszczencziák, de különösen másodbíróságunk egységes szervezete által volt kényszerítve arra, hogy az Írásbeliségnek a pervitelben nagyobb tért engedjen. De ha figyelembe veszszük, hogy a legújabb, a szóbeliség és közvetlenség alapelvein alapuló perrendtartás milyen könnyen ment az életbe, hogy azt a jogkereső közönség milyen megnyugvással fogadta és ezzel rövid idő alatt milyen szép eredményeket értünk el, mindezek arra vallanak, hogy a közvetlenség és szóbeliség